RockTV - Az első magyar rockzenei televízió
|
Hosszú előkészületi munkák után júniusban elidult hazánk első tematikus rockzenei adója, a Rock TV. A csatorna műsora, mely klipeket, koncerteket, exkluzív felvételeket és saját gyártású anyagokat is tartalmaz, egyelőre csak az interneten érhető el.
2004. augusztus 21-én a P. Mobil Diósgyőrben egy fergetes koncerttel ünnepelte 35. születésnapját, melyről felvétel is készült. A RockTV gondolata ekkor, a koncert utáni hazaúton fogalmazódott meg a felvételrendező fejében, ám a terv csak 2007-ben kezdett realizálódni, amikor sikerült támogatókat találni az ötlethez. Az előkészítő munkálatok tehát három éve kezdődtek meg, amikor a saját gyártású műsorok, köztük az azóta már 40 részesre gyarapodott Rockpanoptikum készítése is elindulhatott. A RockTV végül 2010. június 26-án jelentkezett első internetes adásával, majd július 1-jén az ünnepélyes műsorkezdés is megtörtént egy erre az alkalomra készített videoklippel és a diósgyőri koncert felvételével, a végleges műsorrend szerinti adás azonban csak szeptember 1-jén indul.
 
A csatorna műsoraiban a rockzenével kapcsolatos anyagok mellett különböző érdekes témákkal, mint például a motorozás és a tetoválás is foglalkozik majd. De tematikus napokkal is készülnek a szerkesztők: szeptember 18-án például Jimi Hendrix, míg november 10-én Tunyogi Péter emléknapot tartanak, mely a tervek szerint már a műholdas és kábelcsomagokban is látható lesz. 
 
A RockTV-hez kapcsolódóan hamarosan egy rádiócsatorna (Rockrádió) és egy magazin (Rockmagazin) is indul. 
 
2010.07.26
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 13., hétfő

Ella, Linda
18:05
A betörhetetlenek
amerikai western, 1972
18:15
Fogtündér
amerikai-kanadai családi vígjáték, 2010
19:00
A tuti balhé
amerikai akciófilm, 1993
19:15
Dolcsi Vita
amerikai vígjáték, 1998
19:45
Terhes társaság
amerikai vígjáték, 2010
Tagok: túl az 1 millión