„Mindig jó fiatalokkal találkozni, közösen dolgozni” - Alföldi Róbert
|
Frank Wedekind A tavasz ébredése című darabjával készülnek vizsgaelőadásukra a negyedéves bábszínművész hallgatók. A rendezővel, Alföldi Róberttel beszélgettünk a Thália Színházban a több mint 100 éves mű állandó aktualitásáról, a meztelen babák szerepéről és a nemiség misztériumáról.
- A tavasz ébredése című darab bemutatójára készülnek éppen, ami a negyedéves bábszínművész hallgatók vizsgaelőadása lesz, hogyan jött ez a felkérés?
 
- Meghívott vendégtanárként találkoztam velük, két hónapig, aztán valamiért engem tartottak alkalmasnak a feladatra. Ha jól számolom ez most a harmadik osztály és az előző kettőnek szintén én rendeztem harmadévben a vizsgaelőadását, szerintem ezért szóltak most is. 
 
- Miért éppen a bábszínművész szakosok? 
 
- Mert ők hívnak. Az ember sosem kérdezi meg, ha meghívják valahova, hogy miért éppen őt. Egyszerűen örül a lehetőségnek és elfogadja. 
 
- A sok felkérés mellett valami alapján mégis szelektálni kell. 
 
- Mindig jó fiatalokkal találkozni, közösen dolgozni mindig egy teljesen más élmény. Olyan fajta újdonság, amit évről évre szívesen átélek. Bízom benne, hogy nekik ugyanígy ekkora erővel hat. Az is kihívás, hogy a bábokkal hogyan tudok dolgozni, számomra ez egy igazán különleges műfaj. Nagyon erős kifejezőereje van és mindig nagyon pontosan kell fogalmazni, mert nem fog életre kelni az a tárgy, ezért is kemény, ugyanakkor jó munkák ezek. 
 
- Lehet ilyenkor figyelni az új tehetségekre? 
 
- Mint színházigazgató ilyenkor teljesen kikapcsolok, mert mint rendező vagyok jelen. Természetesen, ha találkozom olyannal, aki érdekel, az teljesen normális, de nincs külön szemem arra, hogy munka közben erre is figyeljek. 
 
- Van különbség a vizsgaelőadás előtt álló hallgatókkal való munka és a már évek óta a pályán lévő színészek rendezése között? 
 
- Ez biztosan egy nagyon jól hangzó kérdés, de minden ember más mint a többi és az, hogy a fiatalok hogyan élik ezt át, az is más. Én is most az Equus bemutatója előtt ugyanazokkal a problémákkal küzdök, mint amilyenekkel ők küszködnek a vizsgaelőadás előtt. Tehát ebből a szempontból nincs különbség. Azért nem is tudok erre igazán válaszolni, mert ezt nem nézem. Ugyanúgy dolgozom bármilyen helyzetben, függetlenül attól, hogy egy idősebb Kossuth-díjas vagy egy fiatalabb főiskolás színészt rendezek. 
 
- 1891-ben született Frank Wedekind darabja, mennyire állja meg a helyét még ma is, több mint 100 év távlatából? 
 
- Egy annyira alaptémáról beszél, aminek abszolút helye van a színpadon 100 évvel később is. Arról beszél, hogy a nemiség hogyan tör felszínre, hogyan küzdenek ezzel a fiatalok. Bármennyire is korán kezdenek el szexuális életet élni ma, mégis az ezzel való első találkozások, önmagunk első vizsgálgatása ugyanolyan élmény most is. Ugyanolyan élmény a szülők részéről is, hogy hogyan lehet erről beszélni és ugyanolyan álságosan és álszemérmesen viszonyul ehhez a világ most, mint 100 évvel ezelőtt. Hogy a darab konkrét történése mennyire állja meg a helyét napjainkban, az már egy másik kérdés, de nem is ez a fontos, hanem a probléma vizsgálgatása. 
 
- Vajon a világ miért nem tudott még mindig megbirkózni ezzel a témával? 
 
- Mert annyira titokzatos. Azt mondja Hajas Tibor, hogy a nemiség körül minden tabu és misztérium, mert nem ismerjük, mert teljesen ismeretlen. Valami, ami eluralkodik rajtunk és elveszítjük a józan eszünket és az ilyesmitől félünk. 
 
- A klasszikus darabok rendezése vagy inkább az ehhez hasonló művek állnak közelebb Önhöz? 

 
- Nálam több klasszikust senki nem rendezett Magyarországon, de nem szeretek semmiféle behatározást. Én azt szeretem, ahogy az ember él, működik, figyel, problémákkal találkozik, problémákat old meg és aztán ez valahogy egy-egy darabban megfogalmazódik. Nincsenek számomra ilyen kategóriák. Főleg mert amiről úgy gondolom, hogy soha nem csinálnám meg, lehet, hogy két év múlva elvállalom. 
 
- Már a POSZT-on debütált A tavasz ébredése, változott azóta bármiben a rendezés? 
 
- Minden előadásnak nagyon jót tesz, ha van egy kis pihenés és utána újra elővesszük. Egy bábelőadás nem tud igazán más lenni, hiszen a bábok mozgatása az majdnem ugyanolyan kemény munka, mint egy balett vagy egy kűr a jégen. 
 
- Miért éppen meztelen babák szerepelnek? 
 
- Mert kamaszokról van szó. Ennek a darabnak általában az a problémája, ha színházban adják elő, hogy kiskamaszok a szereplők. Mindig nagyon nehéz eljátszatni színészekkel, mert abból legtöbbször csak gügyögés lesz, kiskamaszokat nem lehet belerakni, mert ahhoz képest meg bonyolultabb és nehezebb szerepek. Abból a szempontból, hogy ezek a nagyon egyforma, nagyon egyszerű babák szerepelnek, ettől nagyon pontosan megjelenik az a furcsa ártatlanság, amit nagyon nehéz megteremteni. 
 
2011.11.24
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.