Királyság 3. rész
|
Az egykori Majakovszkij utcában annyiféle méretű, profilú és minőségű étterem, étkezde és kifőzde található, hogy egy harmadik részt is bátran megengedhettünk magunknak e témakörben úgy, hogy még így is vannak kimaradt, több figyelemre érdemes helyek. Válogatásunkat elsősorban a hagyományos (hús)ételek lelőhelyeire hegyeztük ki.
Frici papa kifőzdéje 

Bp. VII., Király utca 55. 
T: 30-949-0842  
Ny: H–Szo: 11–21  
www.fricipapa.hu 
 
Adottság: Jól megközelíthető helyen, a Király utcának a Nagymező utca és a Kertész utca közötti szakaszán található Frici papa, amely alapvetően egy menza, de éttermi kiszolgálással. A hely viszonylag nagy, és a berendezés inkább alapfokú, de ez itt senkit sem zavar. Itt kivételesen a galéria a dohányzórész – valamiért a legtöbb helyen ez pont fordítva van, pedig ugyebár evidens, hogy a füst felfelé száll.  
 
Kínálat: Friciéknél nem kísérleteznek, itt hagyományos, sőt alapvető fogások viszik a prímet, úgy is, mint a sokak által dicsért brassói és bableves füstölt tarjával, esetleg a rántott sertésborda vagy a spenót, de azért akad olyan különlegesség is, mint a vaddisznó- vagy szarvaspörkölt. Ami az árakat illeti: jobb esetben egy ezresből meg lehet ebédelni úgy, hogy abba még egy pohár sör is belefér, és az adagok is elég nagyok.  
 
 
Haxen Király Sörház Étterem 
Bp. VI., Király u. 100.  
T: 06-1-351-6793  
Ny: V–Cs: 12–24h, Szo: 12–01h 
www.haxen.hu 
 
Adottság: Egy 110 éves étteremről van szó, vagyis nem egy hevenyészve berendezett büféről. A sötétbarnára hangolt bútorzat és berendezés méltóságteljes, de otthonos, a kellemes hangulatért pedig a stratégiai pontokon elhelyezett régiségek és hangszerek felelnek. 
 
Kínálat: A Haxen jól kidolgozott és alaposan összeállított, igényes étlappal rendelkezik, csak az a baj, hogy az ilyen németes-bajoros helyen a vendégek zömét úgyis csak a csülök fogja érdekelni. Ebben persze erősek is, van főtt, füstölt és rakott csülök, természetesen kimérve, porciózva, kissé túl semleges mustárral és tormával. A másik favorit a nürnbergi grillkolbász bajorkáposztával és a libatepertő lilahagymával, ami sajnos kapásból egy ezres felett van – az árak inkább a felső kategóriához tartoznak. A hely büszkesége az italok terén a 100-féle pálinka, illetve a Paulaner sörcsalád széles választéka. 
 
 
 
Mini Maja Ételbár 
Bp. VII., Király utca 89.  
T: 06-1-322-1738  
Ny: H–P: 07–21h, Szo: 8–18h 
www.minimajaetelbar.hu
  
Adottság: Az Izabella utca sarkához közel fekszik az egyik Maja – a nevet nem a mezo-amerikai birodalomtól vagy a méhecskétől, hanem Majakovszkijtól kölcsönözték –, mivel van egy kocsmaként funkcionáló egység is kicsit feljebb, nyilván erre utal itt a mini szó. Meg a méretre, hiszen viszonylag kicsi helyre összepontosul a gyártás és a fogyasztás.  
 
Kínálat: Teljesen korrekt kifőzdei kínálatot találunk itt, olyan míves darabokkal, mint a kapros juhtúróval töltött pulyka, de vannak furcsán hangzó kombinációk is, mint a Danette duó palacsinta vagy feltétként a még mindig fel-felbukkanó rántott párizsi. Ha valamit nem találunk az étlapon, akkor azt a honlapon található kívánságlistán érdemes jelezni. 
 
 
Bécsiszelet vendéglő 
Bp. VII., István utca 8. 
T: 321-6718 
Ny: H–Szo:11–23h-ig V:11–22h 
becsiszelet.hu 
 
Adottság: Az Üllői útról még a kilencvenes évek elején repülőrajtot vevő bécsiszelet-franchise ma már 6 éttermet működtet a városban, és szerény véleményünk szerint a Király utcában található a legbarátságosabb ezek közül. A méret pont megfelelő: otthonos, zárt, de nem túl szűk, a régi portál pedig kellő eleganciát kölcsönöz a visszafogott, itt is régiségekkel fűszerezett berendezéshez. 
 
Kínálat: vicces, hogy a nevében mégiscsak „idegen” wiener schnitzel mennyire szerves része a magyar konyhának, és itt minden köré épül. Igaz, az étlapon számos más fogás is megtalálható, és a fogyasztás is kezd eltávolodni az egész pizza méretű bécsiszelet mértéktelen habzsolásától, de időnként mégiscsak jólesik letolni egy ekkora adag színtiszta húst némi salátával és persze egy remek cseh sörrel. 
Vizinger
2010.11.22
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.