A TV2 játszmája nyerésre áll
|
48. heti nézettségi adatok
Az a furcsa helyzet áll elő múlt héten, hogy mindkét nagy kereskedelmi csatorna tudta növelni átlagos közönségarányát (fiatalok körében, főműsoridőben mért), az RTL Klub kisebb mértékben, a TV2 egy picivel dinamikusabban.
Az előző héten ugyanis az RTL Klub még 30 százalékon állt, múlt héten viszont már 31,9 százalékosra növelte közönségarányát. A TV2 a múlt hetet megelőző héten 24,6 százalékos közönségaránnyal büszkélkedhetett, míg ez a szám múlt héten már 26,8 százalékra nőtt. A TV2 elkönyvelhet egy másik sikert is, egészen a múlt hétig csak egy, vagy maximum két estét sikerült elhalásznia az RTL Klub elől, azonban a múlt héten már három estét nyert meg a csatorna, ezáltal az RTL Klubnak csak négy este jutott. A TV2 a péntek és a vasárnap mellett most megnyerte magának a hétfőt is, amikor valószínűleg a fokozott várakozásoknak köszönhetően vitte az estét a 40 milliós játszma első adása. A fiatalok körében 36,2 százalékos közönségarányt produkált a vetélkedő, szemben az RTL Klubon sugárzott Való Világgal, mely csupán 23,8 százalékos közönségarányt tudott szerezni. Kedden azonban fordult a kocka, a TV2-es vetélkedő 30,4 százalékot teljesített, míg a Való Világ 31 százalékot. Láthatóan tehát nem győzte meg teljesen a nézőket Rákóczi Ferenc és műsora, azonban ez a különbség olyan kicsi (hibahatáron belüli), hogy mondhatjuk azt, hogy körülbelül ugyanannyian nézték a két csatornát. Szerdán megint elhúzott a 40 milliós játszma; 30 százalékos közönségarányával ezúttal már verte a Való Világot, mely ekkor 25,6 százalékot tudott produkálni. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a Játszma utolsó félórája 21,6 százalékosra csökkent, míg a Való Világé ugyanebben az idősávban 28,6 százalékra nőtt, ebben azonban valószínűleg már benne van a reklámszünet is, amikor a nézők többsége átkapcsol az RTL Klubra a Barátok közt miatt.
 
Csütörtökön a Játszma 31,2 százalékot teljesített, a Való Világ 29,9-et, a két eredmény megint nagyon közel van egymáshoz, és itt is megfigyelhető volt az utolsó félórában az RTL Klubra váltás. Pénteken megint nőtt a Játszma nézettsége; 34,4 százalékos közönségarányt tudott produkálni a műsor, míg a Való Világ 28,8 százalékon végzett, ami megint alacsonyabb az előző naphoz képest.
  
A TV2 pénteken a Megasztár miatt nyerte meg az estét, míg vasárnap a Madagaszkár 2. című animációs filmmel sikerült lyukat ütni az RTL Klub pajzsán; a Mr. és Mrs. Smith sztárpárja helyett inkább az animált állatokat választotta a nézők többsége; a fiatalok körében 40 százalékos közönségarányt ért el a TV2 esti filmjével, míg az RTL Klub 31,4 százalékos közönségarányt gyűjtött be a Magyarországról már hetekkel ezelőtt elbúcsúzó sztárpár mozijával. Ha gyorsabban kapcsolnak, talán még fenntarthatták volna az érdeklődést a nézőkben, így viszont elkéstek.  
 
A legnézettebb műsor a héten azonban továbbra is az RTL Klubos X-Faktor lett, mind a teljes lakosság, mind a fiatalok körében, az előbbi táborban 2 525 110 nézőt produkált a műsor (50,1 százalékos közönségarány), az utóbbiban 1 163 326-ot (55,2 százalékos közönségarány). A teljes lakosság körében a Megasztár lett a második helyezett 1 950 349 nézővel és 45,7 százalékos közönségaránnyal, míg a 18 és 49 év közöttiek körében harmadik helyre ért be a műsor 815 089 nézővel és 45,9 százalékos közönségaránnyal. Itt a második helyre a Madagaszkár 2. futott be 847 893 nézővel és 40 százalékos közönségaránnyal. A teljes lakosság körében a TV2 sokkal jobb helyzetben van, mint a (kereskedelmileg fontos) 18 és 49 év közöttiek körében; a teljes lakosság körében ugyanis az első 20 helyből 11 helyet a csatorna csípett meg, többek között a 40 milliós játszma első adása (1 704 781 néző), a Tények adásai, a Madagaszkár 2. és a Napló. A fiatalok körében ezzel szemben az első húsz helyből csupán három helyet tudhat magáénak a csatorna; a Megasztár és a Madagaszkár mellett a tizenötödik helyre ért be a 40 milliós játszma hétfői adása (632 690 néző).  
 
A fiatalok körében jól szerepelt az RTL Klub Showder Klubja hétfőn, ami 28 százalékos közönségarányával megelőzte az azonos időben a TV2-n sugárzott Megamániát (19 százalékos közönségarány), azonban a hétfői késő esti Való Világ igen gyatrán végezte a napot; 19,4 százalékos közönségarányával igencsak elmaradt a TV2 Gyilkos számok című sorozatához képest, ami 26,9 százalékos közönségarányt produkált.  
 
Kedden a kórházas sorozatok sem győzték meg a fiatalabb nézőket; az RTL Klubon sugárzott Vészhelyzet első félóráját követték figyelemmel a nézők, majd a második félórában már inkább a TV2-n futó Mission Impossible 3.-at nézték többen. És ez így is maradt a Grace Klinika idején is.  
 
A szerdai RTL-es műsorváltozást jól fogadták a nézők; Leslie Nielsen halála miatt műsorra tűzött Drágám, add az életed győzedelmeskedett a TV2 topsorozatai felett (Dr. House, Született feleségek). Egyesek a műsorváltozást nem pusztán a Leslie Nielsen iránt érzett tisztelet számlájára írják, hanem szerintük inkább csak jó ürügyként szolgált a Való Világ későbbi időpontra csúsztatásához, de mi nem jelentenénk ki ezt tényként. A csütörtöki Esti Showder Fábry Sándorral viszont simán legyőzte a TV2-n vetített Üvegtigrist, úgy tűnik, Fábry humora kedveltebb volt, mint a már kultfilm státuszban lévő Üvegtigrisé. 
 
És a végén nézzük a csatornák a heti közönségarányait; átlagosan a 18-49 éves korosztály 31,9 százaléka kapcsolt az RTL Klubra. Mögötte a TV2 (26,8% SHR), az M1 (3,8% SHR), a Film+ (3,6% SHR) és a Cool, illetve a VIASAT3 (3,5-3,5% SHR) végzett. 
bj
2010.12.07
|
NAGYON SZERETEM A 40 MILLIOS JÁTSZMÁT
edit
|
2011-03-15 19:18:36
nagyontetszik a 40 milios játszma
edit
|
2011-03-15 19:17:40
SUMI- és te ennek örülsz?? Nem-is szégyenled magad Magyarország nevében???
tolaci
|
2010-12-14 22:08:53
Mind a hét napon a 49. héten a 18-49 korosztályban a VV4 nyert.
sumi
|
2010-12-14 21:50:20
Én megmondtam, hogy Kólosinak semmisem szent, és bármit elkövet azért hogy "ő" legyen a nézettebb... Szánalom.
tolaci
|
2010-12-12 00:17:48
Illetve a konfliktushelyzetek teremtésébe :D az elérés már nem kell oda, értelmetlen....
dzsejdzsely
|
2010-12-09 19:38:00
Hát jah! Az RTL elérte célját, mindent belead a konfliktushelyzetek teremtésének elérésébe és eddig mind a három napon be is jött neki.
A 40 millióssal az a baj, hogy szinte sose nyer senki, így nehéz fenntartani az érdeklődést.
dzsejdzsely
|
2010-12-09 19:11:39
Mindkét cikk jogos. Az origó ilyen téren nem ír hülyeséget sose, és itt sincs az adatokkal sose gond! A megfogalmazás lehet kicsit más, de ha jól átolvassátok akkor ugyanaz mindig :)
JANI
|
2010-12-07 23:26:44
Oké, elolvastam a cikket Dina! Jogos, az Origo-nál kéne érdeklődnöm, hogy honnan vették az adataikat :) Bocs bj, inkább hagylak békén. Na de akkor is a 20 ból 4 és nem 3! Figyelj oda ;)
dzsejdzsely
|
2010-12-07 17:12:29
Hát itt az Est.hu-n is születnek néha f*szságok! Nem baj, szerintem a TV2 nyert és kész :D Csak így tovább!
Azért bj magyarázatéra még várok!
dzsejdzsely
|
2010-12-07 17:10:07
Egyébként az Origo néha elég nagy hülyeségeket ír!
dina49
|
2010-12-07 16:58:55
http://www.mediainfo.hu/hirek/article.php?id=18571
Itt van egy kis magyarázat, sosem értettem mi az az AMR%, meg az SHR%!
dina49
|
2010-12-07 16:58:20
Én valahol azt olvastam, hogy az RTL 7 napból 4et nyert!
dina49
|
2010-12-07 16:55:45
De akkor sem értem! Kíváncsi vagyok bj véleményére, hogy miért írta az Origo azt, hogy a TV2 nézettebb volt a múlthéten, mint az RTL klub. Most akkor melyik adatok a helyesek? Vagy hogy kell értelmezni?
dzsejdzsely
|
2010-12-07 16:49:36
Oké, bocsi, én is már csak akkor láttam, mikor elküldtem az üzenetemet! A TV2 most már hétköznap 18.30 és 20 óra között győzedelmeskedik, viszont 20 óra után a Fókusz, a Barátok közt meg az utána következő sorozatok, műsorok megrendíthetetlenek, a TV2nek vasárnap még jó a Napló, meg egy jól választott film. A Fókuszt meg a Barátok köztöt kéne valahogy megrendíteni, bár én ezt lehetetlennek tartom, bár soha ne mondd, hogy soha! Szóval, ha a TV2 meg tudja azt csinálni az RTL-Klubbal, amit az utóbbi időben az RTL-Klub a TV2-vel, akkor megemelem a kalapom!
dina49
|
2010-12-07 16:45:57
Igen Dina, utána rájöttem én is és elnézést kértem miatta :) De az Origon akkor is azt írják, hogy a TV2 volt a nézettebb az összesített adatok alaján.
dzsejdzsely
|
2010-12-07 16:34:51
"Azt írod, hogy a fiatalok körében az első 20 helyből csupán 3-at tudhatott magáénak a TV2. Ehhez képest "
A listában, amit itt felsoroltál, egy műsor a legnézettebb adásával szerepel. Amiről a cikkíró beszél, az az a lista, ahol az összes műsor fel van sorolva és ez az első 20:
X-FAKTOR /TEHETSEGKUTATO MUSOR/
MADAGASZKAR 2. /AMERIKAI ANIMACIOS FILM/
MEGASZTAR /A TV2 TEHETSEGKUTATO MUSORA/
BARATOK KOZT /MAGYAR FILMSOR./
BARATOK KOZT /MAGYAR FILMSOR./
BARATOK KOZT /MAGYAR FILMSOR./
MR. ES MRS. SMITH /AM. AKCIOVIGJATEK/
FOKUSZ /KOZELETI MAGAZIN/
FOKUSZ /KOZELETI MAGAZIN/
BARATOK KOZT /MAGYAR FILMSOR./
A 40 MILLIOS JATSZMA /ELO JATEK-SHOW/
VALO VILAG /AZ RTL KLUB VALOSAG SHOWJA/
FOKUSZ /KOZELETI MAGAZIN/
FOKUSZ /KOZELETI MAGAZIN/
DR. CSONT /AM. KRIMISOR./
BARATOK KOZT /MAGYAR FILMSOR./
A 40 MILLIOS JATSZMA /ELO JATEK-SHOW/
VALO VILAG /AZ RTL KLUB VALOSAG SHOWJA/
DRAGAM ADD AZ ELETED! /AM. VIGJATEK/
FOKUSZ PLUSZ /MAGAZIN/
Bár ez mondjuk 20ból 4, és nem 20ból 3!
dina49
|
2010-12-07 16:30:17
Bocsánat, elnéztem! Azon a listán, amin a TV2 9 helyezést ért el minden sorozatból csak a legnépszerűbbek szerepelnek. Tehát a Barátok közt legjobb eredménye, a Tények legjobb eredménye stb... Bizonyára te másik listát néztél.
De a többi részét akkor sem értem a dolognak.
dzsejdzsely
|
2010-12-07 16:18:39
Tiszelt cikkíró bj!
Én nem értem, hogy honnan nézed ezeket az adatokat. Egy másik oldalon, nevezetesen az Origon megjelent egy olyan cikk, miszerint a TV2 volt az év 48. hetében a legnézettebb kereskedelmi csatorna mind a teljes lakosság, mind pedig a fiatalok körében.
Vagy te csak a főműsoridős statisztikát nézed? Mert este 20 óra után valóban az RTL klub volt jó bizonyos napokon.
Azt írod, hogy a fiatalok körében az első 20 helyből csupán 3-at tudhatott magáénak a TV2. Ehhez képest
2. Madagaszkár 2.
3. Megasztár
7. 40 milliós játszma
12. Tények
13. Napló
14. Aktív
17. Jóban rosszban
19. Frizbi (Heti hetes 24.)
20. Doktor House

Akár hogy is számolom ez 9 a 20-ból.
Azt írod, hogy a Showder klub jól szerepelt. Ehhez képest azon a táblázaton, ami a másik oldalon szerepel csupán a 28. lett.
Itt a cikk, ha magad is kíváncsi vagy rá:
http://www.origo.hu/teve/20101207-legyurte-az-rtl-klubot-a-tv2.html

Bizonyára van ésszerű magyarázat erre és lehet, hogy én értettem valamit félre, bár elég félreérthetetlen a dolog. Kíváncsian várom válaszodat :)
dzsejdzsely
|
2010-12-07 16:13:14
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.