Labancz Lilla augusztus 6-án este ki sem mozdul otthonról. A fiatal színésznő önkéntes szobafogságának oka, hogy ekkor indul újra a Tűzvonalban című sorozat, amelyben főszerepet kapott. Lilla alakítására családja is nagyon kíváncsi.
Augusztus 6-án indul újra a Duna Televízió műsorán a Tűzvonalban című sorozat, amelyben Lilla főszerepet kapott: Vandát, a titkos ügynököt alakítja. Az Álom.net sztárja már izgatottan várja a végeredményt, amelyet kemény munka előzött meg.
„Nagyon várom, hogy végre lássam a sorozatot, hiszen eddig soha nem játszottam ilyen szerepet. Rengeteget tanultam, kemény, embert próbáló forgatási napok állnak mögöttem, amelyek után gyakran kék-zöld foltokkal tértem haza.” – árulta el a fiatal színésznő, akinek egész családja és barátai is szabaddá tették az estéjüket, hogy együtt izgulhassanak Lillával a tévé előtt.

Egy sokoldalú művész (festő, író, költő, filmes, filozófus) végre megkaphatja az őt megillető figyelmet a szakmától és a műkedvelőktől.
A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését.