Már most be lehet írni az ellenőrzőbe december 4-e 10 órát, ekkor lesz ugyanis az Országos Pályaválasztási Szülői Értekezlet, ahol a pályaválasztással, a felsőoktatás és a szakképzés helyzetével, illetve a felvételi folyamattal kapcsolatban...
...most kivételesen nem a diákok, hanem a szülők fejét tágítják majd. A rendezvényről a főszervező ELTE Karrierközpont vezetőjével, Forgó Melindával beszélgettem.
- Milyen igények vagy éppen „hiányok” hívták életre a rendezvényt?
- Kollégáimmal régóta tapasztaljuk, hogy a pályaválasztásban a szülők hangsúlyos szerepet játszanak, ugyanakkor gyakran torz vagy nem aktuális információkkal rendelkeznek egy-egy területen, ami életbevágó lehet egy felvételiző diák számára. Ezért tűzte ki az ELTE vezetése célul, hogy a sikeres pályaválasztás érdekében a szülőknek külön információs csatornaként – egyedülálló módon – ezt a rendezvényt szervezi, mégpedig országos szinten. Nemcsak a fővárosból, hanem vidékről is szeretettel várunk minden szülőt, pedagógust, diákot és érdeklődőt!
- Miért fontos ez? A rendezvény sikeressége esetén milyen változásra számítanak a középiskolások pályaválasztásával kapcsolatban?
- Komoly problémát, anyagi gondokat is jelenthet a fiataloknak és a családjuknak is, ha téves információkra alapozzák a pályaválasztást, ugyanígy az egyetemeknek sem jó, ha néhány év múlva döbbennek rá hallgatóik, hogy valami egészen mást szeretnek csinálni.
Az a célunk, hogy a tudatos pályatervezés fontosságára ezúton is felhívjuk a figyelmet, az érettségi felkészítéssel pedig az, hogy a diákok könnyebben vegyék az akadályokat az érettségi próbatétel során. A médiában egyre többet hallani, hogy megváltozik a felvételi eljárás, megjelent az új felsőoktatási törvény koncepciója, és aki az aktuális információkról lemarad, komoly hátrányba kerülhet a felvételi során!
- Melyek azok a programpontok, amelyek fontosságát külön kiemelné, és miért?
- A rendezvény egy sor prominens vezető tisztségviselőt és kiváló szakembert sorakoztat fel, nehéz kiemelni programelemet. Ugyanakkor a FELVI munkatársainak segítségével az érdeklődő szülők első kézből kaphatják meg a legfrissebb információkat a felvételi eljárásról, másrészt a helyszínen lesz lehetőség az érettségi felkészítéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat beszerezni.
A rendezvény időpontja és helyszíne: 2010. december 4., szombat, 10h, ELTE Bölcsészettudományi Kar (1088 Budapest, Múzeum krt. 4.).
Keresd az Országos Pályaválasztási Szülői Értekezletet a facebookon is!

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek