Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Tom Jonesnak sárkány a címerállata
|
Vörös sárkánnyal és nárcisszal díszített saját címerpajzsot választott magának Sir Tom Jones.
A 71 esztendős veterán előadóművész még tavaly nyújtotta be igényét a címerek adományozásának és regisztrálásának feladatát ellátó londoni Címerhivatalhoz - mondta David White, a címerek nyilvántartásával, megrajzolásával és elbírálásával foglalkozó tisztségviselő.


  "A pajzson egy fordított nárciszt tartó, félig látható vörös sárkány kapott helyett, és egy függőlegesen álló kulcs, amely két fa között helyezkedik el" - idézte White-ot a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. Mint hozzátette: a kép az énekes eredeti vezetéknevére, a Woodward-ra (erdész) utal.


Jones, akinek olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Delilah és a Green Green Grass of Home, nem nyilatkozott a pajzs kapcsán. A 2006-ban lovagi címet kapott előadó nem az első híresség, aki saját címerpajzs birtokosa lett.



Sir Paul McCartney 2002-ben részesült a megtiszteltetésben. Az ő címerén egy gitár, valamint a zenei munkásságát, illetve a liverpooli gyökereit jelképező legendás Liver Bird nevű - egy leginkább kormoránhoz hasonlító - madár is helyet kapott. A címeren az Ecce Cor Meum (Íme, a szívem) latin felirat olvasható: annak az oratóriumnak a címe, amelyet az egykori Beatles tag az első felesége, Linda betegsége alatt írt.



Nagy-Britanniában bárki igényelhet címerpajzsot, aki hajlandó legalább 3500 fontot (1,2 millió forint) áldozni erre a célra. A címerpajzs birtoklásnak nincsenek szigorú alkalmassági korlátjai, de az elbírásakor figyelembe veszik az uralkodóházból, polgári szférából, vagy a hadseregből érkező utasítást, az egyetemi, illetve szakmai minősítést, vagy akár a nemzet életében játszott meghatározó szerepet.



Évente nagyjából 150 új címertulajdonos van Nagy-Britanniában. A Címerhivatalt 1484-ben alapította III. Richárd angol király, és 1530-ban az összes nemesembernek "regisztrálni" kellett az intézménynél. A vörös sárkány és a nárcisz Wales jelképei közé tartoznak.
2011.11.24
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.