Strandok, uszodák

Sikeres mellékszereplést! - Kassai Viktor
|
A foci vébé magyar résztvevője - mint játékvezető
Az „aranylábú gyerekek” már negyed évszázada távol tartják magukat a világversenyektől. Azért Dél-Afrikában pályára lép magyar. Kassai Viktor ugyanolyan megfontoltan fújja a sípot,...
...mint ahogy nyilatkozik, de szenvedélye a játékvezetés. Honfitársunk elutazás előtt nyilatkozott a PestiEstnek.
 
- Hogyan alakul a menetrend? 
 
- A csoportkörben elvileg mindenki kétszer vezethet, de sérülés vagy rossz teljesítmény miatt ez változhat. Sok meccset megnézünk tévén és személyesen. Amikor kiderül, mely csapatokat kapom (Kassai Viktor a Brazília–Észak-Korea meccsel kezd), tanulmányozom a korábbi mérkőzéseiket, a taktikájukat, ami befolyásolja az én helyezkedésemet is. Figyelem a magaviseletet is… 
 
- Kiosztják a meccseket, mi jön utána? 
 
- Információgyűjtés. Amúgy is rengeteg találkozót nézünk tévén, illetve a helyszínen majd személyesen is. Amikor kiderül, kiknek vezetek, tanulmányozom a „csapataim” korábbi mérkőzését. Bővítem a taktikai ismereteimet, hiszen az, hogy mik a játékuk visszatérő elemei, fontos az én helyezkedésem szempontjából. Azt is figyelem, kik a megrögzött reklamálók, hogyan viselkednek a játékosok. 
 
- Mi a célja egy vb-újonc sípmesternek? 
 
- Segítőimmel, Erős Gáborral és Vámos Tiborral azon leszünk, hogy hibamentesen vezessünk. Az első meccsünk azért kiemelten fontos, hogy legyen második fellépésünk is. Aztán természetesen ott is jól kell teljesíteni, hogy lehessen harmadik is… A cél, hogy a rájátszásban is szerepet kaphassunk. 
 
- Dél-Afrikában állítólag elég bizonytalan a biztonság… 
 
- Ha a szervezők által veszélyesnek tartott térségeket elkerülik a szurkolók, szerintem senkinek sem kell majd félnie. A játékvezetők szállodájába rajtunk kívül más nem teheti be a lábát, ha edzésre vagy mérkőzésekre utazunk, megfelelő védelmet kapunk majd. Kirándulni, várost nézni nem lesz alkalmunk, hiszen délelőtt edzések, délután mérkőzések és elemzések várnak ránk.  
 
- Mi lenne a jobb vb-bemutatkozás? Sima, vagy problémás, de jól vezetett meccs? 
 
- A legfontosabb, hogy ne váljunk főszereplővé az általunk vezetetett mérkőzéseken. A pályán rengeteget tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük saját magunknak a mérkőzés levezetését.  
 
- Van olyan válogatott, játékos, vagy szövetségi kapitány, akit elkerülne? 
 
- Nincs, fura is lenne, ha az első világbajnokságom előtt azt mondanám, hogy ezt vagy azt a csapatot szeretném elkerülni. Persze csapatok és játékosok mentalitása különbözhet, több-kevesebb konfliktusuk van ellenféllel, bíróval. Egyes játékosokkal többet kell foglalkozni, mások fél szavakból is értenek, de biztosan lesz olyan is, aki csak a síp hangjára hallgat. A játékvezetésben az egyik legnagyobb kihívás az, hogy 22 játékost 90 percig terelgetni tudjak a sportszerűség határain belül. 
 
- A szimpátiát vagy éppen az ellenszenvet maradéktalanul a pályán kívül hagyja? 
 
- A játékvezetőkben nem szabad sem szimpátiának, sem előítéletnek lennie. Csak egy a fontos: a szabályok betartása és betartatása. Így nem befolyásolhat az sem, ha valakinek már van sárgája, vagy ha hosszabbításban kell kényes ítéletet hoznom. 
 
- Ok. Ki lesz a világbajnok? 
 
- Aki megnyeri a döntőt… Van 7-8 állandó favorit, európaiak és dél-amerikaiak, de befuthat egy esélytelenebbnek tartott gárda. Ki fogadott volna görög sikerre a 2004-es Európa-bajnokság előtt?
 
- Ki vezetheti a finálét? 
 
- Most még arra is 8-10 bíró esélyes. Akinek a honfitársai döntőznek, kikerül a kalapból, közbejöhet sérülés, rossz teljesítmény. Sok tényező befolyásolhatja, hogy ki vezetheti ki a csapatokat a fináléban.  
 
- Vannak példaképek, kedvencek a kollégák között? 
 
- Nem, inkább csak ellesni szoktam tőlük ezt-azt. Fontos, hogy a játékvezető a saját személyiségét vigye ki a pályára. Az európaiak közül az olasz Rosetti, a svájci Busacca vagy a belga de Bleeckere már rutinos, ők már „fel lettek építve”. Rendszeresen fújnak a Chelsea-nek, a Milannak, a Real Madridnak. Engem most „szoktatnak” a nagy csapatokhoz, ahol újra tekintélyt kell szereznem. 
 
- Miben kell még fejlődnie? 
 
- A bírói pálya folyamatos fejlődés és tapasztalatszerzés egyre magasabb szinten. Kilencévnyi alacsonyabb osztályú működés után négy évet erősödtem az NB I-ben, aztán jött a FIFA-tagság, ami kezdetben az ifjúsági mérkőzéseket, illetve az Intertotó-kupát jelentette. Aztán egyre komolyabb feladatokat kaptam, az új közegben mindig el kellett fogadtatnom magamat, hogy immár sztárcsapatok mérkőzéseinek levezénylésére legyen esélyem.
 
- Mi volt a karrierje eddigi csúcsa, illetve mélypontja? 
 
- A csúcs természetesen a pekingi olimpiai döntő. Mélypont volt több is. Miközben az ember feljebb lépeget, óhatatlanul elkövet hibákat. A fontos az, hogy ne sokat. Sokan nem is sejtik, hogy egy meccsen átlagban 200 ítéletet kell hozni. Lehet, hogy csak két-három téves van közte, de ha valamelyik befolyásolja a végeredményt, az nem szívderítő. Nálunk nincs lehetőség javítani. Egyből dönteni kell, nincs visszaút, utána viszont jön a tévés visszajátszás, az elemzés, a vélemények. A jogos kritikákat el kell fogadni, és fel kell dolgozni, ugyanúgy, mint a hibáink következményeit.  
 
- Az igazi, pontosabban a nagy kritikusok nem a kollégák… 
 
- A meccseket más (játékos, edző, újságíró, drukker, stb.) szemmel nézőktől természetesen kapunk hideget-meleget, okkal vagy ok, illetve a szabályok pontos ismerete nélkül. Felesleges megsértődni, a bírókat mindig fogják szidni.  
 
- A vb-n ismét testközelből szembesülhet a magyar és a külföldi foci közti különbséggel. 
 
- A nemzetközi élvonalban képzettebbek a játékosok, gyorsabbak, pontosabbak, ezért kevesebb a rossz passz, a fault. Becsúsznak, de ha nem találnak labdát, a lábat kímélik, itthon ez sokszor esetleges.  
 
- Mire kell majd kiemelten figyelni a világbajnokságon? 
 
- Meg kell akadályozni a sérülésveszélyes szabálytalanságokat. Nem a szándékot nézzük, mert nem látunk bele a játékos fejébe. A tett veszélyességét kell megítélnünk.  
 
- A hangzavar mennyire zavar? 
 
- Előfordul, hogy a játékos nem hallja, amit mondok neki, másrészt viszont nem szabad foglalkozni a körülményekkel, a hangorkánnal, a mérkőzés alatt nem befolyásolhat minket a lelátói hangulat.  
 
- Miért, miket mond a játékosoknak? 
 
- Lehet úgy vezetni, hogy csak lefújom a szabálytalanságokat, netán sárga vagy piros lappal büntetek. Az igazán jó játékvezetők azonban megpróbálják megelőzni mindezeket. Természetesen, ha már többször figyelmeztettem valakit, akkor csak magára vethet, ha folytatja a sportszerűtlen viselkedést. 
 
- Megelőlegezem, a vb-n lesz olyan szitu, amikor videobíró után kiáltanánk. 
 
- Pedig nem való a focipályára, bár más sportágakban van létjogosultsága. Tegyük fel, hogy van egy 11-es gyanús eset, a kontrából gól lesz. Azt akkor ne adjuk meg, illetve kezdjük el a videobírókkal együtt vizsgálgatni, hogy az eredeti eset büntetőt ért-e? A 90-ből 55-60 percben igazából így is áll a játék, még többet szakítsuk meg? Nem, a labdarúgáshoz hozzátartozik a szubjektivitás. Azt pedig senki se felejtse el, hogy a játékvezetőknek az esetet követő egy másodpercen belül dönteni kell.
  
- Amit persze majd jól megreklamálnak… 
 
- A játékos úgy nő fel, hogy az edző meg a szülő szidja a bírót, akit mindenki megpróbál átverni. Sok játékos reklamál, mert igazságtalannak érzi az ítéletet, mert ilyen a vérmérséklete, mert nem megy a játék, mert tudja, hogy a lefújás után az edző is ezt teszi majd, mert csapatkapitányként feljogosítva érzi rá magát. Ez a labdarúgásban már szinte tradíciónak mondható.  
 
- Lapok, síp, notesz saját vagy alkalmi? 
 
- Sok lapom van, nincsen kopott kedvenc. A lapra írok, ceruzával. Van, aki noteszt használ, más sárga post-it lapot biggyeszt a sárgalapjára. A síp akármilyen lehet, az a fontos, hogyha megfújom, akkor annak legyen tekintélye. Nincs kabala feldobópénzem, számomra megfelel a FIFA által biztosított kék/sárga, jól látható FIFA/FAIR PLAY feliratokkal.  
 
- A munka és a bíráskodás mellett jut ideje más sportra is? 
 
- Igyekszem elkerülni a sérüléseket, ezért a futáson és a focin kívül nem űzök más sportot. Viszont a kézilabdát szívesen nézem a televízióban.  
 
- Gyűjti az emlékeket? 
 
- Főleg itt belül, de azért jó ránézni a mérkőzéseken kapott zászlókra és mezekre is. Pályafutásom nem minden állomásáról őrzök tárgyi emlékeket, az olimpiai döntőről sincs szuvenírem. A legfontosabb az érzés, hogy játékvezetőként aktív részese lehetek a magyar és nemzetközi labdarúgásnak. 

Kassai Viktor 
 

35 éves 
NB I-es bemutatkozás: 1999 
FIFA-kerettagság: 2003 
2008-as Eb játékvezetői keretének tagja 
A pekingi olimpia döntőjének játékvezetője 
 
2010.06.09
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 8., szerda

Aranka
Tagok: túl az 1 millión