Jövő májusban ismét az m1 közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált; az ezen induló magyar dal kiválasztására 2012 januárjában és februárjában nemzeti dalversenyt rendeznek.
Az 57. Eurovíziós Dalfesztivált 2012. május 22. és 26. között rendezik az azeri fővárosban, Bakuban. A magyar indulóról egy külön versenyen döntenek, amelynek februárban lesz meg a győztese.
"A dalokat december 20-ig várjuk a szerzőktől. A beérkezett számokból egy kibővített szakmai zsűri tizenhatot választ ki, majd a nemzeti dalverseny két elődöntőjében, majd döntőjében showműsorban dől el, hogy mely dal képviseli Magyarországot a jövő májusi Eurovíziós Dalfesztiválon. A győztesről a zsűri és a közönség szavazatai együttesen határoznak" - mondta Szilágyi Adrienne, az MTVA szórakoztató osztályának főszerkesztő-helyettese.
Az idei düsseldorfi versenyen a magyar induló, Wolf Kati a Szerelem, miért múlsz? (What about my dreams?) című dallal a 22. helyen végzett.
"A magyar közmédia jövőre tizenkettedik alkalommal közvetíti a versenyt a legjobbnak ítélt magyar dallal. Reméljük, a december 20-i határidőig az ország könnyűzenei életének kiemelkedő dalszerzői, valamint a még ismeretlen komponisták egyaránt elküldik számaikat. A közmédia ebben az ügyben is egyesíteni fogja anyagi, szellemi és technikai erejét" - fogalmazott Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese.
A versenyt az MR2-Petőfi Rádió is támogatja majd, bemutatja a dalokat, azok előadóit.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg. A versenyen, amelyet az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szervez, idén 43 ország képviselői vettek részt. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.
(MTI)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek