Erre pedig nemcsak a friss gyümölcs vagy a facsart zöldséglé alkalmas, hanem a jó öreg savanyúságok is, legyen szó uborkáról, csalamádéról, almapaprikáról, vagy akár valami egészen egzotikus verzióról.
 
A savanyúság koncepciója tulajdonképpen kényszerből született meg: a feladat nem valami ínyencség kitalálása, hanem egyrészt a megtermelt zöldségek tartósítása, illetve a téli betevő biztosítása volt, sőt már az ókorban kapiskálták, hogy a vitamindús savanyúságoknak egészségmegőrző szerepük van. Így kezdték a káposztát, uborkát, paprikát és mindent, amit csak lehet hordókban tartósítani, némi só és/vagy ecet segítségével.
 
Szinte minden zöldségből készíthető savanyúság; a cékla, hagyma, cukkini, fokhagyma, paprika, karfiol, zöld paradicsom, tök, sárgarépa, kukorica stb., sőt még számos gombafajta és néhány gyümölcs is szóba kerülhet (lásd ecetes szőlő, pikáns dinnye, birsalma). A módszerek persze az évszázadok során finomodtak, és jobban előtérbe került az ízvilág és a praktikus kiszerelés. Valamennyi hazai piacon külön részlegben árulják a savanyúságokat, de külön, otthoni sportként is értékelhetjük a téli tartósítást, annak megfelelő kellékeivel, a csatos üvegtől kezdve a borkénporon és timsón át a befőttes gumiig. Divatossá váltak az egzotikus savanyúságok is – mint az ecetes articsóka vagy a koreai kimcsi. Utóbbi erősen fűszerezett, csípős, erjesztett káposzta, kínai kel és retek vagy ezek összessége, rengeteg variációban – egészen isteni, de idő kell hozzá, hogy valaki megszeresse.  
 
A savanyúságok áldásos hatásáról ódákat lehet zengeni. Hogy a legegyszerűbb példát vegyük, induljunk ki a savanyú káposztából. Rendkívül egészséges, vitamindús étel, és mivel nyersen készül, a benne lévő vitaminok és ásványi anyagok még hosszú idejű tárolás alatt sem károsodnak. Értékes vegyületei jótékonyan hatnak bélrendszerünkre is, sőt a daganatos sejtek szaporodását is gátolhatják. Alig 10 dkg savanyú káposzta elfogyasztásával vitaminszükségletünk negyede, ugyanilyen mennyiségű csalamádéval a fele, ecetes paprikával pedig a teljes napi mennyiség fedezhető. A savanyítás során a zöldségek ásványianyag-tartalmának egy része a savanyú lébe kerül – vagyis ezt is érdemes elfogyasztani. A szintén mindenhol jelen lévő ecet pedig megakadályozza a test zsírtartalékainak felhalmozódását – nem véletlen, hogy savanyúságot elsősorban nehéz húsételekhez fogyasztunk.  
 
Egyéb hozzávalók 
 
A savanyúságok ízesítése fantáziadús terület, amelyet hely hiányában szinte csak felsorolásként tudunk érzékeltetni. A szőlőlevelet, szőlőbajuszt vagy kacsot és a termővenyigék végén található másodtermést savanyúságok téli tartósításához napjainkig használják a vidéki háztartásokban, akárcsak meggylevelet, a fekete ribizli levelét, a tölgyfa levelét vagy a kaprot (szárastul és magostul csak savanyúságba használjuk), illetve a tormalevet. A klasszikus fűszerezéshez a következőket használhatjuk, megfelelően kombinálva: babérlevél, fokhagyma, gyömbér, bazsalikom, citromfű, kakukkfű, szurokfű, tárkony, zsálya, koriandermag, mustármag, szegfűbors, fahéj, szegfűszeg és persze bors.