Roger Michellnek a Sztárom a párom óta nem sikerült eget rengetőt alkotnia, és sajnos új mozija sem töri meg a sort. A figyelemre méltó szereplőgárdával készült Ébredj velünk premisszája sokat ígér, de a felemás végeredmény a középszer irányába tart.
A film forgatókönyvét egyébként az az Aline Brosh McKenna szolgáltatta, aki hibátlanul adaptálta Lauren Weisberger önéletrajzi ihletésű Az ördög Pradát visel című regényét, majd csalódást okozott a 27 idegen igennel. A feltörekvő médiamunkáslány életének fontos epizódját feldolgozó mozi egyenetlen cselekménye valahol félúton jár a két korábbi darab között. Alapvetően intelligens, de néha becsúszik egy-egy ügyetlenül kivitelezett helyzetkomikum, a felesleges és befejezetlen szerelmi szálról és az azonosulásra alkalmatlan, túlkarikírozott, antipatikus főhősnőről nem is beszélve.
Becky Fuller (Rachel McAdams) egy nagy csatorna végnapjait élő reggeli magazinműsorához kerül televíziós producerként. Becky egyetlen esélye, hogy rövid időn belül felfuttassa a Pirkadat névre hallgató produkciót, de a feladat végrehajtásában több váratlan tényező gátolja. A siker reményében leszerződteti a világundorral és alkoholizmussal küzdő Mike Pomeroyt (Harrison Ford), ám mint menet közben kiderül, a Pulitzer-díjas politikai újságírónak esze ágában sincs sztárpletykákról, fogyókúráról és receptekről diskurálni gyűlölt műsorvezető társával, a cicababa Colleen Peckkel (Diane Keaton). Túlpörgött főhősnőnk azonban nem adja fel: némi szigorral, na meg a hollywoodi karrierfilmek elmaradhatatlan nagymonológjával végül sikerül túllépnie árnyékán.

Morning Glory
amerikai vígjáték, 107 perc, 2010
Vidám bonyodalmak egy reggeli tévéshow felvétele körül. Jelentés a kulisszák mögül.
rendező:
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2011. március 24.
Bemutató: 2011. március 24.
Műsoron a TV-ben

Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek