- Sok minden változott körülötted azóta, hogy megjelent az első lemezed, a Szolnok city. Például lett egy héttagú zenekar mögötted…
 
- Az első lemezre a Szolnok cityre jóformán mp3-ból maszterelt számok kerültek fel, a másodikon, a Nép hangján már helyett kapott a Freedom Fighters is, bár akkor még csak pár számot játszottak fel ők. A dalok egy része riddim volt a másik része saját zene, és ez így egy érdekes egyveleget alkotott. Azóta eltelt három év, és most már zakatolt a Freedom Fighters.  
 
- Hogy is jött össze a csapat? 
 
- Maga a zenekar úgy tevődött össze, hogy volt a Tigris nevű formáció, amibe Benjivel, a gitárossal ugyanakkor kerültünk be. Emellett volt akkoriban volt egy sound system felállás is, a Selector Áfonya, amit Lego és én kezdtünk el, és amihez később odacsapódott Benji is, és időnként gitárral ráfílingezgetett egy kicsit. Aztán jöttek a többiek is. 
 
- Hogy hatott rád, illetve a zenédre, hogy négy éve felköltöztél Pestre? 
 
- Egyikre se túl jól. Az igazság, hogy Budapest nekem még mindig egy nagy batár hely. Míg Szolnokon éltem, pénteken és szombaton szinte mindig bementünk a városba és kerestünk egy sörözőt, mióta itt vagyok Pesten, hiába érek rá, akkor is inkább áthívjuk Legoékat házibulizni, mint hogy elmenjünk valahova. Az is egyértelmű, hogy azért kellett három évet várni erre az albumra, mert annyira más dolgokkal foglalkoztam, hogy egy kicsit háttérbe szorult a zeneírás. Egy ideig nem jött semmi. Talán ezért is keletkezett néhány olyan kicsit melankolikusabb szám, mint a Repülni kell és a Tűnődöm.
  

Nagyítás

- Igen, határozottan halkabb lett ez a lemez. 
 
- Az pedig azért van, mert Szolnokon a szülői házban azt csináltam, amit akartam. A szomszédok megszokták, hogy ment az üvöltözés, miközben felvettem a More Fire-hoz a Babylont, de itt a pesti albérletben megpróbálok tekintettel lenni a lakókra, nem kezdek el teli torokból üvölteni. Nem akarom, hogy haragban legyünk és bepanaszoljanak a főbérlőnél. 
 
- De pont az egyik specialitásod, hogy különböző hangszíneken énekelsz. Változik időnként a viszonyod ezekhez, hogy éppen melyiket szereted? 
 
- Igen, változik. Főleg azért, mert mindig mást hallgatok és így más zene hat rám. Mindig olyan zenéket próbáltam meg csinálni, amiket éppen hallgattam. Tavaly például egész évben az Apache Indiantól a Boom Shack-A-Lak-át, most viszont azért keveredtem nagy csávába, mert ’82-es őrült rootsot hallgatok, amihez semmi közöm – az igazság, hogy 82-ben még nem is éltem –, és nem tudom, mikor fogom megütni azt a szintet. Igaz, hogy mindig magasra teszem saját magamnak a lécet, aztán hol sikerül, megütni azt, hol nem, de általában kihozom magamból azt, amire képes vagyok. 
 
- Hogy jön, hogy egy adott számban mit hogyan énekelsz? 
 
- Először összeáll a dal váza. Mondjuk van egy instrumentális alap, és arra jön a halandzsa. Gyakorlatilag ebben a fázisban szoktam kitalálni, hogy melyik hangszint illene hozzá. Általában az első a legjobb, de azért kipróbálok 2-3 verziót. Vannak olyan dalok is, mint például Az én nőmben vagy a Ladánybenével közös Judge Dayben, hogy minden versszakban más hangon nyomom.  
 

Nagyítás

- Még mindig számítógépen írod a számokat? 
 
- Ez változó. Az én nőmnek az első instrumentális verzióját Benji írta meg számítógépen, és utána jött a zenekar által feljátszott verzió, de a próbateremben is készülnek számok. A Tűnődöm című szám például úgy került fel a lemezre, ahogy én azt anno az erkélyen megírtam. Ahhoz nem is engedtem, hogy hozzányúljunk.  
 
- Jársz énektanárhoz? 
 
- Nem, bár lehet, hogy el kéne menni. Persze ezt csak most gondolom így, hogy rootsot hallgatok. Az új lemezzel kapcsolatban azt a negatívumot fogalmazták meg többen, hogy kevés benne a ragga és inkább énekelgetősebb. De hát mondtam, hogy most ez van, a következő majd más milyen lesz. 
 
- Tudod már, hogy milyen lesz? 
 
- A következőnél azt hiszem, egy piszkosabb dancehallt szeretnék csinálni, ami kimaradt erről az albumról. Nem biztos, hogy visszatér az üvöltözés, inkább vissza akarok nyúlni a ’80-as, ’90-es évekbeli raggamuffinjához – azt azért szeretném hozzátenni, hogy nem a Junior-féle raggamuffinról beszélek. 
 
- Ez az új lemez egy dob-basszus alapokon nyugvó kicsit funky-s anyag lett. 
 
- Igen, ez egyébként nem volt előre megtervezve, csak ez lett a végeredmény, és egyáltalán nem bánom, hogy elkanyarodtunk ilyen irányba.  
 
- Azt olvastam, nem szereted a nagy fesztiválos fellépéseket. 
 
- Bevallom, tényleg nem nagyon vágyakozom nagyszínpadra egyszerűen azért, mert többet tudok kihozni egy kisebb színpadból. Nekem a nagyszínpad sok, nem szeretem, ha előttem van egy kordon és mögötte áll az első sor. Ráadásul sok emberrel nem tudok olyan interaktív partit csapni, mint egy párszázfős klubbuliban. Egy klubban lehet kontaktolni, és jobb szeretem, ha közvetlenül előttem állnak, még akkor is, ha időnként letépik a cipőfűzőmet.  
 

Nagyítás

- És a sztárság velejárói? 
 
- Még mindig furcsa nekem, amikor elmegyünk valahova, és megáll előttem egy lány vagy egy srác, és azt mondja, „nem hiszem el, hogy itt vagy”, mire én, „pedig szokjál hozzá a gondolathoz és lazíts egy kicsit, mert belém ülteted a stresszt”. Nem értem, hogy miért kezelnek példaképként, de ha már példakép kell, hogy legyek, akkor szeretnék jó példakép lenni. 
 
- Mielőtt feladtad polgári állásodat, vendéglátósként dolgoztál. Visszamennél? 
 
- Azt egyáltalán nem bánom, hogy nem kell csokornyakkendőben az asztalok közt rohangálnom. Mostanában buli végén időként bekéredzkedek a pultba kiadni néhány sört, és ennyi elég is.  
 
- Azt mondtad, hogy rossz hatással van rád Pest, nem akarsz visszaköltözni Szolnokra?
 
- Én úgy gondolom, hogy az életemnek az a szakasza lezárult. 28 éves vagyok, muszáj, hogy menjek a saját utamon. Ha hazamennék, akkor vissza kéne költöznöm a jó öreg szobámba, ami egyéként tele van kreativitással, de azt hiszem, most ezt az utat végig kell járnom, még akkor is, ha kicsit visszahalkulnak a számok. 
 
- Az új lemezen is van szolnokos szám, a Szolnoki kövek. 
 
- Érdekesen van kiírva belőlem az a sok-sok dolog, ami az elmúlt években történt velem. Amikor hazamegyek Szolnokra, néha olyan érzésem van, mintha nem olyan lenne a város, mint amikor én annak idején otthagytam. Abban a dalban a kövek sok mindent jelentenek: régi embereket, régi arcokat, sírköveket és azokat a macskaköveket, amiken végig kell mennem, ha vonattal megyek haza. Egyébként öt év után nemrég csináltam egy születésnapi bulit Szolnokon, és abból sok mindent megértettem. Teljesen mindegy, hogy hol vagyok, mit csinálok, akkor is oda fogok tartozni. Ott nőttem fel, olyan lettem, amilyen ott mindenki. Hát majd, ha kell, a végén hazamegyek. 
 
- Hova szeretnél eljutni? 
 
- Leginkább a következő koncertig! Igazából, nem tűztem ki ilyen célt magam elé.  
 
- De például nem vágysz Jamaicába? 
 
- Erre általában azt szoktam mondani, hogy nem, de milyen reggae előadó az, aki nem szeretne eljutni Jamaicába. Persze titkon vágyódok oda, mondjuk egy csoportos tanulmánykirándulásra, a baj csak az, hogy magamat ismerve, tudom, hogy elterelné a figyelmemet arról, hogy miről is szól a Copy Con. Maximum írnék egy dalt Jamaicáról, de ugyanúgy írhatok Tordasról vagy Balatongyörökről, és Jamaicáról már sok dal született. Szeretném szem előtt tartani, hogy mit, miért és hogy kezdtem el csinálni.