Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Ismét itt a Tranzit Mozi
|
Budapest, Tranzit Art Café, 2010. július 27. - szeptember 16.
A korábbi kertmozi és filmklub után nyári-őszi vetítéssorozat indul a budai Tranzit Art Caféban, a Kosztolányi térnél. A jobbnál jobb filmeket a kerthelyiségben mutatják be, minden alkalommal este 8 órai kezdettel. A belépés díjtalan.
A programsorozat július 27-én, kedden Federico Fellini klasszikusával, az Országútonnal vette kezdetét, a második vetítésre pedig július 29-én, csütörtökön kerül sor. Ezt követően is minden héten kedden és csütörtökön jelentkezik a Tranzit Mozi, egészen szeptember 16-ig. A Fellini-műveken kívül (az Országúton után hamarosan látható lesz az Édes élet és az Amarcord is) a szervezők a cseh új hullám darabjaira (azon belül is Milos Forman, Jirí Menzel és Vera Chytilová alkotásaira), illetve elsősorban a humorra koncentrálnak, de lesznek filmmusicalek is. 
 
Ami a vidám műveket illeti: az eseménysorozat folyamán alaposan körbejárhatjuk a Monty Python-csoport munkásságát, hiszen levetítik a Brian életét, a Gyalog galoppot és három összeállítást/évadot is a Monty Python Repülő Cirkusza című sorozatból. A könnyedebb, ugyanakkor igen magas filmtörténeti értéket képviselő alkotások közé tartoznak a fent már említett cseh újhullámos opusok, melyek közül a Fekete Péter, az Egy szöszi szerelme, a Sörgyári capriccio, a Hóvirágünnep és a Százszorszépek lesz látható a Tranzitban. Aki azonban szórakozni és kikapcsolódni szeretne, a Mindhalálig zene, a Moulin Rouge és a Mamma Mia! című musicalek dallamaira is megteheti. 
 
 
Részletes program: 
 
Július 29.: Bob Fosse: Mindhalálig zene 
Augusztus 3.: Federico Fellini: Édes élet 
Augusztus 5.: Baz Luhrmann: Moulin Rouge 
Augusztus 10.: Federico Fellini: Amarcord 
Augusztus 12.: Phyllida Lloyd: Mamma Mia! 
Augusztus 17.: Milos Forman: Fekete Péter 
Augusztus 19.: Monty Python Repülő Cirkusza I. 
Augusztus 24.: Milos Forman: Egy szöszi szerelme 
Augusztus 26.: Monty Python Repülő Cirkusza II. 
Augusztus 31.: Jirí Menzel: Sörgyári capriccio 
Szeptember 2.: Monty Python Repülő Cirkusza III. 
Szeptember 7.: Jirí Menzel: Hóvirágünnep 
Szeptember 9.: Terry GilliamTerry Jones: Gyalog galopp 
Szeptember 14.: Vera Chytilová: Százszorszépek 
Szeptember 16.: Terry Jones: Brian élete 
 
 
 
(Tranzit)
 
 
2010.07.29
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Tagok: túl az 1 millión