Lázadni márpedig muszáj! Manapság nem kell sokáig kutatni, simán lehet találni valamit, vagy valakit, aki nem tetszik. Húsz évvel ezelőtt még többen voltak ilyenek. Rendszerváltó punkok a Gödörben.
Szekszárd egykori botránybandája, a K.und K. azaz Kaiser und König romjain alakult Pink Panthers mellett fellép a hazai punkéra egyik legendája, a Barangó féle Qss, aztán az 1981-ben alakult Kretens, vagy épp a Czeller Péter, László Viktor, Aradi Gábor, Sáthy Róbert és Kocsis Tamás alapította ETA. Ezen felül a CPG tagjai kerekasztal beszélgetésen mesélnek arról a korról, mikor nem lehetett bármit gondolni, és amit gondoltál, alig lehetett kimondani anélkül, hogy pár besúgó és provokátor ne írt volna rólad kis cetlit a nagy elvtársnak. Feljegyzések pedig születtek dögivel. Aztán jöttek a be és eltiltások. Erdős doktor haragja. Felszólalás a hazai szennyhullám ügyében. A szakma elfordulása és a punkok legyalázása. Pedig nem akartak ők akkor sem és most sem mást, mint kimondani az egyetlen igazságot, hogy meztelen a király. A rendszerváltás után csendesebb évek jöttek, úgy tűnt a punkok nem találnak fogást. Aztán persze kiderült, fogás van temérdek, hiszen még mindig Magyarországon élünk.
1 komment|Szólj hozzá!
Juhhháááááááááááááááááááááááá!:D
Állat..végre nem csak hippik lesznek ott.
Tutimegyek(A)
oi!
Állat..végre nem csak hippik lesznek ott.
Tutimegyek(A)
oi!
omi.
|
2010-07-16 14:38:45
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



