Az utóbbi évek szappanoperás fordulatai után a félig-meddig megújult Fear Factory tavaly új lemezzel jelentkezett. Az industrial metal zenekarral kapcsolatos tudnivalókról Burton C. Bell frontemberrel és Dino Cazares gitárossal beszélgettünk.
- Ha jól emlékszem, annak idején Dino nem éppen a legbarátibb körülmények között távozott a zenekarból. Hogyan találtatok újra egymásra?
Burton C. Bell: Akkoriban mind zeneileg, mind emberileg kezdtünk eltávolodni egymástól. Külön utakat kellett bejárnunk, hogy mindenki megvalósíthassa a saját elképzeléseit. Az elválás valóban nem zajlott túl zökkenőmentesen, rengeteg ostoba dolgot vágtunk egymás fejéhez. Ám idővel túltettük magunkat a sérelmeken, végül is évekig a legjobb barátok voltunk, és Dino is szerves része volt a Fear Factorynak. Miután az egónk mérete visszaállt a normális szintre, már nem éreztem kínosnak megkérni őt, térjen vissza közénk, hogy a zenekar újra az eredeti felállásban működhessen. Sajnos ez végül nem úgy valósult meg, ahogy szerettem volna, de a lényeg, hogy Dino újra a Fear Factory teljes értékű tagja.
Dino Cazares: 2008-ban a Fear Factory éppen a Ministryvel koncertezett, mikor a buli után odaköszöntem Burtonnek. Utána minden jött magától. Nyolcévnyi mosolyszünet után kicsit olyan volt az egész, mintha egy hidat építettünk volna újjá.
- Christian Olde Wolbersszel és Raymond Herrerával (egykori dobos és basszusgitáros – a szerk.) milyen a viszonyotok?
D. C.: A jogi vitáink lezárultak, ezzel mindennemű kapcsolat megszakadt köztünk. A legjobbakat kívánjuk nekik.
- Gene Hoglan dobos hogy került a képbe?
B. C. B.: A Fear Factory régebben együtt turnézott a Strapping Young Laddel, és eközben egész jól összehaverkodtunk. Tudtam, hogy eszméletlen jó zenész, a neve az elsők között szerepelt Raymond lehetséges utódai között. Bevallom őszintén, eleinte nem fűztem túl nagy reményeket hozzá, hogy elvállalja a melót.
- A Mechanize albumot hova helyeznétek el a diszkográfiátokban?
D. C.: Ha meghallgatom, az az érzésem támad, mintha közvetlenül az Obsolete után született volna. Súlyos, rideg és kompromisszummentes anyag.
B. C. B.: Mit tudnék ehhez hozzáfűzni? (nevet) A dalokon amúgy négy hónapig dolgozunk, a stúdiózás pedig két hónapot vett igénybe. Úgy érzem, ezúttal sokkal könnyebben jöttek az ötletek, mint az utóbbi években.
- Szövegek terén történt valami változás?
B. C. B.: Az új szövegek talán kevésbé futurisztikusak, inkább a jelenre koncentrálnak. Szubjektív, gépies híradás Fear Factory módra. A Mechanize cím is valahol erre utal.
- Philip K. Dick művei ezúttal is hatást gyakoroltak rád szövegírás közben? Van kedvenc műved tőle?
B. C. B.: Nos, igazi fanatikus vagyok, úgyhogy ha akarnám, sem tudnám kivonni magam K. Dick hatása alól. A kedvencem egyébként a Valis-trilógia, amely egy félig-meddig önéletrajzi ihletésű műve. Mellesleg a Lost című sorozatban is történt rá utalás.
- Annak idején külön műfajt teremtettetek azzal, hogy a dallamos éneket death metalos, majd indusztriális környezetben kezdtétek használni. Azóta már senkit nem lep meg, ha hasonló elegyet hall egy zenekartól. Kire vagytok legbüszkébbek a követőitek közül?
D. C.: Nem is tudom… Mindig iszonyú jó érzés, ha egy zenész azzal jön oda hozzánk, hogy mekkora inspirációt jelentettünk a számára. Néha akár olyan valaki is, akiről a legkevésbé sem gondoltuk volna. Legutóbb például a Rammstein billentyűse mondta el, hogy a Demanufacture élete egyik legfontosabb albuma. Rögtön össze is haverkodtunk vele. (nevet)
- Burton, a dallamos ének vagy az üvöltés jelent nagyobb kihívást számodra?
B. C. B.: Voltaképpen egyik sem egyszerű, mindkettőhöz szükséges egy bizonyos technikai tudás. Sosem lépek színpadra beéneklés nélkül, de ez is rejthet buktatókat magában. Az első dolog, amit megtanultam az évek során, hogy mindenképpen a dallamos énekkel kell kezdeni a bemelegítést. Egyszer stúdiózás előtt üvöltéssel edzettem a hangszálaimat, aznap képtelen voltam tiszta vokálokra.
- Anno kik voltak a legfőbb zenei hatásaitok?
B. C. B.: A suliban elsősorban a punk rock frontemberekért rajongtam, mint Henry Rollins, Jello Biafra vagy Iggy Pop. Aztán jött Mike Patton, Chris Cornell, David Bowie, Bono, Karl McCoy és Al Jourgensen. Dióhéjban.
D. C.: Én elsőként The Edge-t említeném meg. Továbbá óriási hatással volt rám Angus Young, Dimebag Darell, Jeff Hanneman és James Hetfield is.
- Mi a helyzet az egyéb projectjeitekkel?
B. C. B.: Bár jelenleg a Fear Factory az elsődleges számomra, de ha egyszer hosszabb pihenőre vonulunk, mindenképpen nekilátok a kettes City Of Fire albumnak. Nem vagyok az a típus, aki túl sokáig képes a seggén ülni. (nevet) Emellett az Ascension Of The Watchers történetének végére sem tettem pontot.
D. C.: Én is ugyanezt tudom mondani a Divine Heresyvel kapcsolatban.
Burton C. Bell: Akkoriban mind zeneileg, mind emberileg kezdtünk eltávolodni egymástól. Külön utakat kellett bejárnunk, hogy mindenki megvalósíthassa a saját elképzeléseit. Az elválás valóban nem zajlott túl zökkenőmentesen, rengeteg ostoba dolgot vágtunk egymás fejéhez. Ám idővel túltettük magunkat a sérelmeken, végül is évekig a legjobb barátok voltunk, és Dino is szerves része volt a Fear Factorynak. Miután az egónk mérete visszaállt a normális szintre, már nem éreztem kínosnak megkérni őt, térjen vissza közénk, hogy a zenekar újra az eredeti felállásban működhessen. Sajnos ez végül nem úgy valósult meg, ahogy szerettem volna, de a lényeg, hogy Dino újra a Fear Factory teljes értékű tagja.
Dino Cazares: 2008-ban a Fear Factory éppen a Ministryvel koncertezett, mikor a buli után odaköszöntem Burtonnek. Utána minden jött magától. Nyolcévnyi mosolyszünet után kicsit olyan volt az egész, mintha egy hidat építettünk volna újjá.
- Christian Olde Wolbersszel és Raymond Herrerával (egykori dobos és basszusgitáros – a szerk.) milyen a viszonyotok?
D. C.: A jogi vitáink lezárultak, ezzel mindennemű kapcsolat megszakadt köztünk. A legjobbakat kívánjuk nekik.
- Gene Hoglan dobos hogy került a képbe?
B. C. B.: A Fear Factory régebben együtt turnézott a Strapping Young Laddel, és eközben egész jól összehaverkodtunk. Tudtam, hogy eszméletlen jó zenész, a neve az elsők között szerepelt Raymond lehetséges utódai között. Bevallom őszintén, eleinte nem fűztem túl nagy reményeket hozzá, hogy elvállalja a melót.
- A Mechanize albumot hova helyeznétek el a diszkográfiátokban?
D. C.: Ha meghallgatom, az az érzésem támad, mintha közvetlenül az Obsolete után született volna. Súlyos, rideg és kompromisszummentes anyag.
B. C. B.: Mit tudnék ehhez hozzáfűzni? (nevet) A dalokon amúgy négy hónapig dolgozunk, a stúdiózás pedig két hónapot vett igénybe. Úgy érzem, ezúttal sokkal könnyebben jöttek az ötletek, mint az utóbbi években.
- Szövegek terén történt valami változás?
B. C. B.: Az új szövegek talán kevésbé futurisztikusak, inkább a jelenre koncentrálnak. Szubjektív, gépies híradás Fear Factory módra. A Mechanize cím is valahol erre utal.
- Philip K. Dick művei ezúttal is hatást gyakoroltak rád szövegírás közben? Van kedvenc műved tőle?
B. C. B.: Nos, igazi fanatikus vagyok, úgyhogy ha akarnám, sem tudnám kivonni magam K. Dick hatása alól. A kedvencem egyébként a Valis-trilógia, amely egy félig-meddig önéletrajzi ihletésű műve. Mellesleg a Lost című sorozatban is történt rá utalás.
- Annak idején külön műfajt teremtettetek azzal, hogy a dallamos éneket death metalos, majd indusztriális környezetben kezdtétek használni. Azóta már senkit nem lep meg, ha hasonló elegyet hall egy zenekartól. Kire vagytok legbüszkébbek a követőitek közül?
D. C.: Nem is tudom… Mindig iszonyú jó érzés, ha egy zenész azzal jön oda hozzánk, hogy mekkora inspirációt jelentettünk a számára. Néha akár olyan valaki is, akiről a legkevésbé sem gondoltuk volna. Legutóbb például a Rammstein billentyűse mondta el, hogy a Demanufacture élete egyik legfontosabb albuma. Rögtön össze is haverkodtunk vele. (nevet)
- Burton, a dallamos ének vagy az üvöltés jelent nagyobb kihívást számodra?
B. C. B.: Voltaképpen egyik sem egyszerű, mindkettőhöz szükséges egy bizonyos technikai tudás. Sosem lépek színpadra beéneklés nélkül, de ez is rejthet buktatókat magában. Az első dolog, amit megtanultam az évek során, hogy mindenképpen a dallamos énekkel kell kezdeni a bemelegítést. Egyszer stúdiózás előtt üvöltéssel edzettem a hangszálaimat, aznap képtelen voltam tiszta vokálokra.
- Anno kik voltak a legfőbb zenei hatásaitok?
B. C. B.: A suliban elsősorban a punk rock frontemberekért rajongtam, mint Henry Rollins, Jello Biafra vagy Iggy Pop. Aztán jött Mike Patton, Chris Cornell, David Bowie, Bono, Karl McCoy és Al Jourgensen. Dióhéjban.
D. C.: Én elsőként The Edge-t említeném meg. Továbbá óriási hatással volt rám Angus Young, Dimebag Darell, Jeff Hanneman és James Hetfield is.
- Mi a helyzet az egyéb projectjeitekkel?
B. C. B.: Bár jelenleg a Fear Factory az elsődleges számomra, de ha egyszer hosszabb pihenőre vonulunk, mindenképpen nekilátok a kettes City Of Fire albumnak. Nem vagyok az a típus, aki túl sokáig képes a seggén ülni. (nevet) Emellett az Ascension Of The Watchers történetének végére sem tettem pontot.
D. C.: Én is ugyanezt tudom mondani a Divine Heresyvel kapcsolatban.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek