Egyre jobban elhúz az RTL Klub
|
41. heti nézettségi adatok
Újabb két helyezést javított a Való Világ vasárnapi adása: míg két hete a negyedik helyet sikerült megszereznie az RTL Klub reality-jének, múlt héten már az X-Faktor után, a második helyen végzett, megelőzve a Barátok közt legnézettebb adását is a fiatal korosztályban.
Az elmúlt hetekben egyre növekszik a Való Világ 5. nézettsége, olyannyira, hogy ezúttal az első tízbe már két adás is bekerült. A legtöbben a vasárnapi kiválasztást nézték, mely a 18-49-es korosztályban a második helyet szerezte meg 629 681 nézővel és 29,5%-os közönségaránnyal. Ez az arány mondjuk jócskán elmarad a listavezető X-Faktor nézettségétől, a tehetségkutató ugyanis a fiatal nézők 51,7%-át ültette a képernyő elé (968 698 néző). A harmadiktól a hatodik helyig a Barátok közt epizódjai állnak 30% körüli nézettséggel. Az első tízbe befért még három Hírek is, amely a BK szünetében jelentkezik, a nyolcadik helyen pedig a már említett Való Világ pénteki adása található 28,3%-os nézettséggel. A legnagyobb közönségarányt egyébként a VV5-adások közül a héten a leggyengébb (24.) helyen záró szombati összefoglaló érte el, mely az első élő adásával jelentkező X-Faktor miatt ugyan később kezdődött a szokásosnál, a fiatal korosztálynak mégis 32,6%-a ragadt a képernyő előtt a tehetségkutató után, és nézte meg az összefoglalót. A Forma-1 közvetítése jövőre valószínűleg átkerül az m1-re, amit, a műsor közönségarányát tekintve, sajnálhat az RTL Klub. Vettel ugyan már világbajnokként állt rajthoz Koreában, a reggel nyolckor kezdődő futamot így is az e korai órán tévét nézők 43,7%-a választotta, ezzel a verseny összesítésben a 48. helyet szerezte meg. A 18-49-es korosztályban a legnézettebb TV2-es műsor a vasárnap esti film lett: a Charlie angyalai: Teljes gázzal a tizenötödik helyen végzett 23,4%-os közönségaránnyal. A TV2 ÖsszeEsküvőkje továbbra sem fért be a legnézettebb ötven műsor közé sem a fiatalok, sem a teljes lakosság közt.
 
A teljes lakosság listája ezúttal egészen hasonlóan alakult a fiatalok listájához: 1. az X-Faktor 2 175 324 nézővel (SHR 47.9%), 2. a pénteki Barátok közt 1 532 587 nézővel (SHR 30,9%), 3. pedig a Való Világ Kiválasztás 1 509 867 nézővel (SHR 29,1%). A negyediktől a hatodik helyig a Barátok közt következik, a hetedik és kilencedik helyen egy-egy rövid Hírek áll, közbeékelve a nyolcadik helyre a TV2 szerdai Tényekjét, melyet 1 359 806-an néztek meg az AGB Nielsen statisztikája szerint. A tizedik helyen a Jóban Rosszban csütörtöki második epizódja áll, megelőzve ezzel az egyetlen olyan BK-részt (a szerdait), ami kiszorult az első tízből. A Való Világ összefoglalói a teljes lakosságban már kicsit hátrább találhatók a listán, a harmadik helyen végző VV-kiválasztás után következő VV5-adást a huszonnegyedik helyen találjuk 1 178 773 nézővel. A helyzet tehát továbbra is változatlan, és kissé egyhangú, hétről hétre ugyanazokat a főműsoridős műsorokat láthatjuk az első ötvenben végezni, mely eredmény indokolja az RLT Klubról felröppent híreket, vagyis hogy a jövőben a válság miatt több nem főműsoridőben jelentkező műsoruktól is megválik a csatorna, többek közt a Fél Kettőtől, a déli Híradótól, illetve a Reggelitől. A Heti Hetesről is pletykálják, hogy megszűnik, de ezt nem erősítette meg az RTL Klub. A műsor ugyan a Charlie angyalaitól kikapott a teljes lakosság főműsoridős nézettségi versenyében, a Frizbi elejét viszont a Heti Hetes második fele kereken tíz százalékkal verte meg, így Hajdú Péter csak azzal vigasztalódhatott, hogy a Heti Hetes után kezdődő A szállító című film helyett viszont az ő műsorát választották többen. 
 
A 18-49-es korosztályban főműsoridőben a legtöbben ezúttal is az RTL Klubot választották (SHR 28,5%), a második a TV2 lett (SHR 16,6%), a dobogó harmadik fokát pedig sikerült visszaszereznie az M1-nek (SHR 6,2%). Negyedik a Cool (SHR 5,4%), ötödik a Viasat3 (SHR 5,1%), hatodik a Film+ (SHR 4,6%). 
 
Forrás: AGB Nielsen/RTL Klub 
b.e.
2011.10.21
|
esetleg a Nézettség blog is jó, oda részletes adatok kerülnek fel minden főműsoridős műsorral :) http://nezettseg.blog.hu
Karcsi
|
2011-12-17 22:14:23
igen, van a sorozatjunkie.hu, a magyar nézettség kategóriára kattintasz.
joci83
|
2011-12-15 21:08:09
Van még másik oldal, ahol lehet olvasgatni a nézettségről?
p_gábor
|
2011-12-13 12:03:54
na asszem ennek az oldalnak búcsút lehet mondani...
andris
|
2011-12-12 16:06:54
jaja :D
egy másik ismeretlen
|
2011-11-29 18:56:42
Szerintem már annyira sokannézik a TV2-öt ,hogy már ki sem teszik az adatokat ,mert megszégtelné magát az RTL :D
ISMERETLEN
|
2011-11-29 16:39:37
Jajj, most nagyon elszégyelltem magam...remélem jól szózakoztál :S
GD
|
2011-11-19 13:58:44
na csáá én vagyok a programigazgatóóóóóóóóóó na ki az? ééééééén... nemigaz h ezt beveszitek -.- bárki lehet programigazgató ahogy énis.... vgayis nem én vok az csak a nevem az... jaj de át lettetek verve
programigazgató
|
2011-11-16 16:34:31
Már így utólag, én a tv2 programigazgatóját is megkérdezném, majd kidobnám az ablakon, az alekosszal együtt... am ez vicces, ha a kolosi is nézi ezeket a kommenteket...
GD
|
2011-11-14 15:15:46
"...azért én nemtudnák tükörbe nézni ha az RTL programigazgatója lennék. nem irigylem kolosit
tolaci
|
2011-10-22 13:25:50"

Köszi az érdeklődést, jól vagyok és a tükör is tiszta!
Üdv,
Petya
programigazgató
|
2011-11-13 23:15:21
Na ennyit a tv2ről....csak annyit mondok Alekosz....
Gabi
|
2011-11-13 20:43:40
szerintemis andrisnak van igaza :DD
HAJRÁÁÁ TV2 !!! ^^
luca05
|
2011-11-13 09:15:27
ANDRIS igazd lehet :D
tolaci
|
2011-11-10 21:27:42
Jó viccek... :) olyan jót lehet nevetni az új kommenteken...
Andris, ezt komolyan gondolod? Am. nézzetek m1-et, én már arról várok új adatokat...
brandtrend.hu
GD
|
2011-11-10 19:35:16
Túl jó a TV2 és ezért nem akarják kiadni a nézettségi adatokat, nehogy akkorát hazudjanak (mert mint tudjuk, az adatok 50%-a hazugság az rtl fölényérőr)
andris
|
2011-11-10 14:47:15
Miért nincs hetente a nézettségről friss cikk?
spt72
|
2011-11-10 09:44:19
Miért nincs megint hetente a nézettségről cikk?
spt72
|
2011-11-10 09:43:39
45. hétnél tartunk, megszünt a nézettség értékelése vagy ennyire peinlich az RTL fölénye?
ujgur
|
2011-11-09 21:45:43
http://nagyalekosz.com oldalamból gondolom, hogy a másik jobban nézett, mert azon több a látogató :)
mnz
|
2011-11-06 19:55:40
Csak én hiányolom az újabb nézettségi adatokat? Amíg b.j. szerkesztette, addig minden kedden megjelentek, de legkésőbb szerdán. Mióta ez a b.e. van össze-vissza érkeznek, ha egyáltalán érkeznek!
dzsejdzsely
|
2011-11-06 13:37:44
RBG: Azért vicces, hogy a TV2 két sikerműsorát írtad negatív példaként, Az Ezek megőröltek első szériája magasan verte a Vacsoracsatát és a ValóVilágot, a második széria valóban alulmaradt... A Mr. és Mrs. is sokszor nyerte műsorsávját (bár az első széria itt is sikeresebb volt...)
Peti
|
2011-11-06 11:01:14
Elég szomorú, hogy a magyar emberek többsége ilyen műsorokat néz mint a VV, Összeesküvők...stb. Ezek mind megjátszott, az emberi butaságot kihasználó, butító, jellemtelen, erkölcstelen műsorok. Amíg vannak emberek akik ezeket a műsorokat nézik, addig mit várjunk?? Nem csoda, hogy itt tart az ország ahol...
Lajor
|
2011-11-04 23:39:21
Szerintem ezt az RTL nem tudja és nem is csinálja,az AGB hiteles adatait teszik közzé(már amennyire ez hitelesnek mondható).Azt meg ne mondja már senki,hogy az ÖsszeEsküvők olyan jó,hogy 30% körül kéne mozognia,örüljenek szerintem a 10%-nak,nem is beszélve a többi TV2-s próbálkozásról ami már kudarcot vallott(Mr. és Mrs.,Ezekmegőrültek),egytől egyig érdektelen,igénytelen pénzhajhász próbálkozások,tehát a TV2 sem különbözik semmiben az RTL-től,csak valaki nagyon elfogultan nézi ezt,ezért beszél szamárságokat.Kedvencem a BL a TV2-n,azt is megpróbálták levenni,dehát nagyon szerencsétlenek voltak,az UEFA közbeszólt,remélem most már tényleg elsüllyednek ezeket a műsorokat sugárzó adók,vagy kerüljenek át a fiókcsatornákra(RTL2,Cool,FEM3,PRO4),és az országos tvken mennyenek jobb műsorok.
rbg
|
2011-11-04 10:03:04
De gabi abban te is egyetértesz hogy az RTL televízió zrt. a megrendelője a nézetttségi adatoknak, nem? és szerinted nem elképzelhető ebben az igazságos, szép, korrupciómentes országban itt is ferdítsenek? mert sztem elhihető - persze nem annyira hogy az RTL-t senki se nézi, a tv2-t meg mindenki. Igen az RTL-t többen nézik, de sztem nem ennyivel többen.
Ben
|
2011-11-03 18:20:04
Ugyan már könyörgöm....nem nem vagyok RTL sem semmilyen párti én a műsort nézem nem azt hogy melyik csatornán megy...szóval: Ti azt gondoljátok hogy a reklámszakembereket és az összes reklámozó céget át lehet verni de ti, ti tudjátok az igazságot ezek a cégek meg fizetik a nagy pénzeket a kukába mert valójában senki sem nézi az RTL-t...szánalom. Mert másról nem szól ám a nézettség minthogy mennyit fizetnek a reklámért nehogy azt gondoljátok hogy minket akarnak meggyőzni ezekkel az adatokkal hogy hű ők milyen nézettek:) PLS kicsit gondolkodjatok már :S
Gabi
|
2011-11-03 15:13:31
Dávid ez is csak azt bizonyítja hogy nem valósak a nézettségi eredmények.. Nem véletlenul az RTL szovetkezik a AGB Nielsennel! Pénz beszél a nézok meg hisznek :D
kathaka
|
2011-10-31 12:00:03
Az azért érdekes, hogy az emberek 99% itt szidja az RTL Klub műsorait, miközben az a legnézettebb. :D Ennyit a sok "őszinte" szánakozásról... :P
david
|
2011-10-29 00:56:20
az rtl klub max a pcsába húzhat el... -.-
andris
|
2011-10-27 19:24:43
ez egy igénytelen műsor, sajnos, hogy van aki nézi, sőt ezen nevelkedik...
nina
|
2011-10-25 21:10:16
...azért én nemtudnák tükörbe nézni ha az RTL programigazgatója lennék. nem irigylem kolosit
tolaci
|
2011-10-22 13:25:50
A TV2 azért is megy szarul, mert 10 percenként reklám van ami 15 perces!!!!!!
És az RTL alapból jobb.
Bambusz Ceasar
|
2011-10-21 16:42:43
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.