Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Popsztárból államelnök? Wyclef Jeannek sikerülhet
|
Az egykor Fugees-tag, Wyclef Jean fontolgatja, hogy indul a novemberi haiti elnökválasztáson. A popsztár esélyeit rontja, hogy nemrégiben pénzügyi visszaélések derültek ki az általa alapított segélyszervezetnél.

A haiti származású Wyclef Jean lehet a földrengés sújtotta Haiti következő elnöke. A 37 éves popsztár egyelőre nem nyilatkozott elnökjelöltségéről, de a hírek szerint már döntött az indulásról a novemberi választáson. Az államelnökségre való kandidálásra augusztus 7-ig van lehetőség.  


Az énekes-producer mindenképp szeretne részt venni a kontinens legszegényebb országának újjáépítésében, végső döntést még nem hozott azt illetően, hogy az elnöki pozícióban, vagy más módon szeretne mindent megtenni az ország javáért.

Wyclef Jean Port-au-Prince külvárosában született, és hároméves korában hagyta el szüleivel az országot. Gyökereivel azonban nem szakított, 2007 óta hazája utazó nagykövete, valamin Yele Haiti nevű alapítványán keresztül igyekszik támogatni szülőföldjét. Az alapítvány működésében azonban nemrégiben visszásságokat fedeztek fel, ami nem vet jó fényt egy elnökjelöltre.

"Wyclef Haiti iránti elkötelezettsége töretlen, és attól függetlenül, hogy miként dönt indulásáról, hazája egyik legnagyobb támogatója marad" - nyilatkozta az énekes családja.
 
Yahoo
2010.07.27
|
Ugye mon'tam?!! ;-) ;-*
http://iwiw.hu/pages/main/imageview.jsp?imageID=188574458&ownerID=8867029&am

A cukorkát nem nekem? (Aláírás: Cukrosbácsi)
Facebook: kép ott visszatörölve?
|
2010-08-04 12:08:03
18:44 ezek voltak... ja. ;-) ;-P
egyéb(ként)? ;-)
Don Galócza
|
2010-08-03 18:44:39
és mégsem kapcsoltam ki? ;-o
Don Galócza
|
2010-08-03 18:42:49

villámlik! aFFenébe, ki kell kapcsolnom! ;-( PÁÁÁÁááááááá! ;-)

161583 Don Calogero Vizzini 2010-08-03 18:45.49 161583
@ 2010-08-03 18:19:42
az mind semmi! mert "Csé" meg volt a Völgy feszt'en és biztos összekötötte egy kiszállás riportkészítés stb. jövedelemmel a kirándulását, naná!? ;-P
"Bé"? szabira ment hirtelen? vas. délben és ma reggel se "jött". =? ;-o
vas. 18. ó tájt az anyja bejárati hídján egy vadi új Toyota Yaris parkolt LRX-... frsz. = csak nem lecserélte a régi Polot, mert azon csak a rendszám volt új ugye... ;-)
vagy csak vendége volt a "maminak?"
Don Galócza
|
2010-08-03 18:41:41
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.