Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Carl Orff: Carmina Burana
|
Békéscsaba, Repülőtér, szeptember 10., 11., 19.30
A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel ismét felhangzik minden idők egyik legfelkavaróbb alkotása, Carl Orff: Carmina Burana című nagyszabású műve a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadásában. A helyszín ezúttal is...
...a különlegesnek és egyedinek számító Békés Airport nagyhangárja lesz, ahol július 10-én telt ház előtt mutatta be a monumentális remekművet az együttes.
 
Szeptember 10-én és 11-én tehát este fél nyolctól a gödöllői Talamba Ütőegyüttes, a Debreceni Kodály Kórus, a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, valamint a debreceni Voces Iuvenum Gyerekkar közreműködésével, Somogyi-Tóth Dániel karmester vezényletével ismét felcsendül a zeneirodalom egyik legismertebb darabja. A közel kétszáz fős apparátust felsorakoztató oratóriumot olyan neves énekesek szólaltatják meg, mint Galambos Hajnalka (szoprán), Szerekován János (tenor) és Bátki-Fazekas Zoltán (bariton). 
 
Az éjszakai sétarepülés ősszel sem hiányozhat, így a szerencsés nézők a koncert után a levegőből csodálhatják meg Békéscsaba és Gyula esti fényeit. Éld át újra az élményt a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarral szeptemberben is! Jegyek válthatók a Békés Megyei Jókai Színház jegyirodájában, a Gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban, a megyei Tourinform irodákban, valamint az interneten. 
 
ts
2010.09.08
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.

Valentin-napok Keszthely, 2012. február 11 - 14.

Házasság hete 2012 Komárom, 2012. február 12 - 17.

Valentin-nap a Győr Plazában 2012 Győr, 2012. február 14., kedd

Tagok: túl az 1 millión