Jó az idő és egyszerűen ki kell ülni! Elég az irodából, a könyvtárból vagy az otthonülésből, ilyenkor teraszra vágyik az ember, hosszú ücsörgésre, a járókelők és más ücsörgők hosszas és alapos méregetésére, egy jó kávéra vagy kettőre, valami szendvicsre vagy egy nagy korsó sörre – meg napfényre!
Hadik Kávéház
1111 Budapest, Bartók Béla út 36.
Ny.: 09–23h
Tel.: +36-1-279-0290
hadikkavehaz.blog.hu
Adottság: A legendás Hadik, a két háború közti irodalmi élet egyik legfontosabb színtere, fájdalmasan hosszú szünet után nyitott újra, és így is két részben, hiszen a „régi” Hadik mellett megnyílt a jóval modernebb és nagyobb alapterületű Szatyor is – a jó idő azonban a Hadiknak kedvez. Az előtte lévő teret ugyanis kifejezetten a kávézónak újították fel, betervezve egy jókora, zöldbe nyúló teraszt is, ami most először nyitott meg, rattan bútorokkal, udvarias kiszolgálással.
Kínálat: A Hadik nem olcsó, de jó. A kávé remek, de drága, az eszpresszó 320 egység, az ételek között pedig olyan ínyencségek szerepelnek, mint az eperkrémleves mini túrógombóccal, a Szilvásváradi füstölt pisztráng almás tormahabbal vagy a vaslapos harcsaszelet, kakukkfüves laskagombával, parázsburgonyával.
MIXART Garden
1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 3.
Tel.: +36-30-591-8595
Ny.: 15–02h
facebook.com/pages/MIXART-Garden
Adottság: Az írásmódot képtelenség kinyomozni, mert van, ahol Mix Art, van, ahol Mixart, van csak nagybetűs verzió is, de ki nem rak rá? A lényeg, hogy a napokban újra nyílt a Mikszáth Kálmán tér leglakhatóbb helye egy lakatlan épület udvarán, szokásos, már-már meghitt romkocsmás hangulatban. Van, akinek ez már fárasztó, mi még mindig bírjuk azt, hogy minden pad és szék más, hogy régi ajtókból rakták össze a pultot – azt viszont már nem, hogy a WC lepukkadt.
Kínálat: A tér és az utca többi vendéglátóipari egységéhez mérten ez viszonylag olcsó hely, és ha nem is óriási a választék, azért el lehet itt lenni, sőt, van grillezés is, tavaly – nyilván a foci VB-re való tekintettel vuvuzelával jelezték, ha elkészült az étel – reméljük ezt már abbahagyták.
Zappa Caffe
VIII. Mikszáth Kálmán tér 2.
Tel.: +36-20-972-1711
Ny.: H–Cs és V: 10–02h, P–Szo: 10–04h
www.zappacaffe.hu
Adottság: Volt idő, amikor a Krúdy Gyula utca volt a város bulitengelye, és a legjobb bulik a Tilos az Á-ban voltak – ennek helyén működik a Zappa Caffe. Az elmúlt években a népszerűség talán kopott, de a Mikszáth Kálmán tér kezd újra feléledni – ez már csak abból is látszik, hogy a viszonylag kicsi téren három jókora terasz is terpeszkedik, a legnagyobb pedig a Zappáé. Talán szebb lenne, ha az itt kapható sörmárka szerényebben hirdetné magát – kis hazánk talán az egyetlen, ahol ez ilyen harsány módon folyik, de ez van.
Kínálat: Nyilván a legtöbben iszogatni jönnek, de a mexikói dizájnnal felturbózott étlapot is érdemes tanulmányozni, hiszen vannak olyan, jól eltalált kombinációk, mint a chedar sajt leves tortilla chips-szel, de olyan túlzások is, mint a tapas ropogós thai morzsában bundázott fetasajt, cékla tartárral – maga a szóösszetétel is nehezen értelmezhető.
Prága Kávéház és Teázó
1086, Baross u. 8
Tel: +36-1-486-1937
Ny: H–P: 7–22h, Szo: 9–22h
www.pragakavehaz.hu
Adottság: Egyrészt a Központi Szabó Ervin Könyvtár, másrészt az újonnan kialakított, nem túl szép, viszont tágas sétálóutca vonzza ide a vendégeket, és egyelőre csak a Fecske és a Prága kávéház osztozik rajtuk. Utóbbi furcsa elegy: egyszerre ódivatú és modern, hiszen a bécsies – és nem prágai – kávézás a fő profil, de modern a szemléletmód, hiszen a wifinek köszönhetően itt helyben is könyvtárazhatunk, a kiszolgálás pedig híresen udvarias!
Kínálat: Kevés helyen szolgálják fel Budapesten ilyen szépen a kávét: fémtálon érkezik a macchiato vagy eszpresszó, szalvétával, pici sütivel és pont annyi vízzel, mint amennyit a koffein elvon szervezetünkből.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek