Az egykor közönségsikert arató magyar filmek sorozatosítása kérlelhetetlen folyamat, de ha két rossz közül kell választanunk, akkor ez még mindig elviselhetőbb, mint a háború előtti vígjátékok modern környezetbe ültetése. Előbbi esetben a készítőknek többet kell dolgozniuk a pénzükért. Így járt Tímár Péter is.
A kis Vuk után és az Üvegtigris 2. és 3. része között megérkezett a Zimmer Feri 2, szinte sajgó hiányt foltozva be azok életében, akik alig tizenkét éve fülig beleszerettek a bájos Fikász családba. Zengjenek a harsonák: a szokatlanul sokat öregedett Ferenc, a felesége, Vilma, a lányuk, Rózsi, a vejük, a számok világában élő Pista és a strandbüfés Charlie visszatérnek, hogy a Balaton-parti vendéglátásban megszerzett tapasztalataikat a modern kor követelményeihez igazodva a kastélyszállóbizniszben kamatoztassák.
Vesznek ugyanis fillérekért egy pofás kastélyt, amiről a helyiek azt rebesgetik, hogy elátkozott, és beindítják a kísértetbizniszt! Feri éjszakánként lepedőt húz a fejére és így riogatja a vendégeket, és az elég suta trükk működik is, míg egy éjjel Feri meg nem pillant egy másik szellemet. Egy igazit! Sajnos az már a trailerből is érezhető, hogy a címszereplő Reviczky Gábor ijesztően nem vicces, ahogy a párbeszédek is rendre mellétrafálnak, és úgy általában minden szereplő hamar letudná az egészet. Hogy summázzuk, az eredmény nem a magyar filmtörténet kiemelkedő pillanatainak sora, és Tímár Péter filmográfiáját átfutva azért erősen reméljük, hogy sosem készül el a Legényanya, a Csinibaba vagy az Egészséges erotika folytatása.

Zimmer Feri 2.
magyar vígjáték, 100 perc, 2010
A Fikász család tagjai visszatérnek, hogy ezúttal a korábban a Balaton-parti vendéglátásban megszerzett tapasztalataikat a modern kor követelményeihez igazodva a kastélyszálló-bizniszben kamatoztassák.
rendező:
Forgalmazza: HungariCom
Bemutató: 2010. december 2.
Bemutató: 2010. december 2.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek