Dinnyefesztivál Hajdúbagoson, Bor, Mámor... Erdőbényén, sörfesztivál a Várban és Balaton-parti borfesztiválok sora várja augusztusban a hasukat szerető vendégeket. Nyár végén egymást érik a gasztrofesztiválok az országban, íme egy kis ízelítő!
Hajdúbagosi Dinnyefesztivál
Hajdúbagos, Sportpálya, augusztus 6-7.
A 2003 óta évente rendszeresen megrendezendő Dinnyefesztivált egyszer látnod kell! A több napos rendezvény során bemutatásra kerül Hajdúbagos község dinnyetermesztési hagyománya. A fesztivál jeles szereplői természetesen a dinnyetermelők, közülük is a legjelesebbek, akik termékeiket bemutatva népszerűsítik a görögdinnye termesztés hajdúbagosi hagyományait, értékeit. Ehhez kapcsolódnak gasztronómiai (dinnyereceptek, dinnyefogyasztás kultúráját népszerűsítő tájékoztatás) és a dinnyefogyasztással kapcsolatos ismeretek terjesztése, melynek kapcsán az érdeklődők a görögdinnye gyógyhatásával, az egészséges életmódban való alkalmazásával ismerkedhetnek meg. Megrendezésre kerül dinnyeszobrászat verseny, dinnyegörgető verseny, dinnyeevő verseny, legnagyobb dinnyét termelők versenye.A fesztivál meghívott vendégei és szereplői a térség hat településének kulturális csoportjai, hajdúsági hagyományőrzői.
Bor, Mámor, Bénye
Erdőbénye, augusztus 12-14.
http://bormamorbenye.hu
A fesztivál szervezői nem szokványos fesztivált kínálunak színpadokkal és bódékkal, hiszen a fesztivál helyszínei az erdőbényei kertek. Azt szeretnék, hogy az idelátogatók sétálgassanak a falu utcáin, térjenek be a borászatok portáira, üljenek le a kertben, kóstoljanak ételeket, borokat, hallgassanak zenét és érezzék át a vidék varázslatos hangulatát.Néhány utcán végigsétálva, mindegyik helyszínen egy kicsit más hangulattal lehet találkozni, színes kavalkáddal, igazi egyéniségekkel, és ez az egész együtt a Bor, Mámor…Bénye. Kiállító borászok: Ábrahám, Bardon, Béres, Csiszovszi, Homonna, Illés, Karádi-Berger, Kerékgyártó, Turján, Olze-Vin, Ungváry, Vivamus. Fellépők: Kistehén, Dresch Mihály, Herczku Ágnes és Nikola Parov, Jorg Hegemann, Gryllus Vilmos, Édes Málé Trió, Káosz Kapitány, The Transform Quintet, Váczi Eszter Quartet, Escargoz, Nina Jazz.
I. Budavári Sörfesztivál
Budai Vár, augusztus 25-28.
www.budavarisorfesztival.hu
Hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezik meg augusztus 25-28. között az I. Budavári Sörfesztivált. A négynapos rendezvényen közel 100 féle hazai és nemzetközi, ismert és kevésbé ismert különleges sör mutatkozik be a Budai Várban. A sör ünnepére meglepetésekkel, színes kóstolókkal készülnek a nagy hazai sörgyártók, így a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak, a Heineken Hungária, valamint a kisebb sörfőzdék is. Sörsátrak, sörfalu, sörtörténeti kiállítás, gasztronómiai különlegességek, valamint koncertek várják a sörkedvelőket.
Boros forgatag Keszthelytől Hévízig
A többnapos fesztiválokon a Nyugat-Balaton és Magyarország legízletesebb borait kóstolhatják végig a vendégek. A gasztronómia mellett a táncos, zenés programok kapják a legnagyobb szerepet, minden este bulikkal, bálokkal. A programot színesítik a kézműves kirakodó vásárok, a népi mesterségek bemutatói, gyermek programok és sok-sok izgalmas előadás.
A borfesztiválok időpontjai:
XIX. Zalai Borcégér
Keszthely, augusztus 3-7.
www.keszthely.hu
VIII. Györöki Bor-Dal-Fesztivál
Balatongyörök, augusztus 6-8.
www.balatongyorok.hu
Hévízi Országos Borfesztivál
Hévíz, augusztus 19-22.
Hajdúbagos, Sportpálya, augusztus 6-7.
A 2003 óta évente rendszeresen megrendezendő Dinnyefesztivált egyszer látnod kell! A több napos rendezvény során bemutatásra kerül Hajdúbagos község dinnyetermesztési hagyománya. A fesztivál jeles szereplői természetesen a dinnyetermelők, közülük is a legjelesebbek, akik termékeiket bemutatva népszerűsítik a görögdinnye termesztés hajdúbagosi hagyományait, értékeit. Ehhez kapcsolódnak gasztronómiai (dinnyereceptek, dinnyefogyasztás kultúráját népszerűsítő tájékoztatás) és a dinnyefogyasztással kapcsolatos ismeretek terjesztése, melynek kapcsán az érdeklődők a görögdinnye gyógyhatásával, az egészséges életmódban való alkalmazásával ismerkedhetnek meg. Megrendezésre kerül dinnyeszobrászat verseny, dinnyegörgető verseny, dinnyeevő verseny, legnagyobb dinnyét termelők versenye.A fesztivál meghívott vendégei és szereplői a térség hat településének kulturális csoportjai, hajdúsági hagyományőrzői.
Bor, Mámor, Bénye
Erdőbénye, augusztus 12-14.
http://bormamorbenye.hu
A fesztivál szervezői nem szokványos fesztivált kínálunak színpadokkal és bódékkal, hiszen a fesztivál helyszínei az erdőbényei kertek. Azt szeretnék, hogy az idelátogatók sétálgassanak a falu utcáin, térjenek be a borászatok portáira, üljenek le a kertben, kóstoljanak ételeket, borokat, hallgassanak zenét és érezzék át a vidék varázslatos hangulatát.Néhány utcán végigsétálva, mindegyik helyszínen egy kicsit más hangulattal lehet találkozni, színes kavalkáddal, igazi egyéniségekkel, és ez az egész együtt a Bor, Mámor…Bénye. Kiállító borászok: Ábrahám, Bardon, Béres, Csiszovszi, Homonna, Illés, Karádi-Berger, Kerékgyártó, Turján, Olze-Vin, Ungváry, Vivamus. Fellépők: Kistehén, Dresch Mihály, Herczku Ágnes és Nikola Parov, Jorg Hegemann, Gryllus Vilmos, Édes Málé Trió, Káosz Kapitány, The Transform Quintet, Váczi Eszter Quartet, Escargoz, Nina Jazz.
I. Budavári Sörfesztivál
Budai Vár, augusztus 25-28.
www.budavarisorfesztival.hu
Hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezik meg augusztus 25-28. között az I. Budavári Sörfesztivált. A négynapos rendezvényen közel 100 féle hazai és nemzetközi, ismert és kevésbé ismert különleges sör mutatkozik be a Budai Várban. A sör ünnepére meglepetésekkel, színes kóstolókkal készülnek a nagy hazai sörgyártók, így a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak, a Heineken Hungária, valamint a kisebb sörfőzdék is. Sörsátrak, sörfalu, sörtörténeti kiállítás, gasztronómiai különlegességek, valamint koncertek várják a sörkedvelőket.
Boros forgatag Keszthelytől Hévízig

A borfesztiválok időpontjai:
XIX. Zalai Borcégér
Keszthely, augusztus 3-7.
www.keszthely.hu
VIII. Györöki Bor-Dal-Fesztivál
Balatongyörök, augusztus 6-8.
www.balatongyorok.hu
Hévízi Országos Borfesztivál
Hévíz, augusztus 19-22.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek