A fiúk a 2008-as lemez után máris nekiláttak néhány új szám összerakásának, de egy évvel később a kvartett duónyira zsugorodott: Ryan Ross és Jon Walker saját utakon kívánták folytatni a muzsikálást. Az új lemez dalainak hallatán azonban elmondhatjuk, hogy a kilépett két muzsikus nem sok vizet zavart, már ami a dalszerzést illeti, hiszen a Vices And Virtues olyan, mint ha a Pretty. Odd. folytatása lenne, megbicsaklásnak nyoma sincs.  
A Panic! At The Disco dalai továbbra is feszes alapokra épülő, jó adag emo nyegleséget is tartalmazó darabok, melyekben biztonsági játékos refrének hallhatók - ezekben többnyire az énekes magas hangja teszi próbára az agyi ereket. A disco-rockosan pattogó Hurricane például ilyen nóta, a Memories eleje arról tanúskodik, hogy az Arcade Fire szele őket is meglegyintette, jönnek a vonósok is, ami gyakori jelenség a duó szerzeményeiben. Aztán itt van a The Beatles-es dallamszerkezetű Always, mely McCartney Blackbirdjére hajaz leginkább, a Sarah Smileys-ban pedig egy kis gypsy feeling is beköszön: igazából ezek a kísérletező(bb) darabok kelthetik fel az érdeklődésünket.
 
A Panic! At The Disco továbbra is marad egy erőtlen My Chemical Romance, pedig a srácok mindent megtettek azért, hogy ez a kép megváltozzon, a móka végén még a gyerekkórus-bombát is bedobták. Ha rajongásunkat nem is, szimpátiánkat mindenképp elnyerték.