A kilencvenes évek végén néhány tengerentúli kölök úgy gondolta - persze helyesen -, hogy a tufa, deszkás nu metal az égvilágon sehova nem vezet. Vigyázó szemüket inkább a hetvenes évek végére, a nyolcvanas évek elejére vetették, jelesül a poszt-punkra, a new wave-re, aztán addig kombinálgatták az összetevőket, amíg ki nem sült belőlük a kritikusok által csak dance-punknak nevezett, a Madchester színtérből is bőven merítő hibrid.
A 1996-ban alakult sacramentói társaság olyanok mellett mozogott, mint a The Rapture, az LCD Soundsystem vagy épp a Radio 4. Punkosak voltak, diszkósak, grúvik és funkosak, csupa ritmus, csupa dinamika. A nevét az Istenek a fejükre estek című film vonatkozó mozzanata nyomán választó banda legalább olyan kreatívnak tűnt, mint a Teremető. Sodró, eszményi módon felépített számaikkal megnyitották a mennyország kapuit. Idézet idézet hátán. A Nic Offer énekes által vezetett nyolctagú együttes a 2004-es Louden Up Now-val trafált bele a korszellem közepébe, de nem vallottak szégyent a három évvel ezelőtt kihozott Myth Takes-szel sem. A szkeptikusok meggyőzése tehát sikerrel végrehajtva.
Most ott tartunk, hogy releváns-e egy dance-punk korong 2010-ben. A válasz: NEM. Persze ez is felvet néhány további kérdést. Az egyik ezek közül, hogy miért nem. Erre is van magyarázat: azért, mert egyfelől nagyon izgalmas volt x pár éve, hogy mondjuk a The Rapture bátran megidézte a The Cure-t, és pumpáló ütemeket pakolt alá, ma viszont már annyian utalgatnak a dagi dark cuccaira, hogy azon se nagyon csodálkoznánk, ha Josh és Jutta feldolgozná mondjuk a Pictures Of You-t.
Magyarán a stíl kezd kilúgozódni. Egyszerűen nem üt akkorát, mint a kétezres évek elején. De ne dumáljunk mellé, a !!! azért jóval agyasabb annál, minthogy elintézzük azzal, hogy szimpla tuc-tuc táncütemekkel felturbózott poszt-punknak tituláljuk. Kétségtelen azonban, hogy kilógnak a korszellemből, időtlen számokat pedig nem bírnak összehozni, így a produkció némileg matt.
De. A Strange Weather, Isn't It? mindezekkel együtt (mindezek ellenére) is korrekt darab, igaz, ennél egy centivel sem több. A balesetben elhunyt Jerry Fuchs dobos nélkül Berlinben (á la U2, Iggy Pop, David Bowie) rögzített hangzó tovább boncolgatja a poszt-punk és a dance gordiuszi csomóját. A köteg kioldása azonban még egy huszárvágással sem sikerül igazán. Nem jött be nekik, ami a U2-nak, Iggynek és Bowie-nak, azaz nem sikerült tizenkilencre lapot kérniük. Először is nincsenek totális slágerek, csak jó számok. Ilyenek például a funkos The Most Certain Sure, a szintén funkos, szaxis Steady As The Sidewalk Cracks vagy akár az Even Judas Gave Jesus A Kiss. Ebben a környezetben ez kevés. Ide őrület kell és agyeldobás. Na ez nincs.
Visszafogott táncikálás van, pedig tombolni kellene. Korábban már megszoktuk, hogy gitár szinte nincs, hát itt sincs. Csak dob (dub) és basszus, meg ütemek, grúvok, lüktető ritmus, elektronikus bindzsi, sőt még egy kis house is jut a talp alá. A krautrock persze ezúttal sem marad ki a szórásból, így a (bio)robotoknak is jut muníció. A hangzás sűrű, de annyira nem cuppant be, mint korábban. A darabok nagyjából négy-öt perc körüliek, ami okés akkor, ha van bennük ennyi, de ezekben inkább nincs.
Persze fejet és lábat rázni lehet rájuk, stílusgyakorlatnak sem utolsók, csak épp a !!!-től ennél többet vártunk. Továbblépést, nem egyhelyben lezavart átmozgató edzést. Ez itt egy veterán banda vérprofi, de mindössze az ismert védjegyekből összedobott darabja, izgalom, kockázat és mellékhatás nélkül.
A 1996-ban alakult sacramentói társaság olyanok mellett mozogott, mint a The Rapture, az LCD Soundsystem vagy épp a Radio 4. Punkosak voltak, diszkósak, grúvik és funkosak, csupa ritmus, csupa dinamika. A nevét az Istenek a fejükre estek című film vonatkozó mozzanata nyomán választó banda legalább olyan kreatívnak tűnt, mint a Teremető. Sodró, eszményi módon felépített számaikkal megnyitották a mennyország kapuit. Idézet idézet hátán. A Nic Offer énekes által vezetett nyolctagú együttes a 2004-es Louden Up Now-val trafált bele a korszellem közepébe, de nem vallottak szégyent a három évvel ezelőtt kihozott Myth Takes-szel sem. A szkeptikusok meggyőzése tehát sikerrel végrehajtva.
Most ott tartunk, hogy releváns-e egy dance-punk korong 2010-ben. A válasz: NEM. Persze ez is felvet néhány további kérdést. Az egyik ezek közül, hogy miért nem. Erre is van magyarázat: azért, mert egyfelől nagyon izgalmas volt x pár éve, hogy mondjuk a The Rapture bátran megidézte a The Cure-t, és pumpáló ütemeket pakolt alá, ma viszont már annyian utalgatnak a dagi dark cuccaira, hogy azon se nagyon csodálkoznánk, ha Josh és Jutta feldolgozná mondjuk a Pictures Of You-t.
Magyarán a stíl kezd kilúgozódni. Egyszerűen nem üt akkorát, mint a kétezres évek elején. De ne dumáljunk mellé, a !!! azért jóval agyasabb annál, minthogy elintézzük azzal, hogy szimpla tuc-tuc táncütemekkel felturbózott poszt-punknak tituláljuk. Kétségtelen azonban, hogy kilógnak a korszellemből, időtlen számokat pedig nem bírnak összehozni, így a produkció némileg matt.
!!!

Visszafogott táncikálás van, pedig tombolni kellene. Korábban már megszoktuk, hogy gitár szinte nincs, hát itt sincs. Csak dob (dub) és basszus, meg ütemek, grúvok, lüktető ritmus, elektronikus bindzsi, sőt még egy kis house is jut a talp alá. A krautrock persze ezúttal sem marad ki a szórásból, így a (bio)robotoknak is jut muníció. A hangzás sűrű, de annyira nem cuppant be, mint korábban. A darabok nagyjából négy-öt perc körüliek, ami okés akkor, ha van bennük ennyi, de ezekben inkább nincs.
Persze fejet és lábat rázni lehet rájuk, stílusgyakorlatnak sem utolsók, csak épp a !!!-től ennél többet vártunk. Továbblépést, nem egyhelyben lezavart átmozgató edzést. Ez itt egy veterán banda vérprofi, de mindössze az ismert védjegyekből összedobott darabja, izgalom, kockázat és mellékhatás nélkül.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek