X-Faktor: megvan a négy mentor!
|
Az RTL Klub ma bejelentette az ősszel induló X-Faktor mentorainak teljes névsorát. Nagy Feró és Geszti Péter nevét már korábban felfedték, ma az is kiderült, hogy a másik két mentor Keresztes Ildikó, illetve ifj. Malek Miklós lesz.
Az RTL Klub ma sajtótájékoztatót tartott, ahol felfedték az X Faktor harmadik és negyedik mentorának is a kilétét, továbbá az is kiderült, hogy Sebestyén Balázs lesz majd Ördög Nóra műsorvezetőtársa az autóbalesetet okozó és emiatt visszalépő Stohl András helyett. A korábbi találgatásokkal szemben, melyek arról szóltak, hogy Ákos és Falusy Mariann is szerepet kap a műsorban, ma Keresztes Ildikót és Malek Miklós fiát, ifj. Malek Miklóst nevezték meg Nagy Feró és Geszti Péter mellett mentorként .
 
Keresztes Ildikó énekesnő, színművésznő. Gyerekként családjával települt át Erdélyből Magyarországra. A Kormorán és a Rózsaszín Bombázók együttes tagja volt, majd vokalista volt az Edda Művekben és a Bikiniben. A kilencvenes évek elején játszott az István, a király és a Mindhalálig Beatles című színpadi művekben. A dupla eMeRTon-díjas művész, 1995-től a soproni Petőfi Színház színésze, 2006-tól örökös tagja. Első szólóalbuma 1999-ben jelent meg, legutóbbi idén, Csak játszom címmel. 
 
A Petőfi Színház és a musical-fellépések mellett szerepet vállalt a Madách Színház Ábrahám és Izsák c. darabjában (2000), játszott a Ruttkai Éva Színházban a Cabaret-ban (2001), a Doktor úrban (2002), a Nyolc nőben (2004) és a PopShow-ban (2008), valamint az IBS Színpadon is. 2007-ben házasodott össze régi szerelmével, Kicska Lászlóval, az Edda basszusgitárosával. 
 
A zenészcsaládból származó ifj. Malek Miklós már 12 éves korában elkezdett zenét szerezni olyan, a Magyar Televízióban futó műsorokhoz, amelyekben gyermekszínészként szerepelt. Abban az időben, amikor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és az akadémia padjait koptatta, sokat dolgozott az iskola falain kívül is mint énekes, hangszerelő, hangmérnök, színházi zongorista, zenei producer. Malek Miklós és Toldy Mária gyermekeként Miklós nemcsak a Konzervatóriumot, a Zeneakadémiát is elvégezte.
 
Miután Jennifer Lopez Love Don’t Cost A Thing című slágerében nagy sikerrel működött közre, nekivágott az Egyesült Államok meghódításának, és ma igazi nemzetközi szuperprodukciók alkotója és stábtagja. A világ számos pontján járt már, ahol olyan sztárokkal dolgozott, mint Tarkan (Törökország), Hiromi Go (Japán), Khalil Fong (Hong-Kong), Coco Lee (Kína), Elva Hsiao (Taiwan). Persze a magyar zeneéletet sem hanyagolta el: Zséda, Lola, Csonka András, a Hip Hop Boyz és a Cotton Club Singers lemezein közreműködött, sőt a Macskafogó 2 főcímdalát is ő énekelte.  
 
 
 
 
 
 
2010.06.16
|
1 komment|Szólj hozzá!
Sziaszok mentorok most vettem a story újságal együtt az X FACTORos lemezt és hallagatom nagyon tetszik ezek a számok!Luca
Hortobágyi Luca
|
2010-11-07 17:53:27
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.