Csokitojások, csokinyulak, rutinosan eldarált rigmusok, egy-egy sorvégi rím tréfásnak gondolt elferdítésével, kölnibűz, esetleg egy szódásüveg, ha nem áztatjuk el vele a vadiúj szőnyeget. Már-már el is feledkezünk arról, hogy a húsvét az egyik legfontosabb keresztény ünnep. És úgy általában elfeledkezünk sok mindenről, ami a Bibliával, vallással, hittel kapcsolatos.
Körkérdést intéztem egyik kedvenc gimnáziumi csoportomhoz, miért lenne fontos, hasznos a hittan iskolai oktatása, és milyen akadályai lehetnek ennek.
„Az általános műveltség szempontjából is fontos és előnyös bibliai témájú kérdésekkel tisztában lenni – vélekedik Debreczeni Réka –, másrészről olyan gyerekek is találkozhatnak a vallással, akik nem vallásos családba születtek, szüleik által nem jutnak el templomba, így nekik is megadatik a lehetőség, hogy hívőkké válhassanak, ha szeretnének.”
„Az alapműveltségbe ugyanúgy tartozik bele a Biblia – egészíti ki Rékát Makács István –, mint például az ember saját népének ismerete.”
„A Biblia az alapműveltséghez tartozik, mégis ad egy bizonyos lelki pluszt az ember életéhez, mindennapjaihoz – teszi hozzá Kun Dániel. – Azonban bevezetése problémás kérdés, hiszen egy állampolgárra sem szabad olyat ráerőltetni, amit nem akar, így például a nem vallásos diákokra a Biblia tanait.”
„Ezeknek a diákoknak nyilván nyűg lenne, akik ebben is csak az újabb kötelező órákat látják.” – ért egyet Dani szavaival Réka.
„A hitoktatásban éppen az lenne a jó, hogy mindenkinek lehetősége nyílna megismerkedni a vallással, és eldönthetné, hogy hisz-e benne – hoz be egy újabb szempontot druszája, Havassy Réka. – Akik nem hisznek, azoknak sem árt tudni az alapvető vallási dolgokat.”
„Sokan azért nem ismerik meg közelebbről a Bibliát és Istent – veszi át a szót Papp Zsuzsanna –, mert nem olyan körülmények között nevelkednek, de biztos vagyok benne, hogy rengeteg gyereket érdekelne. Bár az azért a hitoktatóktól is függ, hogy hogyan adják át az üzenetet.”
Ez minden tantárgynál így van, ez alól a hittan sem kivétel. És abban sem különbözne a többi tantárgytól, hogy az iskolapadban megszerzett ismeretek, tapasztalatok az iskolán kívül, az „életben” is segítségünkre lehetnek.
„Szerintem azért fontos – mondja Lencz Klaudia –, mert ha az embernek nincs hite, elveszettnek érezheti magát a világban. Ha problémája van, és nincs kire, mire támaszkodnia, esetleg úgy érzi, hogy egyedül maradt. Ezért jó, ha már gyerekkorban elkezdik tanítani, hogy ha bármi baj van, tudjon hova fordulni, és a hit, a Biblia segítségével megtalálhassa a helyes utat.”
Nyilvánvalóan nehéz minden tanulóhoz eljuttatni az üzenetet, szinte lehetetlen is, de „akinek van füle, hallja.”

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek