A 2009/2010-es évad után a nagy sikerre való tekintettel idén áprilistól is folytatódik a Palace Klasszikusok sorozata. A komolyzenei mozis program folyamán a Diótörő, a Traviata, a Carmen, a Hattyúk tava vagy az Otello után...
Linkek
...ezúttal is kiemelkedő opera-, illetve balettelőadások és komolyzenei koncertek érkeznek a világ legnevesebb operaházaiból. A nagyszerű nemzetközi produkciókhoz pedig továbbra is minőségi technika társul: a közvetítések HD-minőségű képpel és Dolby Surround 5.1-es hangzással valósulnak meg, és műholdon érkeznek vagy rögzített formában, felvételről láthatók és hallhatók a mozi óriási vásznán.
Az előadások eredeti (olasz, francia vagy német) nyelven hangzanak el, angol felirattal.
Mindenképpen pozitív változás a korábbiakhoz képest, hogy ebben az évadban a múltkorinál jóval több, összesen öt alkalommal van szerencsénk élő közvetítést élvezni, olyan varázslatos helyekről, mint a milánói Scala vagy a barcelonai Gran Teatre del Liceu.
Ami pedig a konkrét programot illeti, ezúttal is a legnagyobbakat tűzték műsorra Mozarttól (Szöktetés a szerájból, Don Giovanni, Cosi fan tutte) Csajkovszkijon (A pikk dáma, Anyegin) és Verdin át (Aida, ahogy Zeffirelli megálmodta!) Wagnerig (A Rajna kincse).
S habár a jegyek ára meghaladja a normál mozibelépőkét, a komolyzene szerelmeseinek megéri alkalmanként háromezer forintot befektetni, hiszen nem mindenki engedheti meg magának, hogy élőben ott legyen a világ operaházaiban, az illúzió viszont ennél tökéletesebb talán nem is lehetne.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek