[ garage / grime / rap ]
A grime rajongók legnagyobb örömére a brit garázs szcéna egyik legnagyobb figurája újabb EP-t jelentetett meg a 2010-es Bag Of Greeze után. Akkor a Newham Generals-os kollégák, Footsie és DJ Tubby segítettek be neki, most pedig a másik grime atya, Dizzee Rascal működött közre a hétszámos minialbumon.
Aki már hallott grime lemezt, tudja, hogy a Bluku! Bluku!-n is nyomasztó, súlyos zenére számíthat, amiben a nagyvárosi hangulat szinte megfojtja a hallgatót, és amire nehezen követhető, cockney szlengben felmondott dumákat pakolnak az MC-k. D Double E-nek jellegzetes stílusa van, ezt már a Generally Speaking című bemutatkozó lemeze kapcsán is konstatáltuk, és most is ebben a hangvételben kényezteti közönségét.
Az EP Dizzee kiadójánál, a Dirtee Stanknél jelent meg, az alapokért többek között S-X felelős, a hét szám között pedig akad dubstepes hangszínekben dúskáló darab, a Let It Blow popos refrénnel operál, míg a Flava a drumandbass felé kalandozik el, ami nem ritka ebben a különféle zsánerek elemeit merészen összehegesztő műfajban.
Bár csak hét számot kapunk, elég színes a felhozatal a Bluku! Bluku!-n, melynek címe kelet-londoni szlengben nagyot, masszívat jelent. A nagylemezre továbbra is várni kell, de a türelmetlenkedők ellesznek ezzel a kis csomaggal egy darabig, mely - címéhez hűen - valóban masszív kis löket.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek