Legalábbis meg vagyunk győződve róla. Már-már többet tudunk, mint maguk a márciusi ifjak és Táncsics Mihály együttvéve. Épp ezért most olyasvalakiről lesz szó, akinek még csenghet ismeretlenül a neve. 
 
Ha különféle ügyeinket intézve vagy egyszerűen csak friss városi levegőt szippantgatva Pest utcáit rójuk, gyakran múlatjuk az időt azzal, hogy az utcanévtáblákon szereplő „vadidegen” neveket próbáljuk megfejteni. IX. kerületi sétánk során, egy bevásárlóközpont mögötti táblán szemünk megakadhat a Forinyák Géza néven. Ki lehetett ő? 
 
Forinyák Géza 1840-ben született, nyolcéves volt, amikor Petőfiék vezetésével vértelen forradalom zajlott Pesten, kilenc, amikor I. Miklós segítségével a Habsburgok leverték a szabadságharcot. Húszéves joghallgató, amikor a pesti egyetemi diákság – a Toscanából és Modenából érkező híreken fellelkesülve – szervezni kezdi a március 15-i forradalom évfordulójának megünneplését. 
A rendőrség tudomást szerez róla, hogy mi készül, és nagy erőkkel próbálja megakadályozni az esemény megvalósulását. Ekkor tartóztatják le a szervezőkkel kapcsolatban álló Táncsics Mihályt is, aki csak hét esztendő múlva, a kiegyezés évében szabadul. 
 
A Forinyákot is soraiban tudó egyetemi ifjúságot azonban nem lehet megállítani. 1860. március 15-én, miután a belvárosi és a ferences rendi templomba nem jutnak be, a Széna téri (ma: Kálvin tér) templomban tartanak rövid ájtatosságot, onnan vonulnak a ferencvárosi temetőhöz. Az oszlatás után a Kerepesi temető zárva tartott kapujánál gyűlnek össze ismét, és valaki koszorút hajít át a kerítésen a „hazáért elvérzettek emlékének”. Ezalatt hazafias dalokat énekelnek. 
 
Ezt követően, amikor az időközben elfogott társaikat ki akarják szabadítani, a fegyveres rendőrség előbb a szuronyát használja, majd a tömegbe lő. Ketten könnyebben megsebesülnek, míg Forinyák Géza súlyos térdsérülést szenved. 
 
A következő napokban az érte aggódók százai keresik fel az ifjúság találkozóhelyét, a Fillinger kávéházat, hogy az állapotáról szóló jelentéseket elolvashassák. 
 
A másodéves jogászt hiába ápolják a Rókus kórházban, április 2-án vértanúhalált hal. 
Az április 4-én megtartott temetésre összegyűlt Pest-Buda lakosságának majd egynegyede. Ez még akkor is sok, ha a mai számokat el kell osztanunk tízzel. De ami sokkal fontosabb ennél: azon a napon nemtől, kortól, társadalmi rangtól függetlenül gyűltek össze az emberek.