Valós világ kontra Való Világ - hírműsorok és valóságshow tarolt
|
5. heti nézettségi adatok
Az RTL Klub nem tud tévedni, vagy a nézők nem vesznek tudomást a többi csatornáról. Ismét a hét minden napját megnyerte a kereskedelmi televízió a fiatalok körében, főműsoridőben. Ami azt jelenti, hogy a nézők döntő többsége (és most nem csak a fiatalokról beszélünk), a Való Világ, Fókusz, Barátok közt szentháromságot választja, lehet bármi a többi csatornán.
A fentebb említett műsorok természetesen csak a hétköznapokat határozzák meg, egy kivételtől, a Való Világtól eltekintve, ami szombaton és vasárnap is boldogítja a tévé elé ülőket. A TV2-nek viszont többnyire csak ezen a két napon lenne valós esélye egy-egy csata megnyerésére, azonban a VV4 sikere ezt is meg tudja akadályozni. Régebben a TV2 a vasárnapi filmmel labdába tudott rúgni, azonban a múlt héten hiába nézték többen és nagyobb közönségaránnyal a csatorna által sugárzott 27 idegen igen című vígjátékot, mint az RTL-en azonos időben vetített St. Trinians – Nem apácazárda c. filmet, az estét mégsem tudta megnyerni. Ugyanis a főműsoridő Magyarországon 19 órakor kezdődik és 23 óráig tart. A vasárnapi Való Világ 19 órás összefoglalója úgy megdobja a nézettséget, hogy az utána következő filmnek már nem is kell feltétlenül legyőznie TV2-es „kihívóját”; e nélkül is megnyerheti a főműsoridőt.
 
Az eredményeke tekintve tehát ismét a Való Világ és a Barátok közt adásai uralják a nézettségi listát; mind a teljes lakosság, mind a 18 és 49 év közöttiek körében a VV4 egy-egy adása került ki győztesen; az előbbi csoportban a csütörtöki epizód (1 876 573 néző, 37,7%SHR), míg az utóbbiban a vasárnapi rész (851 287 néző, 41,6%SHR). Az azonban szembetűnő, hogy a legnézettebb műsor sem éri el a kétmilliós nézőszámot; az RTL Klub „topműsorai” szinte mindig meghaladták a kétmilliós határt, így volt ez az X-Faktor, a Csillag születik esetében is, de volt, hogy a Barátok közt egyes epizódjai érték el ezt a nézőszámot, ez utóbbi azonban még a szappanopera fénykorában történt. A VV4 esetében valószínűleg arról van szó, hogy mivel minden nap hozzájuthatnak a nézők a betevő VV-műsorhoz, így a „jelesebb” (Kihívás, Kiválasztás) adások sem érik el a kellő ingerküszöböt, hiszen talán úgy vannak vele, hogy majd a másnapi összefoglalóban úgyis megnézhetik a történteket.  
 
A teljes lakosság körében a második helyen a szerdai Barátok közt végzett 1 869 062 nézővel és 35,9 százalékos közönségaránnyal, harmadik pedig a VV4 – Kiválasztás lett 1 866 958 nézővel és 37,7 százalékos közönségaránnyal. Negyedik helyen ismét egy VV-epizódot találunk, ötödik helyen azonban egy Tények töri meg az RTL Klub hegemóniáját; a hétfői TV2-es hírműsor 1 852 451 nézőt tudott a képernyők elé ültetni, 40,3 százalékos közönségaránya nagyon magas. Azonban nem hasonlíthatjuk a csatorna átlagos közönségarányhoz (19,6%), mivel azt az AGB Nielsen főműsoridőre és a kereskedelmi célcsoportra méri. A teljes lakosság körében a következő öt helyezett a Barátok közt és a VV4 adásaiból kerül ki, a tizenegyedik helyen pedig ismét egy Tényeket találunk, ezúttal a keddi adást. A miértekről már múlt héten és az azt megelőző héten is ejtettünk pár szót, így most nem fejtjük ki bővebben. Nagy vonalakban; a TV2 délutáni műsorsávjának (Árva angyal) elsöprő sikere húzza fel (többek között) a TV2 hírműsorát, amely közvetlenül az Árva angyal c. opus után következik, a nézők pedig lusták átkapcsolni, már az ide vágó axióma szerint.  
 
A 18 és 49 év közöttiek körében az első huszonkét helyen kizárólag RTL Klubos műsorokat találunk; az első tizenegy helyezett a Barátok közt öt epizódja, illetve a VV4 hat adása. Érdekes, hogy a VV4 szombati "nagy történése", a Kiválasztás csak a nyolcadik lett 39 százalékos közönségaránnyal. A közönségarány is alacsonyabb, mint a hétköznapi összefoglaló esetében, ahol van, hogy 40 százalék fölött végez az adott adás.  
 
Tizenkettőtől a huszonkettedik helyig a Barátok közt szüneteiben jelentkező RTL-Hírek, Fókusz adások foglalnak helyet, és két RTL-es sorozat is meg tudott itt kapaszkodni; a Dr. Csont a huszadik helyen végzett (33,1%SHR), míg a Castle a huszonkettedik lett (32,2%SHR).  
 
Huszonháromtól a huszonötödik helyig TV2-es műsorokat találunk; ebben a korcsoportban is sikeres a Tények, a hétfői adás a huszonharmadik lett 39,1 százalékos közönségaránnyal, ami hihetetlenül magas a csatorna átlagához képest. Huszonnegyedik lett a vasárnap esti film, a 27 idegen igen, mely 601 171 nézővel és 28,2 százalékos közönségaránnyal végzett, míg a vele azonos időben az RTL Klubon futó St. Trinian’s – Nem apácazárda a huszonhetedik lett 547 208 nézővel és 25,5 százalékos közönségaránnyal. Huszonötödik lett a keddi Tények
 
A TV2 szappanoperája, a Jóban rosszban is fel tud már kerülni az ötvenes listára a fiatalok körében is; igaz, a legnézettebb rész a harminckilencedik helyen ért célba, a szappanopera átlagosan 21 százalékos közönségaránnyal bír.  
 
Múlt héten a közönségarányok a következőképpen alakultak; az RTL Klubra átlagosan a 18-49 éves korosztályba tartozó nézők 32,9 százaléka kapcsolt, a TV2-re 19,6 százalék, a Film+ került a harmadik helyre átlag 5 százalékos közönségaránnyal, majd a Viasat3 (4,7% SHR), a Cool (4,3% SHR) és az M1 (3% SHR) következett. 
 
 
bj
2011.02.08
|
LUCA ez nekem-is nagyon úgy tűnik...
tolaci
|
2011-02-21 23:00:15
azért valld be hogy ezt a nézettségi adatok közlésétt a RTL irányítja és szolgáltatja
Luca
|
2011-02-21 13:48:11
Okéj, meggyőztél! Te vagy az ész...
dzsejdzsely
|
2011-02-09 17:13:25
Dzsejdzsely: a cikkben azt írtam, hogy "többek között" az Árva angyal sikere játszik közre a Tények sikerében. Ezenkívül ha önmagában lenne a műsor olyan magas színvonalú, akkor hétvégén is a TV2 hírműsora nyerne. De ez nem így szokott történni; ekkor az RTL Klub Híradója megelőzi a Tényeket, vagyis általában annak a csatornának a hírműsora nyer, aminek nézettsége a híradó előtt magasabb.
cikkíró - bj
|
2011-02-09 10:56:27
Az ORTT nem véletlenül perelte be az RTL hiradóját... azt kellene a fókusszal is, megérdemelné...
Azért engem még mindíg foglalkoztat hogy az Édenhotel majd fel-e viszi a Viasat3 átlagát...
tolaci
|
2011-02-08 21:25:38
És miért kell a nézői lustaságra fogni, hogy a Tények nézettebb, mint az RTL híradó? Az meg sem fordul esetleg a cikkíró fejében, hogy jobb, színvonalasabb hírműsor, mint a másik?
-Áhh, az ki van zárva, na de a TV2 bármiben is jobbat csináljon mint az RTL klub??!
dzsejdzsely
|
2011-02-08 18:47:31
Énis :)
Luca
|
2011-02-08 16:14:56
Támogatom GD hozzászólását.
andris
|
2011-02-08 16:14:37
Kösz, hogy ezt megírtad, bj. Miért nem 18:30-tól kezdődik a főműsoridő, mikor a hírműsorok benne vannak az első tízben??? És miért este 11-ig tart, amikor a kutya se néz tévét?? Ennyi erővel a délután is főműsoridő lehetne, azt is többen nézik...
GD
|
2011-02-08 15:36:49
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.