Michael „Olga” Algar, a Toy Dolls történetének egyetlen állandó tagja, sosem akarta megváltani a világot. Már a ’80-as évek elején sem, most meg már végképp nem. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően...
Linkek
...sikerült interjút készíteni vele szigetes fellépésük után. Megtudtuk, még mindig tévéfüggő, naponta 9-től 6-ig dolgozik, és kedvenc tetőfedőjének fogalma sincs a számról, amit róla írt.
- Mikor és hol alakult meg a banda?
- Mi egy ízig-vérig angol punk-rock banda vagyunk, még 1979-ben alakultunk Sunderlandban.
- 2004-ben jelent meg a Toy Dolls Our Last Album? lemeze, amit az Our Last Tour? turné követett, most mégis itt vagytok, szóval akkor mégsem az volt az utolsó?
- Akkoriban nem voltam biztos benne, hogy szeretném-e folytatni a Toy Dollst vagy sem, mert 1999 óta szinte nem is léptünk fel. Azért adtuk a lemeznek és a turnénak ezt a címet, mert kíváncsiak voltunk rá, hogy egyáltalán van-e még kedvünk hozzá.
- Fennállásotok 25. évfordulójára megörvendeztettétek a rajongókat egy ütős kis lemezzel. Az 50. évfordulóra is lesz hasonló?
- (nevet) Igen, mindenképpen. Már nagyban készülünk rá.
- A Toy Dolls híres a folyamatos tagcserékről. Nem lehet könnyű újabb és újabb embereket megszokni...
- Ez is egyre nehezebb lesz idővel, különösen a próbák miatt. Én nem ismerek túl sok csapatot, akik szeretnek próbálni, de mégis muszáj, ez a kötelező rossz. Ha nem csinálod, szétcsúszik az egész produkció.
- Tudjátok követni, hogy összesen hány tag fordult már meg a bandában?
- 2007-ig tizennégy különböző dobost és tizenkét basszusgitárost fogyasztottunk el, de szerintem itt meg is álltunk.
- A zenélés mellett más dolgokkal is foglalkozol, van időbeosztásod arra, amikor csak a zenéléssel foglalkozol?
- Mindennap! Különbözőek vagyunk, ami engem illet, én szeretek 9-kor elkezdeni dolgozni és 6-kor befejezni.
- Az több mint nyolc óra…
- Igen, nálam ez jobban működik, sokkal fegyelmezettebb lettem. Így könnyebben ki tudom kényszeríteni magamból az ötleteket.
- Nehezebben jönnek?
- Persze az első lemeznél ott van az egész addigi életed, a második – ami általában sokkal rosszabb, mint az első, bár a mi esetünkben nem volt az – mindig egyfajta ismétlése az előzőnek. Most viszont már csak tesszük a dolgunkat, várjuk az ihletet, összegyűjtjük az ötleteket. Senki sem sürget minket, nem vagyunk rocksztárok, nem vagyunk a média középpontjában, és tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy jövőre vagy egy évvel később jön ki új anyagunk.
- Nyilván már azért sem kell aggódnod, mert az évek alatt annyi minden mással is foglalkoztál, mint például az esküvői autókölcsönző biznisz vagy az ingatlanüzlet.
- Én azt gondolom, hogy ha semmi mással nem foglalkozol csak a zenéléssel, az egy idő után piszok unalmassá válik.
- Szét tudod választani az üzletet és a zenélést, mintha kettő lenne belőled?
- Teljes mértékben. Van egy számunk, aminek az a címe, hogy Barry, the Roofer (The Death of Barry the Roofer, Our Last Album? – a szerk.), de Barrynek, aki tényleg a mi tetőfedőnk, fogalma sincs róla, hogy van egy ilyen csapat, vagy hogy a Toy Dollsnak van egy száma, ami róla szól.
- Honnan jönnek az ötletek?
- Megnézem a gázszámlát, a villanyszámlát meg ilyeneket. Szerintem csak nyitott füllel kell járni. Ülsz a buszon és hallgatod, ami körülötted zajlik, vagy megnézed, hogy mi megy a tévében.
- Jut eszembe, még mindig tévéfüggő vagy (ahogy azt at I’m a Telly Addict c. számban állítottad)?
- Persze.
- EastEnders vagy Coronation Street?
- Coronation Street. De képzeld, a múlt héten szerepeltem az EastEndersben. Volt egy kis részem: az Albert Square-en kellett elsétálnom a Fish&Chips shopig aztán vissza.
- Szívesen vállalnál még szerepeket?
- Nem hívnám szerepnek.
- Akkor hívjuk sétálásnak?
- Elvileg mellékszereplő voltam, de igazából inkább csak statiszta. De persze szívesen szerepelnék még.
- Mit csinálsz, amikor nem zenélsz? Elmész mások koncertjeire?
- Nem nagyon. Szívesen megnézek egy balett vagy egy színházi előadást. Ne érts félre, a punkzene fontos volt számomra, de a szabadidőmben nem szívesen hallgatnám azt.
- Jól tudom, hogy egy ideig Japánban éltél?
- Igen, körülbelül fél évig.
- Mert japán barátnőd volt, ugye? Meg is nősültél azóta?
- Igen, muszáj volt a vízum és egyebek miatt.
- Néhány évvel ezelőtt csatlakoztál a Dickieshez egyik turnéjukon, amikor nem gitároztál, hanem basszusgitároztál.
- A basszusgitár volt az első hangszer, amin játszottam. Fantasztikus volt az a turné, nem kellett azon aggódnom, hogy mi történik, mikor indul a repülőnk, mikor hol kell lenni, egyszerűen csak játszanom kellett a basszusgitáron. Nagyszerű élmény volt. Az egyetlen probléma az volt, hogy mivel én akkor Newcastle-ben éltem, előfordult, hogy csak egyetlen koncertért San Franciscóba kellett repülnöm.
- Hogy bírod a turnézást, a koncertezést? Látványban még mindig elég jó.
- Egyre nehezebb lesz, mert fizikálisan nehéz, és nem is lesz könnyebb. Nagyjából ugyanazt csinálom, mint 30 évvel ezelőtt, de többet kell rá edzenem.
- Hogy érted, hogy edzened?
- Futni járok – reggeli előtt –, és néha lemegyek az edzőterembe is.
- Szerinted melyik volt a legjobb Toy Dolls-lemez?
- Egyértelműen az 1993-as album (Absurd-Ditties – a szerk.), és persze az első mindig a legkülönlegesebb az ember számára. Az utolsó lemezünk is jó, van rajta néhány egészen jó szám, de a többi elég átlagos. No, de majd a fent említett 50. évfordulónkra készülő lemez biztos nagyon jó lesz.
- Mikor és hol alakult meg a banda?
- Mi egy ízig-vérig angol punk-rock banda vagyunk, még 1979-ben alakultunk Sunderlandban.
- 2004-ben jelent meg a Toy Dolls Our Last Album? lemeze, amit az Our Last Tour? turné követett, most mégis itt vagytok, szóval akkor mégsem az volt az utolsó?
- Akkoriban nem voltam biztos benne, hogy szeretném-e folytatni a Toy Dollst vagy sem, mert 1999 óta szinte nem is léptünk fel. Azért adtuk a lemeznek és a turnénak ezt a címet, mert kíváncsiak voltunk rá, hogy egyáltalán van-e még kedvünk hozzá.
- Fennállásotok 25. évfordulójára megörvendeztettétek a rajongókat egy ütős kis lemezzel. Az 50. évfordulóra is lesz hasonló?
- (nevet) Igen, mindenképpen. Már nagyban készülünk rá.
- A Toy Dolls híres a folyamatos tagcserékről. Nem lehet könnyű újabb és újabb embereket megszokni...
- Ez is egyre nehezebb lesz idővel, különösen a próbák miatt. Én nem ismerek túl sok csapatot, akik szeretnek próbálni, de mégis muszáj, ez a kötelező rossz. Ha nem csinálod, szétcsúszik az egész produkció.
- Tudjátok követni, hogy összesen hány tag fordult már meg a bandában?
- 2007-ig tizennégy különböző dobost és tizenkét basszusgitárost fogyasztottunk el, de szerintem itt meg is álltunk.
- A zenélés mellett más dolgokkal is foglalkozol, van időbeosztásod arra, amikor csak a zenéléssel foglalkozol?
- Mindennap! Különbözőek vagyunk, ami engem illet, én szeretek 9-kor elkezdeni dolgozni és 6-kor befejezni.
- Az több mint nyolc óra…
- Igen, nálam ez jobban működik, sokkal fegyelmezettebb lettem. Így könnyebben ki tudom kényszeríteni magamból az ötleteket.
- Nehezebben jönnek?
- Persze az első lemeznél ott van az egész addigi életed, a második – ami általában sokkal rosszabb, mint az első, bár a mi esetünkben nem volt az – mindig egyfajta ismétlése az előzőnek. Most viszont már csak tesszük a dolgunkat, várjuk az ihletet, összegyűjtjük az ötleteket. Senki sem sürget minket, nem vagyunk rocksztárok, nem vagyunk a média középpontjában, és tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy jövőre vagy egy évvel később jön ki új anyagunk.
- Nyilván már azért sem kell aggódnod, mert az évek alatt annyi minden mással is foglalkoztál, mint például az esküvői autókölcsönző biznisz vagy az ingatlanüzlet.
- Én azt gondolom, hogy ha semmi mással nem foglalkozol csak a zenéléssel, az egy idő után piszok unalmassá válik.
- Szét tudod választani az üzletet és a zenélést, mintha kettő lenne belőled?
- Teljes mértékben. Van egy számunk, aminek az a címe, hogy Barry, the Roofer (The Death of Barry the Roofer, Our Last Album? – a szerk.), de Barrynek, aki tényleg a mi tetőfedőnk, fogalma sincs róla, hogy van egy ilyen csapat, vagy hogy a Toy Dollsnak van egy száma, ami róla szól.
- Honnan jönnek az ötletek?
- Megnézem a gázszámlát, a villanyszámlát meg ilyeneket. Szerintem csak nyitott füllel kell járni. Ülsz a buszon és hallgatod, ami körülötted zajlik, vagy megnézed, hogy mi megy a tévében.
- Jut eszembe, még mindig tévéfüggő vagy (ahogy azt at I’m a Telly Addict c. számban állítottad)?
- Persze.
- EastEnders vagy Coronation Street?
- Coronation Street. De képzeld, a múlt héten szerepeltem az EastEndersben. Volt egy kis részem: az Albert Square-en kellett elsétálnom a Fish&Chips shopig aztán vissza.
- Szívesen vállalnál még szerepeket?
- Nem hívnám szerepnek.
- Akkor hívjuk sétálásnak?
- Elvileg mellékszereplő voltam, de igazából inkább csak statiszta. De persze szívesen szerepelnék még.
- Mit csinálsz, amikor nem zenélsz? Elmész mások koncertjeire?
- Nem nagyon. Szívesen megnézek egy balett vagy egy színházi előadást. Ne érts félre, a punkzene fontos volt számomra, de a szabadidőmben nem szívesen hallgatnám azt.
- Jól tudom, hogy egy ideig Japánban éltél?
- Igen, körülbelül fél évig.
- Mert japán barátnőd volt, ugye? Meg is nősültél azóta?
- Igen, muszáj volt a vízum és egyebek miatt.
- Néhány évvel ezelőtt csatlakoztál a Dickieshez egyik turnéjukon, amikor nem gitároztál, hanem basszusgitároztál.
- A basszusgitár volt az első hangszer, amin játszottam. Fantasztikus volt az a turné, nem kellett azon aggódnom, hogy mi történik, mikor indul a repülőnk, mikor hol kell lenni, egyszerűen csak játszanom kellett a basszusgitáron. Nagyszerű élmény volt. Az egyetlen probléma az volt, hogy mivel én akkor Newcastle-ben éltem, előfordult, hogy csak egyetlen koncertért San Franciscóba kellett repülnöm.
- Hogy bírod a turnézást, a koncertezést? Látványban még mindig elég jó.
- Egyre nehezebb lesz, mert fizikálisan nehéz, és nem is lesz könnyebb. Nagyjából ugyanazt csinálom, mint 30 évvel ezelőtt, de többet kell rá edzenem.
- Hogy érted, hogy edzened?
- Futni járok – reggeli előtt –, és néha lemegyek az edzőterembe is.
- Szerinted melyik volt a legjobb Toy Dolls-lemez?
- Egyértelműen az 1993-as album (Absurd-Ditties – a szerk.), és persze az első mindig a legkülönlegesebb az ember számára. Az utolsó lemezünk is jó, van rajta néhány egészen jó szám, de a többi elég átlagos. No, de majd a fent említett 50. évfordulónkra készülő lemez biztos nagyon jó lesz.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek