[ hiphop / r&b / soul ]
Faith Evans énekesnő, producer, színésznő, de egy - New York Times bestseller - önéletrajzi könyv is a számlájára írható, legtöbben mégis úgy ismerik őt, mint a néhai Christopher "The Notorius B.I.G." Wallace özvegyét. Most Faith hatodik nagylemeze okoz örömet a kommersz soul/R&B rajongóknak.
Az utcai lövöldözésben elhunyt Notorius B.I.G. mindössze három hete ismerte az énekesnőt, mielőtt megkérte a kezét, sokáig azonban nem élvezhették egymás társaságát a fiatalok. A tragédia aztán sokakkal megismertette a lány nevét, aki Courtney Love mellett minden bizonnyal az egyik legismertebb pop-özvegy, de ő volt az első női előadó is, akit leszerződtettek Puff Daddy, vagy ahogy mostanában nevezi magát, Sean Diddy Combs kiadójához, a Bad Boy Entertainmenthez (1994-ben). Akinek pedig ez a sztori sem rémlik, az is jól ismerheti Faith nevét, hiszen gyakran keveredik különféle botrányokba a hölgy: volt, hogy marihuána és koksz birtoklásért húzták rá a vizes lepedőt, legutóbb pedig ittas vezetésért kapcsolták le.
A Something About Faith a hatodik nagylemez az énekesnő életművében. A legnagyobb sikert eddig az 1997-es I'll Be Missing You című, Notorius B.I.G. emlékére íródott tribute dal hozta meg számára, egy évvel később egy Grammy-díjat is besöpört az ismert sláger. Nagyon úgy tűnik, hogy a friss dalok megint nem ütik meg ezt a szintet. Alapvetően egy tisztességes soul/R&B lemezről van szó, mely kellemes hallgatnivaló annak, aki szereti a műfaj populárisabb, rádióbaráttá szelídített vonalát, ugyanakkor csúcspontok, átütő slágerek és komolyabb energia-kisülések nélküli szürke gyűjteményről beszélünk, mely klisékből építkezik, ami még nem is lenne baj, ha a kötőanyag eredeti lenne, de nem az, ilyen tákolmányt pedig már nem egyszer láttunk.
Legutóbbi, A Faithful Christmas című albumával Evans is beállt a "ha zseton kell, csinálj karácsonyi lemezt" sorba, most pedig visszatért a kommersz R&B-hez. A címben ismét saját nevével játszik el, ami ugyanúgy az eredetiség hiányáról árulkodik, mint maga a zene. A móka a Something About Faith című vokális erődemonstrációval veszi kezdetét, majd jön a komótosan hömpölygő I Still. A Gone Already-ben a korábbinál is folyékonyabbá válik a lemez, érkezik a jól ismert műanyag alap, de az első single sajnos csalódást okoz. A Way You Move sem túl erős darab, pedig Snoop Dog is feltűnik benne, bár az ő esetében inkább azt kéne mindig megjegyezni, hogy hol nem tűnik fel.
Ha már a vendégzenészeknél tartunk, a Party-ban Redman mondja el a tudnivalókat, az Everyday Struggle-ben pedig Raekwon köszön be. A Right Here a kötelező hálószoba-R&B menet, a Your Lover viszont sokkal izgalmasabb: azt a vonalat célozza meg, amit Christina Aguilera a Back To Basics idején. Sokkal ízlésesebb a zene, rögtön elkezd élni, lüktetni a dal, nem is értjük, miért kell ehhez a plasztik fortyogáshoz ragaszkodni a többi tételben. De ez legyen a mi bajunk, akit ez nem zavar, örömét lelheti ebben a kiadványban, de ahhoz nem fér kétség, hogy tucat-termékről van szó, pár kellemes pillanattal.
Azért ne csodálkozzunk, ha a mega-faktorban vagy az x-sztárban felcsendül az album valamelyik dala egy önjelölt díva előadásában.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek