Apám beájulna
|
est.hu:
4/10
|
olvasói:
6/10 (4)
A tinivígjáték kockázatos műfaj. Főleg ha az alkotók nincsenek tisztában a fiatalság által használt szófordulatokkal, és egy Szent László korabeli szlengszótárból írják meg lazának szánt, ám felettébb kínosnak ható monológjaikat.
A helyzetet tovább súlyosbítja, ha egy Hahotán és Szeszélyes évszakok bohózatokon szocializálódott forgatókönyvíró a nevettetés eszközével próbál élni. Márpedig ezúttal hasonló humor sújtott le erre a kis filmre. Gyors, erőszakos humor. 
 
Szarka és Barbi, a két 17 éves lány izgalomra és szerelemre vágyva nekivág Európának, abban a reményben, hogy ezen a nyáron végre meglelik boldogságukat. A vakáció azonban balszerencsésen indul, még az út elején elvesztik minden pénzüket. Persze egyikük sem akar hazutazni, sem a papának telefonálni, ezért hajmeresztő kalandokba keverednek, hogy némi pénzhez jussanak. Ahogy telik a nyár, egyre több a közös élmény és egyre több a közösen elhasznált fiú is. 
kirsch
2010.08.16
|
magyar vígjáték, 90 perc, 2003
A nagydumás, hebrencs vörös és a divatcica szöszke bombázó nagy kalandjai a siófoki bárban, a krétai plázson, a barcelonai éjben és a római hotelszobában.
rendező:

Sas Tamás

1 komment|Szólj hozzá!
Teljesen véletlenül kapcsolódtam be a filmbe, és pozitívan lepődtem meg, mert egy amerikai pite jellegű történetet vártam, de nem - sőt, kifejezetten érdekesnek találtam. Szerintem pont nem kínos, pedig a "magyar élvonal" filmek - kellő öniróniával - rettentően azok!
leonetta
|
2010-08-17 22:36:29
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
Szo
11
18:10
Maxie
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Drágám, a kölykök összementek!
amerikai családi vígjáték, 1989
18:20
Kéjjel-nappal
amerikai akció-vígjáték, 2010
18:25
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Anyát a Marsra
amerikai animációs film, 2011
Tagok: túl az 1 millión