Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Balatontúra
|
Balatonfűzfő, Balatoni Szimpla, 2010. augusztus 21-ig
A Balatontúra lényege a tó körbebiciklizése, illetve a keleti medence körbesétálása három nap alatt – ám ehhez olyan adalékokat kapunk, amitől a túra olyan eseménnyé válik, ami valahol egy békebeli akadályverseny, buli-kirándulás...
...fesztiválkísérlet és alternatív nyaralás között helyezkedik el, már ha mindezeknek lehet közös metszete. És úgy tűik van.
 
A balatoni szezon nyolc hete alatt minden csütörtöktől három napunk van a távolság leküzdésére, a Balatoni Szimplából startolva, és szombaton ide is érkezve. Az indulásnál kiváltott túraútlevéllel igazoljuk a részvételt, amiért cserébe két állomás között cipelik helyettünk a sátrat és egyéb motyót, a vízparti kempingekben pedig kedvezményesen pihenhetjük ki az aznapi táv megpróbáltatásait.  
 
Az út során tekerés, vagy talpalás, fröccsözés és lángosozás, csobbanás és szemlélődés közben pedig új oldaláról ismerhetjük meg a Balatont. A túra végeztével délutáni fürdőzés vár ránk a Balatoni Szimplában, B-kategóriás zenekarok, méltán elfeledett egynyári slágereivel kísérve (mert ugye, ami nagyon rossz, az már poén), este pedig beindul az ingyenes záróbuli, vízhólyagokat és izomlázat feledve, kifulladásig.  
 
Daoldin
2010.07.30
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 11., szombat

Bertold, Marietta

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.

XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.

Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.

VI. Winter Party (2012, Tokaj) Tokaj, 2012. február 10 - 12.

Tagok: túl az 1 millión