Bizony, másfél hónapot írok, s mivel már iskola van, lehet, hogy még idén utolérem magam, no, de azért ettől nem kell félni nagyon. A sorozat egyre pergősebbnek tűnik, most, hogy egyszerre nézek meg több hétnyi anyagot, de elképzelhető, hogy csak az agyamra mért csapás e nagysága mondatta velem a megállapítást.
Komolyan mondom, alig tudtam abbahagyni a harmincadik epizód után! Ott hagytuk abba, hogy mindjárt utánanézek. El is olvastam. Hát, nem írtam valami sokat, de legalább ott tartunk. Szegény Géza! És azóta sem lett jobb neki, annyit elárulok, Magdi meg eltűnt csalódottságában. Na, majd ha elfogy a pénze, újfent megjelenik, lefogadom! Klaudia kezdi kiheverni Valter halálát, a bosszút választja gyógyító terápiaként, megtámogatva Hanna segítségével. Attila felett összecsapnak a hullámok, de a fodrok felkavarják Miklós és Nóra életét is, bár Miki maga is tevékeny az örvényképzésben. Balázs lassan levedli az ártatlan fiúcska jelmezét, és elkezdi az élet iskoláját apja mellett, bár az elején még próbál saját stílust kialakítani.
Szabolcs és Kinga románca felhőtlennek tűnik, bár Orsolya szerint unokafia (vagy ki) egyoldalú szerelme még meghozza a maga csalódását. Érdekes módon csak ő feltételezi, hogy Kinga nem áll helyt a szerelem próbáján. Így mondják, ugye? A gyerekek képviseletében Linda, Péter és Balázs egyaránt az akciódús élet mellett teszik le a voksukat, és megtesznek minden tőlük telhetőt. Kiderül, hogy Vanda nélkül is zajlik az élet. Zsolt és Zsófi kapcsolatát beárnyékolja Panda művésznő egyre gyakoribb látogatása Oszkárral, ami állandósulni látszik, magam reménykedek a sármos férj, Imre megjelenésében is. Váratlan meglepetésként hat, hogy Vilmos és Gizi kettőse üti meg az általam megnézett intervallum főnyereményét, de nincsenek illúzióim a folytatást illetően. Lacival, bár próbálkozik, továbbra sincs semmi.
Folytassuk a gyámügyi résszel, mert manapság a szociális gondoskodás maradék morzsáiért is meg kell küzdeni, és jól esik egy kis pozitívum. Júliáék kerülnek sorra a meghallgatásban, aminek végén a gazdasszony meglepő fordulatot vesz saját magától, és hozzájárul Balázs elköltözéséhez, könnyet csalva bizonyos szemekbe. Nem, nem én voltam! Miklós váratlanul gyerekdömpinghez jut, ugyanis Mártáék tartós lakáshasználatának, és az ex-feleség szarkavarásnak köszönhetően Timike is Miklóshoz költözik, igaz, csak átmenetileg. Mártának összetett terve van arra, hogy újból összehozza Miklóst és Nórát, akiknek sorstól rendeltett kapcsolatáról Vilmostól tud, aki takarítás helyett értelemszerűen szívesebben szaporítja a szót. Tőle értesül Laci főbaráti státuszáról is, ami egybevág Nóri tervével, miszerint megpróbálja ő is összeboronálni a magányos, és veszélyes ex-et a ház fő agglegényével. A kapcsolat az első vacsoráig sem jut el, mert Márta előbb megszerzi a lényeges információkat környezetéről és Lászlóról, majd elzárkózik a folytatás elől, Nóri és Laci legnagyobb bánatára. Közben Kinga segít Gézának inget venni, Géza meg fülbevalót szerel viszont. Ez nem tesz jót Szabolcsnak, de hamar hozzászokik a helyzethez, mert Kinga közben hűnek tűnik önmagához, és Szabihoz is. Klaudia tudomást szerez Julitól Valter különlegesen nagy veszteségeiről, és gyors következtetést von vőlegénye hamari halála és a stressz faktor között, majd arra jut, hogy közvetett módon Attila felelős a hősszerelmes haláláért. A következtetést Hanna is rögvest magáévá teszi, így egységfront alakul a legfőbb kizsákmányoló ellen. Júlia visszautasítja a segítségnyújtást volt főnöke ellenében, és figyelmezteti Attilát a veszélyre, de az hamarosan, egy családi vacsoránál maga is szembesül Klau féktelen haragjával.
Időközben Roland személye egyre irritálóbban semmibe veszi mellékszereplői voltát, és önálló életre kel, most éppen azért, mert barátnője leváltotta egy mégis inkább személyre. Természetesen Zsófinak jut a kibékítő szerepe, ami igencsak fúrja Zsolt oldalát. Még szerencse, hogy nem látja, mikor Roli szerelmet vall Zsófinak a hányás előtt, amibe pofára lesz vezetve. Linda véletlenül szemtanúja a negatív végződésű erkély jelentenek. Másnap Roland elnézést és egy szívességet kér Zsófitól, aki hajlandó a gyémánt fülbevaló továbbítására. Linda azonban megint láb alatt van, és téves következtetést von le az ékszeres dobozból. Zsófia egy közös gyerekre invitálja Zsoltot, hogy így pecsételje meg kapcsolatukat, és hatástalanítsa Oszkár egyre nyomasztóbb jelenlétét. Zsolt boldogan mond igent a közös jövőre, de továbbra is Oszi határozza meg gondolkodását. Márta Nórával közös családi vacsorát szervez, tudva, hogy az ügyvédnőnek fontos tárgyalása van az adott napon, így végül egy kettesben eltöltött étkezést bonyolíthat le volt férjével, aki viszont világosan tudtára adja, hogy Nórán kívül nem létezik számára élet. De Mártát sem szarból faragták.
Balázs és Péter közben bulira készül, a közigazgatási határon kívülre, amin csak egy autó segíthet, ismerve a BKV és a szülők kívánalomrendszerét. Hamar szemet vetnek Szabi kifestett roncsára, és viszonylag problémamentesen ki is lopják a kulcsot az irodában heverő kabátból. Nem baj, mert Szabolcs romantikus estét tervez Kinga testével. Persze először becsületesen is próbálkoznak, de Miklós hallani sem akar a kocsi kölcsönadásáról Balázs érettsége és gijéig. Gizella megpróbál új díszleteket és életet csempészni Vilmos lakásába, ha már ő is ott lakik, de gyakorlatilag a ház egyöntetű kívánságára bele kell nyugodnia Magdolna falvédőjének időtlenségébe. Géza például kifejezetten ragaszkodik hozzá. Linda anyja tanácsa ellenére tényrendszerként tálalja apjának a Zsófiról az agyában tárolt kusza információk összességének egy részét. Bár Zsófi valóban nem volt őszinte, Zsolti számonkérése jogos nukleáris csapást vált ki a lányból, sugárzása napokig eltart. Zsolt megtanulja, hogy a látszat néha csal, Linda meg a pofázhatóság határait ismeri meg. Akad azért feszültség még a pár között, ugyanis Zsófi túlzott gyerekféltékenysége Oszkár-megvonást eredményez, de a Pandával történt megbeszélés eredményeképpen ez is megoldódik, és a közös gyerek projekt is tovább haladhat. Panda amúgy visszaköltözik a városba, tehát fogunk vele találkozni.
Attila kettős szorítás közt őrlődik, egyfelől Klaudia bosszúhadjárata, másfelől Nóra jogos érdekérvényesítése közt, miközben volt felesége sem kíméli az idegpályákat. Klau első lépésben a Hanna vagyona feletti ellenőrzést vonja meg Attilától, majd ugrik egyet, és az ominózus „családi” vacsorán betörést valósít meg az irodájába, Hanna segedelmével. Bár a lány előtt titkolja, egy titokzatos notesz társaságában távoznak a helyszínről. Orsolya – egyelőre – tudat alatt rádöbben élete szegénységére és úgy dönt, hogy szerencsétlen Gizellában törli meg lelke szennyesét, azonban a sokat próbált proli etalon emberismeretével először sírásra, majd önbevallásra készteti, melynek végeredménye egy új élet lehet. Az új élet selejtezéssel kezdődik, majd Csaba cipőjének postára adásával végződik, illetve egy, az ezúton történő balesettel. Laci közben nagyon hálás Orsinak a segítségért, csak nem érti, hová marad?
Nem járnak jobban Balázsék sem, akik úton a buliba menet balesetet szenvednek a lopott verdával. Szabiéknak egy szlovákiai sítúrát kell lemondaniuk, mikor a pincér értesül a rendőrségtől a sorsára hagyott kocsijáról. Balázs higgadtan kezeli a helyzetet lebuktathatatlanságuk biztos tudatában, de Péter lelkiismerete betegre parázza magát. Mielőtt Peti különmunkát vállalna Balázs kocsijának rendbe tétele érdekében, Balázs megbízza Miklóst, hogy rendezze el az ügyet, aki magához híven teljesíti is a tervet. Miután sutyiba ellentételezi az autó javítását, elhárítva a már jó irányba gyanakvó Szabolcs érdeklődését Balázsék irányából, szívességre kéri meg fiát. Persze, csak miután szerencsétlen Tóni sorsáról elmélkedik Balázsnak, hogy okuljon a történtekből. Egy újonnan szerzett lakásból kéne kipaterolni az albérlőket, hogy Miklós mihamarabb munkába kezdhessen, persze, csak ha tetszik a dolog. Balázsnak eleinte nagyon nem tetszik, de miután érdeklődik a kedvező albérlet kínálatról, úgy dönt, segít apjának. A saját módszerével áll azonban az intézkedések élére, jelentős kárt okozva Miklósnak a szociális segélyakcióval. Bár kisebb durca után egyetértésre jutnak, Miklós utánajár a dolgoknak a maga szisztémájával is, és sutba dobva fia megállapodását az utcára készül hajítani a balsorsú családot.
Klaudia úgy tesz Hanna előtt, mint aki időlegesen, vagy végleg felhagy Attila üldöztetésével, és visszaküldi a kollégiumba az elveszett csemetét. Majd legott megfenyegeti Attilát az ellopott notesz tartalmával, aki kénytelen együttműködni saját kifosztásában. Klaudia ütőkártyája egy fiatal fürdőruhás nő fényképe, aki egyelőre szeretőként manifesztálódik, de Attila reakciója mást sejtet a háttérben. Majd kiderül, de egyelőre Attila kész átruházni üzletrészét Klaudiának, és visszafizetni Valter veszteségeit is. Persze, ez egyúttal Nóra vesztesége is, mivel így kisebbségbe kerülhet a családi cégben, de Attila hajthatatlan marad. Egyelőre. Timi távolléte miatt Nóra Miklóssal vacsorázik, amitől Attila mászik a falra, még ez is! Hogy még kacifántosabb legyen, Márta lemond a kinézett lakásról, hogy maradjon még egy kicsit, de ez már sok lesz Nórinak, és szállodába költözteti a ravasz nőszemélyt. Aztán, Júlia tanácsára mégis inkább vissza, hogy Attila számára imponáljon. Mikor aztán Márta ravaszul csókot erőszakol ki Attilától, vigyázva arra, hogy azt Timi is lássa, betelik a pohár.
Miklós közbenjárásával magától Attilától tudja meg a dolgot Nóra, aki egy csattanós pofon kíséretével tünteti el Mártát a lakásból végleg, miután cuccait is kidobálja az udvarra. Attila és a szerelem, marad, ahogy Nóra igazsága is, miszerint Márta egyetlen célja férje visszahódítása volt. Természetesen Timike is visszaköltözik. Miklós csalódott eléggé, másra számított. De ott van még neki Balázs, akit a kezdeti nehézségek után válaszút elé állít. Vagy bamba fasz akar maradni örökre, mi esetben azonnal visszaköltözhet Andrásékhoz, vagy követi az ő sajátos értelmezési rendszerét, miáltal életre képzett férfiként alakíthatja sorsát. Balázs hamar az utóbbit választja, ahogy majd egyszer Anakin is.
Vilmos patkánytalanítás közben egy hátizsáknyi pénzt talál a pincében, amiről megállapítják Gizivel, hogy tízmillió. Mivel finomatos (a la nagyfiam) érdeklődésükre, hogy mindent kidobálnak a pincéből, senki sem reagál drámaian, úgy döntenek, hogy megtartják a tengernyi lóvét, ami szemmel láthatóan senki házfiához sem köthető. Ennek először is Bandika látja előnyét egy új játéknyi pénz képében, majd Géza is új keréknyi pénz talál a küszöb alatt. Nem jó lesz ennek a vége, jósolom. Attila nem nyugszik bele kiskönyve elvesztésébe, azért megbízza egy régi, és szemmel láthatóan kipróbált kapcsolatát, hogy szerezze vissza azt a villából. Megkéri Lacit, hogy egy étkezés keretében foglalja le Klaudiát, amit nagy nehezen összehoz a postás, még ha csak ebédet is. Na, ez a betörő muksó üti le a villába váratlanul megérkező Hannát, akit Klaudia már Gézával országszerte kerestet kollégiumból való eltűnése miatt. Míg kiderül, hogy túl feszes volt a bentlakás a lánynak, addig Klau is összerakja a képet, és közli Attilával, hogy notesze egy bank széfjében pihen. Következő lépésként mégis Hanna gyámügyének intézésébe fog, bár ezt lánya és Zsófia sem tartják megfontolt lépésnek, hainkább ellenzik.
Géza és Kinga elválnak, Magdi néni meg sehol. Ellenben Szabolcsot egy tehénküllemű nő keresi fel, hogy sztárt faragjon az interneten fellelhető fiúból. Na, ezért kell karaokézni Kingával egy csehóban önfeledten! Szabolcs érzelmesen énekel a kamerába, és olyan szép baritonja van, hogy egy másik menedzser is házhoz jön a csodálatért. Szabolcsnak mindössze negyven rugót kell bedobnia valami stúdiópénzként, hogy aztán madonnai magasságokba emelkedjen, bizonygatja erősen Soma mamagésa önkéntes hasonmása. Olyannyira lehúzás szaga van az egésznek, hogy Bali persze egyből bedől a csóknak, és körbefutja a házat pénzért. Első körben senki sem ad neki, biztos, csak mert nem énekel. Rajtam kívül csak Zsoltnak esik le a tantusz, aki gyorsba figyelmezteti is az udvar felé járkáló marhaarcú nőfélét, hogy hagyja békén a jóravaló Szabolcsot. Aztán Kingának is szól.
Attila úgy gondolja, Klaudia mindenképpen kijátssza ellene az ütőkártyáját, ezért az utolsó pillanatban visszalép az üzletasszonnyal megbeszélt megállapodástól. Miklós közben rájön kettejük együttállásából, hogy somfordálnak valamiben, majd megtudja, hogy az értékes üzletrész eladásáról van kivételesen szó, nem az ő fejéről. Nem nyugszik meg mindenesetre, inkább tovább következtet arra, hogy Klaudia sakkban tarthatja féltestvérét. Van, aki megcsöcsörészné Orsit, miközben félájultan fekszik a kórházi ágyon, de Laci inkább beszélget vele, mert nagyon a szívére vette a balesetet, mi több magát, és a focicipőt okolja miatta. Rendesen ki is akad, mikor már otthon, pakolás közben Miklós az üzletrészről papol neki, míg ő mély orvosi gyászban leledzik. Miki nem adja fel, először Klaudiánál, majd Attilánál is próbálkozik, hogy megfejtse kettőjük közös titkát, de most nem jár sikerrel. Szorgalmas fajta, és folytatást ígér, ahogyan én is, majd máskor.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek