ők a világ legjobb zenekara (vagy legalábbis az egyik). A koncert előtt a csapat két gitárosával, Nicholaus Arsonnal és Vigilante Carlstroemmel beszélgettünk. 
 
– Nicholaus, azt olvastam, hogy néhány héttel ezelőtt ételmérgezést kaptál, és nem tudtál fellépni néhány koncerten. Mi történt? 
 
– Fogalmam sincs róla, hogy mi történt, csak azt tudom, hogy egy hétig rosszul voltam, és folyamatosan hánytam. Elég húzós volt. 
 
– Hogy voltatok meg nélküle? 
 
– Életem legszebb időszaka volt – mondja kedves mosollyal Vigilante, a másik gitáros. 
 
– Találtatok megfelelő embert a helyettesítésére? 
 
– Igen, Wolverine Brandstrom ugrott be helyette, de nem volt könnyű dolga, és nekünk sem, mert ilyen rövid idő alatt nem tudta megtanulni az összes számot – válaszolja Vigilante, és innentől Nicholaus átveszi az irányítást. 
 
– Amikor a The Black & White album 2007-ben kijött, azt nyilatkoztátok, hogy harminc számból

Fotó: Vermes Kata

választottátok ki azt a 14-et, ami felkerült a lemezre. Mi történt a többivel? Felhasználjátok az új lemezen? 
 
– Nem, nem hiszem, hogy felhasználnánk bármi régi anyagot. Van egy csomó számunk, amik ott hevernek a fiókban, bármikor felhasználhatnánk őket, ha akarnánk, de nem akarjuk. Amikor új lemezt készítünk, mindig valami újat akarunk csinálni, és mi is újnak akarjuk érezni magunkat. Általában rengeteg számot írunk, de lehet, hogy nem elég jók, hogy felkerüljenek a lemezre. 
 
– Ez az utolsó lemez jóval hosszabbra sikerült, mint az előző három, de még abban is különbözik, hogy régi bevált producereteket lecserélve, rengeteg nagynevű producerrel dolgoztatok, köztük olyanokkal, mint Jacknife Lee és Pharrel Williams. Szerintetek jobb lett ettől az anyag? 
 
– Ez egy próbálkozás volt. Ki akartuk próbálni, milyen új emberekkel dolgozni. Az első három lemezt Pelle Gunderfelttel csináltuk, és tulajdonképpen mi is közreműködtünk a munkákban. Sőt az első lemezt valójában csak felvettük, ahogy a stúdióban szólt, amikor játszottunk. Ezek a producerek teljesen máshogy dolgoznak, abból a szempontból érdekes volt. Különösen a hiphoparc, aki tulajdonképpen folyamatosan gyártja a számokat a stúdióban, közben telefonálgat, és öt perc alatt megír egy számot. Megcsinál három-négy számot egy nap alatt, és ha valami nem elég jó, akkor az átcsúszik a másik napra, amikor szintén legyárt még hármat. Végül is sokat tanultunk tőle. Mi akár másfél évig is dolgozunk egy riffen.  
 
– A következő lemeznél is ezt az utat választottátok? 
 
– Nem, visszatértünk a régi ritmusunkhoz, így lehet, hogy egy kicsit lassabb, de ismét mi magunk csináljuk a lemezt. 
 
– Amióta kijött a The Black & White lemez, több kollaborációtok is volt, így például a Cindy Lauperrel elkészített karácsonyi szám. 
 
– Azt hiszem, ezek a dolgok mind jót tesznek a csapatnak. Szükségünk van új ötletekre, inspirációra, egy kis vérfrissítésre. 
 
– Ezért csináltátok a most megjelent Tarred and Feathered című kislemezt, ami csak feldolgozásokat tartalmaz? 
 
– Igen, más előadók számait játszani ugyanúgy inspirációt jelent, és tulajdonképpen visszatértünk a gyökereinkhez, mert pont ezt csináltuk, amikor fiatalok voltunk, és elkezdtünk zenélni.  
 
– Jut eszembe, még mindig Fagerstaban laktok?
 
– Mi ketten igen, de egyébként, amikor új lemezen dolgozunk, ott szoktunk összegyűlni. 
 

Fotó: Vermes Kata

– Szóval, hogy áll az új lemez?  
 
– Kész van már jó pár szám, amikről annyit már most elárulhatok, hogy elég ütősre sikerültek.  
 
– Ezek szerint ismét jól dolgozott a titokzatos Mr. Randy Fitzsimmons? 
 
– Hát, tudod, mindig jó ötletei vannak. 
 
– Szerintem még mindig izgat mindenkit, hogy egyáltalán létezik-e vagy sem – sokan azt gondolják, hogy nem is. 
 
– Tudod, volt olyan idő, amikor az emberek azt gondolták, hogy a föld lapos. 
 
– Azért egyszer elviszitek magatokkal turnézni is, vagy csak a lábát ismerhettük meg a Tyrannosaurus Hives lemez borítóján? 
 
– Ha lesz kedve hozzá, akkor persze, de ő elég zárkózott. 
 
– Részt vettetek a Save the Children jótékonysági kampányban. Végül elvitték azt a gyönyörű fekete Eastwood gitárt, amit felajánlottatok? 
 
– Igen, végül megvette valaki, bár már nekünk is megfordult a fejünkben, hogy licitálunk rá – fejezi be a beszélgetést Vigilante.