Kylie Minogue első lemeze 1988-ban jelent meg hatalmas sikerrel, ami azóta is tart, erre a legjobb példa, hogy az angol zenei toplisták történetében ő az első olyan szólóénekes, aki négy különböző évtizedben négy albummal is megszerezte az első helyet.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Legújabb lemeze a napokban jelent meg Aphrodite címmel. Kylie a tervek szerint januárban indul világ körüli turnéra, reméljük, kishazánkba is ellátogat majd. Az új lemezről és annak elkészültéről Kylie-val és Stuarttal, a zenei producerrel beszélgettünk.
- Gratulálok, Kylie, ez a tizenegyedik stúdióalbumod. Mondd, milyen érzés?
K.: Szinte hihetetlen. Azt hittem, hogy a tizedik album, az X, egy mérföldkő volt, de ez, a tizenegyedik vagy bármi legyen is a száma, ezt volt a legcsodálatosabb élmény elkészíteni.
- Stuart, ez a te stúdiód. Itt vettétek föl az albumot?
S-P.: Lényegében itt fejeztük be a felvételeket, de a számokat több országban, különböző stúdiókban rögzítettük. De itt volt a bázisunk, ez az album otthona.
K.: Igen, az egész itt állt össze.
- Ez tehát az album lelki központja?
K.: Igen... szerintem igen!
S-P.: Fontos volt nekünk, hogy az album egy pillanat egysége legyen, ugyanarról a helyről, ugyanazzal a hanggal, ugyanabból a szívből szóljon.
K.: Mint egy időkapszula.
S-P.: Igen – ez a stúdió az időkapszulánk. Az, hogy a lemez itt, egy helyen készült el, olyan egységet ad neki, amilyet az elejétől fogva akartunk.
- Kell is, hogy egy album egységes legyen, nem?
K.: Nos, nekem ez volt az első alkalom, hogy vezető producerrel dolgoztam. Nagyszerű élmény volt, és talán fura, de ez lett a legegységesebb albumom az első lemezeim óta, amikor még a PWL-nél voltam (Kylie kiadója 1987–92 között), azok a természetükből fakadóan voltak egységesek. Jó dolog különböző producerekkel dolgozni és különböző dolgokkal próbálkozni, nekem a múltban ez bevált, de ezúttal kifejezetten azt akartam, hogy valaki összefogja a munkát, ahogy azt Stuart olyan csodálatosan tette.
- Mi késztetett rá, hogy ezt az albumot másképp csináld, mint a korábbiakat?
K.: Amúgy is máshogy akartam hozzálátni, mert elégedetlen voltam az előző két lemezemmel. De a pluszlökést egy kedves barátom, Jake Shears a Scissor Sistersből adta, aki épp ebben a stúdióban dolgozott, amikor nekiálltam a világ különböző pontjain fölvenni a dalokat az albumomhoz. Nagyon dicsérte Stuartot, és gyakorlatilag addig nyaggatott, hogy jöjjek én is ide, hogy csodálatos lesz, míg végül meggyőzött. És ezért nagyon sokkal tartozom Jake-nek.
- Ezzel a lemezzel most visszatértél a tánctérre? Vagy el sem hagytad?
K.: Hú, mondták rá, hogy ez visszatérés, de nem hiszem, hogy igazán elhagytam volna a táncteret. Inkább visszatérés az alapokhoz, azt mondanám.
S-P.: Talán csak a chillout szobában voltál egy ideig.
K.: Talán. A lényeg, hogy most itt vagyok!
- Érdekes, hogy ha nem is feltétlen tudatosul, egy album, egy szám mindig közvetít valamit, valamilyen érzést, miközben hallgatod.
S-P.: Nem lehet hazudni a hallgatóknak, azt is meghallják, ha valaki mosolyog, miközben énekel. Hallani, érezni a felvételen, hogy az előadó szívverése nyugodt vagy izgatott. Ha felvétel közben nem élveztük a dalokat, megnyomtuk a stop gombot, mert igaz a régi mondás, hogy a számokat olyan lesz hallgatni, mint amilyen fölvenni volt.
K.: Azt hiszem, hogy Stuarttal igazán összeillünk, mert elejétől fogva nagyon jól kijöttünk. Amellett, hogy rengeteget tanultam a közös munkánkból, jó volt együtt lenni, nagyon-nagyon jól és biztonságban érzem magam mellette.
- Looking For An Angel, Cupid, Aphrodite… mintha valami mennyei témája lenne ennek az albumnak.
K.: Igen, van benne valami mennyei. Persze nem minden számban, de érintettük a témát, például a Looking For An Angel címűben, ami az első közös számunk volt Stuarttal. Én mindig is vonzódtam a csillagokhoz, az éteri, kozmikus, egyetemes dolgokhoz.
S-P.: Talán mert magad is az vagy! Mindenki ezt gondolja, én csak kimondom!
K.: Oh, köszönöm. És akkor ez a stúdió micsoda? Ha én csillag vagyok, akkor ez a kozmoszom!
S-P.: Készült a mennyországban.
K.: Igen, tényleg olyan volt, mintha ott vettük volna fel.
S-P.: Az egyik legelső szám a Looking For An Angel volt, ez volt az első közös felvételünk. A másik kettőt Kylie másokkal készítette: az Aphroditéban Nerina Pallot, a Cupid Boyban meg Luciano és a Swedish House Mafia segített. Szerintem ez jól mutatja, hogy az albumon vegyesen vannak számok, amiket Kylie maga írt, és amiket másokkal közösen. Ebből is látszik, hogy olyan számokat válogattunk az albumra, amik összeillettek; ha jött egy ötlet vagy meghallottunk valamit, és éreztük, hogy összhangban van a többivel, akkor szinte elkerülhetetlen volt, hogy az albumra kerüljön. Mintha minden egy irányba mutatott volna, és erre jó példa ez a három szám, mert mindhármat más csapatok írták, mégis mindet ennek az albumnak a szellemében. És természetesen az Aphrodite adta az album címét is.
- Az előzőeknél sokkal vidámabb lett ez a lemez. Ez valamiféle válasz az átélt nehézségekre?
K.: Azt hiszem, hogy sok minden, amit mostanában csinálok, a betegséggel kapcsolatos tapasztalataimra épül. Egyszerűen csak ki akartam fejezni az örömömet; a betegségről, azokról az időkről sok dalt írtam az előző albumra, most nem akartam azt folytatni. Ez a lemez erről a pillanatról szól, erről az időről, és arról, milyen nagyszerű élmény volt ez nekem.
- Ez volt tehát az eddigi legvidámabb munkád?
K.: Igen, egészen biztosan!
Kylie Minogue
Kylie Ann Minogue Melbourne-ban született1968. május 28-án.
1986-ban a Neighbours (Szomszédok) című ausztrál szappanoperában játszott.
1987-ben a nézők szavazatai alapján megnyerte a legnépszerűbb televíziós előadó díját.
Két testvére van, Danii, aki szintén énekesnő, és bátyja, Brendan, aki operatőrként dolgozik.
2005-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, azóta is az egyik legnagyobb támogatója a mellrák elleni küzdelemnek.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek