Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Jönnek a venezuelai rendbontók! - Desorden Público
|
A skát, reggae-t rockkal és latin zenei elemekkel ötvöző venezuelai Desorden Público Latin-Amerika egyik legismertebb csapata. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttes augusztusban először látogat el Magyarországra, és rögtön két koncertet is adnak.
– 1985-ben kezdtetek el zenélni. Szerintetek mitől vagytok még mindig a legnépszerűbb latin-amerikai ska csapat?
 
– Hiszünk a zenében és abban, hogy fontos kifejezésre jutatni a véleményünket arról, ami körülöttünk zajlik. A legelső naptól, hogy megalakult a csapat, egy jobb világ, egy jobb Venezuela lebegett a szemünk előtt. A dalszövegeink mindig politikai, társadalmi témákról szólnak egy kis humorral – ami néha akár elég sötét is lehet. Célunk, hogy kapcsolatot teremtsünk az emberekkel, akik bulizhatnak, táncolhatnak a zenénkre, ugyanakkor egy kis szellemi és lelki táplálékkal is ellátjuk őket, mert fontos, hogy jól érezzék magukat a koncerteken, de ha a számoknak mondanivalójuk is van, és elérik a célközönséget, akkor talán egy kicsit jobbá tehetjük az életet. 
 
– Mit gondoltok, a fiataloknak is nyitottak a zenétekre?
 
– Csodálatos azt látni, hogy generációk nőnek fel a zenéden, és mivel a ska világviszonylatban is óriásira nőtt, a mi országunkból mi is egy kicsit hozzájárulhattunk ehhez. A mostani 25. évfordulós turné európai része egy hatalmas szabadtéri koncerttel ér majd véget Madridban, aztán még egy ráadással Caracasban. 
 
– Hogyan kerültetek kapcsolatba a ska zenével? Venezuelában a jamaicai vagy a brit vonal hatott rátok jobban? 
 
– Mindkettő hatással volt ránk. Rengeteg jamaicai reggae-t hallgattunk – Marleyt és másokat – és ugyancsak sok brit 2 Tone-előadót, emellett pedig még egy sor olyan zenészt, mint például Ruben Bladest (salsaénekes, latin jazz-zenész, színész, politikus – a szerk.), akik kritikusan szemlélik a világot. 
 
– Ki jelentette számotokra a legnagyobb inspirációt a 2 Tone mozgalomból?  
 
– Természetesen a Madness! 2009-ben fel is vettünk három számot egy Madness-feldolgozásalbumra, az Our House, One Step Beyond és az It Must Be Love számokat. 
 
– Sosem volt abból problémátok, hogy ennyire szókimondóak vagytok? 
 
– Mint sok másik csapatnak, nekünk is adódtak problémáink a cenzúrával, de végül soha nem kellett megváltoztatnunk semmit a szövegeinkben. Arról nem is beszélve, hogy mivel hál’ istennek igazán népszerűek lettünk Venezuelában és Latin-Amerikában, egy bizonyos szint felett valahogy érinthetetlenek lettünk. 
 
– Nemrég jött ki Yo quisiera que todos los politicos fueran paraliticos (Bárcsak minden politikus lebénulna) című számotok. Ennyire szélsőségesen gondolkoztok a politikusokról? 
 
– Ez a szám az egyik legelső számunknak a Politicos Paraliticosnak a remake-je 1988-ból, amit a korrupció ellen írtunk. Nagyon fiatalok voltunk, és harcoltunk az igazságért, mert azt gondoltuk, hogy nemcsak a pénzünket lopják el, de a jövőnket is. Még mindig időszerűnek tarjuk a témát, ezért készítettük el a szám remake-jét.
 
– Legutolsó lemezetek az Estrellas Del Caos 2006-ban jött ki, azóta dolgoztatok új számokon? 
 
– Jövőre jelenik majd meg a következő lemezünk, amelyről néhány számot már Budapesten a West-Balkán klubban és Pécsett is játszunk majd. 
 
–Korábban jártatok már Magyarországon? 
 
– Még nem, de mindig izgalmas új országokat, új közönséget megismerni. Kíváncsiak vagyunk, hogy a magyar közönség hogyan reagál a zenénkre. 

Augusztus 26. – West-Balkán, Budapest 

Augusztus 28. – Magic Mirror, Pécs 
MM
2010.08.23
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.