A szegedi Dóm tér idén nyáron is számos színvonalas előadás helyszíne lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok ideje alatt. Ezúttal olyan sztárok és népszerű művészek is színpadra lépnek, akik még soha nem játszottak hazánk legnagyobb színházi fesztiválján, Szegeden.
Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség a musicalek klasszikusát, a My Fair Lady-t. Az előadásban színpadra lép többek között Tompos Kátya, Széles László, Venczel Vera, Gálvölgyi János, Bezerédi Zoltán és Szabó Kimmel Tamás.
A Dózsa György tetteit elmesélő „tánckrónikát” Zsuráfszky Zoltán rendezésében láthatják a nézők. A Dózsa címszerepében tér vissza a Dóm térre Novák Péter, aki nyáron éppen annyi idős lesz, mint a történet idején a parasztfelkelés vezetője volt.
Kerényi Miklós Gábor igazi élményoperát ígér, Bizet Carmenjét most nemzetközi szereposztással viszi színpadra. Az előadást Kesselyák Gergely, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője dirigálja.
A Hair című, örökbecsű musical még sosem hangzott el a Dóm téren, idén Bagó Bertalan rendezésében, fantasztikus szereposztással kerül színre. A főszerepet, George Bergert a hazai musicaljátszás egyik legnépszerűbb alakja, Dolhai Attila alakítja.
A rendezvény előadásai augusztus végéig látogathatók Szegeden.
Részletek: www.szegediszabadteri.hu
A rendezvény kritikája a www.revizoronline.com oldalon olvasható.

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.
III. Szeged - Szabadka Gyermekszínházi Fesztivál Szeged, 2012. május 21 - 27.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek