És persze megmaradtak a „klasszikus” problémák: a megbecsültség hiánya, a rengeteg adminisztráció, a kiégés veszélye… A pedagógusok lelkesedése és az utánpótlás mégsem apad. 
 
A régi, jól bevált pedagógiai módszerek már nem biztos, hogy eredményre vezetnek az új generációval való közös iskolai munka során. Ráadásul a szülők – akik fontos szövetségesek az oktatás-nevelés terén – egyre gyakrabban változnak át „farkasemberré”. Nem teliholdkor, hanem ha a gyermekük túl szigorúnak látszó egyest kap a röpdolgozatra, vagy intőt valami nevetségesnek tűnő indokkal, vagy mert beskatulyázta a tanár, és ha megszakad, akkor se lesz ötös. 
 
A mind nagyobb odafigyelést és energiaráfordítást igénylő körülmények ellenére miért vállalják mégis sokan ezt az egészen újfajta szerepkényszerekkel és konfliktusokkal is nehezített kihívást? 
Kardkovács Szilvia, a Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnázium történelemtanára két gyermekének születése után váltott egy nyelviskoláról jelenlegi munkahelyére. Az anyagi körülmények megtapasztalása után újból végig kellett gondolnia helyzetét, de aztán rájött, hogy olyan hivatást választott, amivel azonosulni tud, és amire egész életében büszke lehet. 
A gimnázium matektanára, Kovácsi Zsolt számára is fontos, hogy úgy érezze, ad valamit, ami hasznos és értékes. Ráadásul osztályfőnökként az iskola mostanában felerősödő családpótló szerepét is megtapasztalja, ami növeli nála az elfogadottságélményt. 
 
Az órákra való készülés és az adminisztráció folyamatosan szoros határidők által behatárolva zajlik. Szilvia számára ez egyáltalán nem jelent hátrányt, sőt. „Szeretem ebben a munkában, hogy van egy állandó kényszerítő erő, hogy mindent időben megcsináljak. Így sokkal hatékonyabb vagyok.” 
A pedagóguspálya egyik legnagyobb veszélyének a kiégést tartják. Egy idő után az ember elveszti motiváltságát, és „favágás” lesz számára a tanítás. 
 
„Unalmasnak tűnhet, hogy mindig ugyanazt adjuk le – mondja Zsolt –, de közben emberekkel kommunikálunk, akiknek mindig más és más reakcióik vannak. Ráadásul néhány évente teljesen megváltozik a diákság, máshogy beszélnek, viselkednek, mint az előző évfolyamok, így a tanár számára lehetőség nyílik a megújulásra. És van még valami. Amikor olyasvalamit magyarázhatsz, amit szeretsz, akkor az adott dolog szépségei, rejtettebb összefüggései jobban feltárulnak számodra.”