Vannak akciósztárok Hollywoodban, akik számára a digitális képalkotás valódi veszélyforrásként jelent meg a kilencvenes évek hajnalán: tekintve, hogy színészi képességeik kezdettől egy minimálprogramon futó konyhai robotgép szintjén mozogtak, feltehetően kevés nézőnek tűnne fel, ha pixelmásolataikra cserélnék őket. Nem véletlen, hogy Jean-Claude Van Damme (Mindhalálig, Replikáns) vagy Arnold Schwarzenegger (Az utolsó akcióhős, A hatodik napon) az elmúlt szűk két évtizedben többször is szembekerült saját képmásával, sőt nem egyszer kénytelen volt megharcolni vele: utóbbi számára az 1990-es Az emlékmás kultikus sci-fije bizonyult az első alkalomnak. 
 
Arnie ezúttal szolid bányamunkást alakít a jövőben, szép feleséggel, békés otthonnal és olthatatlan vággyal a Mars bolygó iránt, mígnem egy félresikerült memóriabeültetési program következtében rádöbben, hogy hétköznapi személyazonossága egy valódi titkos ügynököt rejt, aki nemrég tért vissza a Vörös Bolygó lázadókolóniájából egy szupertitkos megbízatást követően. Lelepleződése után halálos hajsza indul az amnéziából visszatért ügynökért, amely során főhősünknek nem csupán kíméletlen zsoldosokkal kell megküzdenie, de saját szeretteiben sem bízhat, sőt hamarosan régi ügynökénjével is szembetalálja magát. 
 
Paul Verhoeven rendező (Robotzsaru, Elemi ösztön) kiváló ritmusú akció-sci-fijében egyedülálló adaptációs bravúrt hajtott végre: filmje máig az egyetlen Philip K. Dick-feldolgozás, mely egyfelől megtartotta az alapmű (Emlékárusítás nagyban és kicsiben) olyan markáns szerzői vonásait, mint a totális paranoia, a harcos antikapitalizmus és az identitás elvesztésének félelme; a direktor másfelől képes volt fordulatos és feszesen tartott kalandfilmmé duzzasztani az eredeti novellát – utóbbi különösen komoly sikernek tekinthető annak fényében, hogy hősünkkel rendszeresen előre közlik, mi történik vele a filmidő következő félórájában, beleértve az egész sztori csattanóját is, amiről már az expozíció végén értesülhetünk. 
 
Az emlékmás egyszerre tanítandó forgatókönyvírói bravúr, korának technikai szintjén emlékezetes látványparádé és élvezetes karakteralakítások tárháza (élen a hamvas Sharon Stone első „szuka”-szerepével) – ugyanakkor a holland botrányrendező legbizarrabb zsánerkifordítása, ami nem csupán alkotója kedvenc kézjegyeit viseli magán a nőfóbiától a testroncsolásokig, de képes úgy kifigurázni az Álomgyár összes ostoba kliséjét, hogy közben hibátlanul működteti őket. Ráadásul mindehhez nem volt szüksége CGI-virtuálvilágokra és számítógépes trükkarzenálra, csupán néhány ügyes makettre, maszkra és a forgatási helyszínként szolgáló Mexikóváros neobrutál építészeti förmedvényeire. 9/10 
 
 
Kiadás: 
Magyar és angol sztereó hang, magyar felirat. Extrák nincsenek. 2/10 
 
Total Recall, 1990 * 109 perc * B-Roll Kft. * (18)