Májusban indul a Megasztár a TV2-n!
|
Bár még javában tart a casting, és a verseny is csak szeptemberben indul, május 1-jén elkezdődik a Megasztár 5. szériája a TV2-n. A nézők három szombaton át kísérhetik nyomon az eddigi castingok legjobbjainak bemutatkozó produkcióit.
A szeptemberben érkező ötödik szériára eddig több mint 12 ezren jelentkeztek. Egyes produkciókat a Millenáris teátrumból négy napon át sugárzott élő online adás keretében márciusban már láthatott a netező közönség. Akkor közel tízezer érdekes és kiváló jelentkező mutatta be énektudását a Megasztár korábbi győztesei és résztvevői, valamint a műsor készítői előtt. A legjobb és legszínesebb produkciók kerülnek most a Megasztár zsűrije - Eszenyi Enikő, Presser Gábor, Friderikusz Sándor, Mester Tamás - elé, ezeket láthatjuk tehát májusban a TV2 képernyőjén!
 
Bár már több ezer jelentkezőt meghallgattak, még nem zárult le a jelentkezés - hívta fel azon tehetségek figyelmét Till Attila, akik esetleg még nem mutatták meg magukat a zsűri előtt. A casting folytatódik, jelentkezőket pedig továbbra is fogadnak a műsor készítői, akik nyáron 7 hazai és 3 határon túli helyszínen rendezett roadshow-val keresik Magyarország eddig még felfedezetlen tehetségeit! 
 
Megasztár 5 - A válogatás - Május 1-jétől három héten át minden szombaton 19:35-től a TV2-n! 
   
2010.04.22
|
2 komment|Szólj hozzá!
szerintem jó:.de én szeretnék menni a megasztárba sokan monták hogy jó hangomvan de szerintem nincs ezért majd meg mutatkozok a megasztárba:.és aki tud nekem segiteni hivjon fel:.. 06 20 771 04 66 :..:- és köszönöm sziasztok
Mészáros Martin
|
2011-01-22 14:25:10
bibliophil
|
2010-05-01 17:59:26
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.