Egy régi magyar mondást idézve: nemcsak a cipész maradt a kaptafánál, hanem a fia is. Mára ez jócskán megváltozott, de bizonyos szakmákban még megvan ez az öröklődés. 
 
Bár a lehetőség bármely szakma esetében fennáll, az orvosi hivatás mellett leginkább a jogászoké hagyományozódik tovább nemzedékeken át. 
 
Zlinszky Péter, a PPKE jogi karának hallgatója körülbelül egy tucat jogász őssel bír. Jelenleg csak a nagyapja van a szakmában, hiszen az előző rendszerben a „kétes elemek” nem juthattak be a jogi egyetemekre. Viszont déd-, ük-, szép- és ősapja is a tágan értelmezett jogászi pályán tevékenykedtek, felmenői közt van főszolgabíró és alispán. A legrégebbi jogász a családban éppen egy Péter, aki 1659-ben, a pozsonyi országgyűlésen volt követ. Ilyen hagyományokkal a háta mögött nem csoda, hogy ő is ezt a pályát választotta. 
 
„Nekem kimaradt a »tűzoltó, pilóta, kukás és társai« korszakom – meséli Péter. – Elég korán kialakult a jogi pálya gondolata. Hetedikes koromban döntöttem el először, persze voltak a gimnázium alatt elbizonytalanodásaim. Fiatalként úgy láttam, hogy sok a gyatra, nem elhivatott jogász. Úgy éreztem tehát, hogy jó jogászokra még mindig szükség van, megpróbálok hát azzá válni.” 
A családtól Péter csak a konkrét egyetem és a továbbtanulási irány megválasztásához kért és kapott tanácsot, nem próbálták meg befolyásolni, rábeszélni. 
 
A döntés az övé volt, amely előtt végig kellett gondolnia, milyen előnyökkel és hátrányokkal szembesülhet majd a későbbiekben. 
 
„Nyilván könnyű egy olyan pályára menni – mondja Péter –, amit a család egyértelműen támogat, és amiről nem nehéz elhinni, hogy nekem is működni fog, mert hát az »öregemnek« is ment. Emellett egyből kéznél van a szakmai segítség, ha szükséges. Igaz, nagyobb is az elvárás, hozzáértő szemek figyelnek, de ezt lehet egészségesen kezelni. Vigyázni kell arra is, hogy ha a közvetlen környezetben mindenki ugyanúgy áll a világhoz, akkor könnyen torz, egysíkú kép alakulhat ki bennünk.” 
 
Az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatok, benyomások már bizonyára választ adtak arra a kérdésre, hogy inkább előny vagy hátrány származik a családi hagyományból. 
 
„Ezt a kérdést mindig a konkrét élethelyzet és az adott kapcsolatok döntik el. Mert ha a környezet úgy áll hozzá, hogy »Á, te csak azért jöttél ide, és te csak azért kaptál ötöst…«, az nagyon meg tudja keseríteni a dolgot. De ha jól adagolják, akkor a nagyobb elvárás jobban motivál. Nekem ez nagyon bevált, és ezért hálás vagyok a környezetemnek: diákoknak, tanároknak és a családnak egyaránt.”