[ electro / pop ]
A Franciaországban és más francia nyelvterületeken rendkívül népszerű dalszerző-énekesnő immár a hetedik lemezénél tart, amit a Za7ie címben fel is tüntet (erősen emlékeztetve a David Fincher-féle Hetedik eredeti címére, a Se7enre). A friss munka egy kimerítő projekt esszenciális kivonata.
Az Isabelle Marie Anne de Truchis de Varennes néven született lány okosan döntött, amikor nem saját nevén indította el karrierjét, hanem a Zazie a metrón című Raymond Queneau regény hősnője nevét csente el. A lány amúgy volt profi modell is, Yves Saint-Laurent, Karl Lagerfeld és Kenzo bemutatókon illegette magát, úgyhogy nem esett hanyatt a színpad látványától, amikor úgy határozott, hogy inkább a popzenének szenteli az életét. Első lemeze 1992-ben jelent meg Je, Tu, Ils címmel, és amit még érdemes tudni Isabelle-ről, hogy egyedi szövegeket ír, ami persze csak azok számára izgalmas, akik beszélnek franciául.
A Za7ie igazából egy nagy lélegzetvételű projekt része, amely során hét darab hétszámos EP-t jelentetett meg a lány, vagyis összesen 49 dalt, ami még a The Magnetic Fields gigantikus 69 Love Songs vállalkozásánál is kimerítőbb. Akinek nincs ideje, kedve végigpörgetni a majd' félszáz dalt, örüljön a 14 számos Za7ie-nak, mely a felhozatal esszenciális kivonata.
Ekkora mennyiségű szerzemény-kupacban mindig van egy rakás töltelékszám, de még a jó dalok közül is nehéz kiválasztani tizennégyet. Esetünkben sikeres volt a misszió: a fülbemászó Les Pieds Nus, a Sigu Rós-os Polygame, a gyerek-duett Tout Va Bien, a megkapó L'amour Dollar mind izgalmas darabok.
Aki azonban nincs a francia nyelvtudás birtokában, még így is elunja magát a francia poptündér új lemezén.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek