Valószínűleg nincs a világon olyan nagyváros, ahol ne lenne angol – vagy angolosra fazonírozott – pub, és Budapest sem kivétel a szabály alól. A dolog furcsasága viszont az, hogy ezen angol pubok zöme közelről megvizsgálva valójában ír kocsma.
Így akár maradhatnánk az átfogóbb brit megnevezésnél – ahogy minden angol pub legalapvetőbb kelléke, a Guinness sör is Írországból származik.
Beckett’s
Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 72.
H–P: 12–01h, Szo–V: 12–02h
T.: +36-1-311-1035
www.becketts.hu
Adottság: A Beckett's már 1994 óta működik, mégpedig zajos sikerrel, és ebben több faktor is szerepet játszik. Egyrészt a remekül berendezett pub egy gyönyörű épületben és nagyon jó helyen található, másrészt a pesti expat közösség igen jelentős, és Declan O'Callaghan üzletvezető ért a megszólításukhoz és a turistaként erre vetődő honfitársak bevonzásához, illetve nagy bulik szervezéséhez. Azért magyarok is járnak ide.
Kínálat: A Beckett’s természetesen rendelkezik a megfelelő csapolt sörökkel – pl. Guiness, Kilkenny –, illetve whiskey- és gin választékkel, és a lehető legkiadósabb ételekkel. Íme néhány példa: sült kolbász burgonyapürével és hagymamártással, marhahúsos guinness pite és házi készítésű szalonnás-sajtos burger – az utóbbi tényleg zseniális találmány.
Víghajós John Bull Pub étterem
Budapest XI., Budaörsi út 7.
Ny.: 12–24h
T.: +36-1-319-8751
www.johnbull.hu
Adottság: Bár egy felüljáró részben eltakarja a John Bull Pub impozáns épületét a Villányi és a Budaörsi út kereszteződésében, az összehatás így is figyelemreméltó, és akkor még nem láttuk a hátsó kertet, ahol jó időben a grillezés folyik. Nem véletlen, hogy a pub egyben Rotary Club is, a berendezés elegáns és a visszafogott luxus érzetét kelti, az étterem hangulatos boxaiban érezhetően fontos dolgokról esik szó esténként.
Kínálat: Két fajta csapolt ale típusú angol sört találunk itt – a saját John Bull Ale és a Bombardier – és szintén csapolt Guinness is van, whisky-ből 30 fajta malt és kevert verziót tartanak, és persze van bourbon whiskey is. Az étteremben a magyar és erdélyi házias ételek adnak találkát az angol konyhával, a jókora steakek és grillezett halak mentén, a helyi specialitása pedig a házi füstölésű húsok.
Red Rooster Pub & Restaurant
Budapest II., Varsányi Irén utca 33/a.
Ny.: H–Sze: 11–24, Cs–P: 11–01, Sz: 12–01, V: 12–22
T.: +36-1-785-4573
www.redrooster.hu
Adottság: A Red Rooster – amely sejtésünk szerint egy Rolling Stones számtól kölcsönözte nevét – egy angol pub és egy európai kávézó, illetve magyar kisvendéglő egészséges, jól sikerült keveréke, ízléses berendezéssel, jó arányokkal – a Varsányi Irén utca pedig amúgy is hangulatos hely.
Kínálat: Érdekes módon az itallapon nem szerepel csapolt angol sör, ami egy pubnál furcsa dolog, de van kisüveges Guinness és a Facebook oldal tanúsága szerint Bombardier is. Az ételek közül minket leginkább a ropogós kacsacomb polentával és narancsos chutneyval, illetve a natúr steak pecsenyeszafttal és pirított cukorborsóval fogott meg igazán.
Jack Doyle’s Pub
Budapest V., Pilvax köz 1–3.
Ny.: 10–12h
T.: +36-70-389-8623
www.jackdoyles.hu
Adottság: Emlékeink szerint azelőtt is angol söröző állt itt, a Guinness House, vagyis a hely rendesen be van járatva, a berendezés csillog-villog, a megfelelő tartozékokkal, és persze a szinte kötelező sportközvetítésekkel.
Kínálat: A specialitás itt a Fish 'n' Chips és az igen laktató ír reggeli, remek hamburgerek vannak – például a Hot Stuff nevű jalapeno paprikával és édes chilivel – az itallapon nem csak csapolt Guinnesst találunk, hanem egy rakás finom cidert is, persze nem a legalacsonyabb áron.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek