Múlt héten hangyányit csökkent az RTL Klub átlagos nézettsége a fiatalok körében, főműsoridőben; míg az azt megelőző héten 34,8%-ot produkált a csatorna, addig a múlt héten már csak 33,6% lett az eredmény.
Ami – valljuk meg – hibahatáron beüli különbség, azonban nagyon úgy fest, hogy valóban csökkent a lelkesedés, és ez elsősorban az RTL Klub tehetségkutatójára, a Csillag születikre vonatkozik.
Ugyanis a múlt heti első élő adás már a kétmilliós nézőszámot sem érte el, szemben az előző hetivel, amikor még 2 332 146 néző kapcsolt a műsorra 47,6 százalékos közönségarány mellett a teljes lakosság körében. A nézőszám a múlt héten 1 880 903-ra apadt, közönségaránya 44,4 százalék volt. A fiatalok körében a múlt hetet megelőző héten 1 003 131 nézőt vonzott a műsor, mely 49 százalékos közönségarányt ért a csatornának. A múlt hét már nem volt ennyire eredményes; 798 414 néző és 44,7 százalékos közönségarány fogadta a műsort.
A konkrét számok és közönségarányok összehasonlításából talán levonhatjuk azt a következtetést, hogy valószínűleg sokan elutaztak a háromnapos ünnepre, és ezért kevesebben követték figyelemmel a műsort, legalábbis a nézőszámokból ez olvasható ki. Viszont a közönségarányok tekintetében nem volt olyan nagy a csökkenés, ami azt jelzi, hogy igaz, hogy kevesebben nézték a műsort, de az éppen tévézők közül most is sokan a Csillag születiket választották. Olyannyira, hogy mind a teljes lakosság körében, mind a fiatalok körében a Csillag születik harmadik adása lett a legnézettebb a héten.
Nézzük a TV2 sajátgyártású műsorát, a Nagy duettet; a teljes lakosság körében a huszonkilencedik helyet szerezte meg a nézettségi versenyben 1 206 480 nézővel és 34 százalékos közönségaránnyal. Összehasonlítva az előző hét eredményeivel (1 135 206 néző, 33,6% SHR) enyhe növekedést figyelhetünk meg. A fiatalok körében a huszadik helyet tudta megszerezni a listán 521 473 nézővel és 33,4 százalékos közönségaránnyal. Az előző héten 518 247 néző és 33,9 százalékos közönségarány lett az eredmény, ami szintén enyhe emelkedést mutat. Kijelenthetjük tehát, hogy a Nagy duett még mindig jó eredményeket produkál, vagyis megmaradt az a nézőszám, ami az első műsort jellemezte. Tehát a TV2 új műsora a csatorna átlagához képest (19%) kifejezetten jó, és ez nem csak az első adásra vonatkozott, amikor még a "kíváncsiság-faktor" is nagyban befolyásolta a nézőszámokat, hanem képes fenntartani a közönség figyelmét a további adásokban is.
Összességében azért az RTL Klub uralkodik a nézettségi listán; a teljes lakosság körében az első tizenöt helyen RTL-es műsorokat találunk; második lett a Barátok közt csütörtöki epizódja 1 598 409 nézővel és 33,1 százalékos közönségaránnyal, harmadik pedig a keddi Való Világ összefoglaló 1 595 722 nézővel és 38,4 százalékos közönségaránnyal. A TV2 először a tizenhatodik helyen bukkan fel; a Jóban rosszban keddi epizódja 1 388 328 nézőt vonzott 27,1 százalékos közönségarány mellett.
A fiatalok körében a második helyen a Való Világ keddi része áll 693 660 nézővel és 46,7 százalékos közönségaránnyal, míg a harmadik helyezett a Fókusz hétfői adása lett 679 857 nézővel és 35,1 százalékos közönségaránnyal. A legnézettebb műsor a TV2-n ebben a korcsoportban a Nagy duett lett, mely a lista huszadik helyére tudott felkerülni.
A csatornák átlagos közönségaránya a fiatalok körében, főműsoridőben a következőképpen alakult; RTL Klub: 33,6%; TV2: 19,9%; Cool: 4,9%; Viasat3: 4,4%; Film+. 4,1; M1: 2,7%.

4 komment|Szólj hozzá!
Kíváncsi vagyok ha Wolf Kati bejut az ESC döntőbe vajon a Csillag Születiket választják e majd vagy azt:)
Tamás
|
2011-05-02 12:59:39
Hát basszus ha a TV2 ről lenne szó , akkor bezzeg " szar a csatorna, az rtl jobb, béna a tv2 rtl klub 27615241% lett míg a tv2 2% , ez az rtl tudásának köszönhető "
Zoli
|
2011-05-01 20:55:48
elutaztak -_- .....persze xD
-_-
|
2011-04-28 16:49:12
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek