Kedvenc teraszaink Budán - 1. rész
|
Itt a meleg, és bár sokat késett, nem haragszunk, a lényeg, hogy lehet újra a napon sétálni, enni, inni, pihenni, találkozni, barátkozni, udvarolni, kutyázni, cicázni, feltöltődni, és akkor sem kell hazamenni, ha besötétedik, mert annyi hely van, ahová csak úgy kiülhetünk!
Tabáni Terasz 

Budapest I., Apród utca 10.  
Ny.: H–V: 12–24h 
Tel.: 201-1086 
www.tabaniterasz.hu  
 
Adottság: Bár a régi Tabán már a múlté, maradt néhány épület, amely pompás történelemre tekinthet vissza, és ilyen az Apród u. 10. – Döbrentei u. 9. műemléképület-együttes, mai nevén a Virág Benedek-ház is. A Vár déli lépcsősorától pár lépésnyi távolságban álló épület az 1700-as évek második felében két fázisban készült – eredetileg vendégfogadó volt, később lakóház, majd kelmefestő műhely és sütöde lett – most elegáns, hangulatos étterem. Külső, belső és koktélterasz is van, mindegyik úgy 50 főre kalibrálva.  
 
Kínálat: Ha egyszer végre jól fogok keresni, akkor feltétlenül megkóstolom az itteni mákban sült lazacot aszalt paradicsomos burgonyapürével vagy a kacsasteaket mézes füstölt sóval. A hely különlegessége a rendkívül igényes borválaszték is, és érdemes a különböző szakmai programokra is figyelni, akad belőlük bőven.  
 
Aranyszarvas Vendéglő  
Budapest I., Szarvas tér 1.  
Ny.: H-V: 12–23h 
Tel.: 375-6451 
http://aranyszarvas.hu 
 
Adottság: A Tabáni Terasz teraszán ülve akár át is integethetünk az Aranyszarvas vendéglő kiülős részén ebédelő ismerősöknek. A hely hitvallása ötvözi a hazai és a nemzetközi gasztronómia legkifinomultabb technológiáit, teret adva a folyamatos fejlődésnek. A csapatmunka eredményeként nincsenek felesleges formalitások. Ezt le kell tesztelni! 
 
Kínálat: Kevés helyen kóstolhatunk galambmellet sárgacéklával, narancsos kelkáposztapürével vagy zsályás nyúlcombot tuskógombával – és a most oly divatos marhapofa is betette a lábát. Nem csoda, hogy a Vendéglő a GASZTRONÓMIA 2010 kiadvány szerint a Legjobb 15 budapesti étterem egyike. 
 
Ciocchiato  
Budapest XI., Október 23-a utca 8–10. 
Allée üzletközpont 
Ny.: H-V: 9–24h 
Tel.: 209-9063 
www.csokicuki.hu 
 
Adottság: Az Alleé „sétálóutcájának” legelőnyösebb pontján, a Kőrösi utcai oldalbejáratnál található – aki sétál, az erre sétál és a játszótér is közel van – ez a cukrászdába oltott kávézó-presszó-csokoládézda. A berendezés kifejezetten mutatós: színes, szagos, szellős és modern, mint valami remekül megformált és csomagolt édesség.  
 
Kínálat: Háromféle csokifondü és csokiszökőkút is van, de szerintem a legtöbben inkább kávéznak és fagyiznak a teraszon. A tejberizs választható öntettel kérhető, vannak édes és sós palacsinták meg ciabatta-szendvicsek a modern kor emberének.  
 
VakVarjú Beach Bistro 
Budapest XI., Kopaszi gát 2. 
Ny.: H-V: 11–24h 
Tel.: 06-70-339-6333 
www.vakvarju.com 
 
Adottság: Időben kicsit előreszaladunk, ugyanis csak május 1-jén kezdődik az évad a VakVarjú Beach-en – de már most érdemes beírni a naptárba. A Vakvarjú érdekes hely: berendezésében tökéletes beach-hangulatot áraszt, hiszen csak terasszal rendelkezik, a benti térben munkafolyamatok zajlanak. Ahogy a felújított Kopaszi-gát minden építménye, ez is könnyű, de tartós és mutatós faszerkezet, ezt egészíti ki a kényelmes bútorzat és a napfény!  
 
Kínálat: A Vakvarjú a kenyérlángos népi elnevezése – tehát sokféle, pizzának beillő népi lángos kapható, és sokféle grillétel is. Hogy soroljuk: hekk, sült kolbász, csirkemell, mustáros flekken és grillezett zöldségek parmezánnal, hozzá pedig nagyon sok sör – vagy házi limonádé. 
 
 
Vizinger
2011.04.11
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.