A néhai Ökör-dűlő - ami anno még királyi vadászterületként is szolgált - a millenniumi ünnepségekre nyerte el mai formáját, és szerencsére itt idén nyáron már több szuper kiülős hely is várja azokat, akik nem rajonganak a füves-pokrócos piknikezésért, de azért szeretik, ha sok fa veszi őket körül. Az ART ON LAKE kiállítás az idei ráadás, erről olvashatsz előző cikkünkben.
Pántlika Söröző
Bp. XIV., Városliget (Hermina út 47-tel szemben)
Ny.: h-Sze: 12-24h, Cs-Szo: 12-02h, V: 12-24h
T.: 36 2222-949
www.pantlika.hu
Több verzió is létezik a Pántlika eredetéről: az egyik szerint egy homokozó esővédő ernyőjéből alakították ki, a másik szerint abból az időből maradt itt, amikor a Budapesti Nemzetközi Vásárt (BNV) még a Városliget területén tartották meg, és ez volt az információs pavilon. Alaprajza ötágú, mint a vörös csillag, fala mészkő, padlóborítása metlaki törtcsempe, hullámos tetőszerkezete alumínium. Vendéglátó egységként először a Lepke nevet viselte, majd lett belőle a Zöldember, végül Pántlika, és 2007-ben nyerte el mai formáját, a 60-as, 70-es évek retro hangulatát idézve. 30 féle pálinka kapható itt, de enni is érdemes, például a sokféle hamburger közül egyet.
tudásMorzsa
A Pántlika relikviái között megtalálható az MSZMP balatonaligai üdülőjéből származó lámpa, ülőgarnitúra, Kádár János állólámpája, pedálos Moszkvics, Rózsa Gyuri gömbhangszórója, a zamárdi kertmozi székei, a siófoki Panoráma bár csillárjai, illetve a Csepel Vas- és Fémművek öntőmunkás-szobra.
Vagon
Bp. Városligeti Krt. 11., a Közlekedési Múzeum mellett, az Ajtósi Dürer sor felé
A vagon belsejében és előterében kialakított söröző egyrészt szinte semmit nem változott jó pár évtizedes fennállása során, másrészt amolyan össznépi létesítmény, ahol a társadalom minden szegmense megfordul – még azok is, akik nem tudják mi az a szegmens, és azok is, akik túl sokszor használják ezt a szót. Ilyen szempontból nem is kifejezetten kocsma, mert valaki málnaszörpért jön, valaki sörért, mások egy pár virslire és sült krumplira ülnek be, vagy egy kis debrecenire – meg amiről híres a Vagon, csirkemájas zsíros kenyérre. Megint mások erre sétáltatnak kutyát, és nem tudják megállni, hogy ne üljenek be.
tudásMorzsa:
A ligeti Vajdahunyadvár hivatalos neve Történelmi Épületcsoport, már csak azért is, mert az Alpár Ignác által az 1896-os millenniumi ünnepségek tiszteletére alkotott, 21 részből álló épületegyüttesnek csupán a főhomlokzati része és pár másik épületeleme mintázza az erdélyi eredetit.
Robinson étterem
1146 Budapest Városligeti tó.
Ny.: 12-24h
T.: 36 1 422 0222
www.robinsonrestaurant.hu
A Városligeti csónakázó tavon elhelyezkedő étterem egyedülálló Európában – ami azt illeti, ilyesmit az ember inkább Bali szigetére képzelne. Az osztott tetőszerkezet, a rengeteg üvegfelület és úgy általában az összkép inkább utazási irodák prospektusára emlékeztet, mint a minket körülvevő rögvalóra. A gyönyörű környezetet nyáron a tóra épített teraszon élvezhetik a vendégek – vagyis a télen 70 fő befogadására alkalmas étterem nyáron 150 hellyel bővül. Itt mindenki megtalálhatja a kedvére való fogást, valamint a legnevesebb hazai és külföldi borpincék kiváló borai közül választhat - ha valaki mostanában meghívna a Robinsonba, akkor én speciel Szilvásváradi pisztrángot rendelnék pirított, vajas mandulával.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek