Egy zseninek csak a legritkább esetben születik zseni fia vagy lánya. Bob Dylan és Sara Dylan idén már a negyvenegyediken is túllépő fiának már csak ezért sem lehetett könnyű az indulás. Kikerülhetetlen volt ugyanis, hogy folyamatosan a papához mérjék. Bob Dylan árnyékából képtelenség kilépni.
 
Jakob mégis megoldotta a gordiuszi csomót. A híres papával megáldott/megvert utódok (Julian Lennon, Harper Simon, Dweezil Zappa) közül talán ő vitte a legtöbbre. Zenekara, az "Alternative Nation Dire Straits-ként" aposztrofált The Wallflowers még Grammy-vel is büszkélkedhet. A rangos zenei elismerést a One Headlighttal begyűjtő banda tipikus gitáros amerikai rádiórockot gurított. Édesnek savanyút, sósnak keserűt, azaz tisztességeset és középszerűt.
 
Jakob két évvel ezelőtt önálló dalszerző-énekesi útra lépett. Az ifjabb Dylantől nyilván a legszemellenzősebb rajongók (már ha vannak Jakob Dylan-rajongók) sem várnak egy új Blonde On Blonde-ot. Botorság is lenne. Jakob szellemi terméke ettől függetlenül nagyon rendben van. Rendelkezik saját hanggal, igaz, Mark Knopfler is bír hasonlóval. Van világképe, és ami mindennél fontosabb, van elképzelése, hogyan is kell tiszta, egyszerű, szikár és eszköztelen, mégis működőképes dalokat írni. Jakob Dylan képes gitárral és dobbal olyan zenét fogalmazni, mely érzelmet és értelmet közvetít.
 
Akár a tavalyelőtti, Rick Rubinnal készült, folkos Seeing Things, úgy a T-Bone Burnettel felvett Women And Country is visszafogottságával tűnik ki. Nem modoroskodik. Nem akar mást, mint mesélni a nagyvilágról (Nothing But The Whole Wide World), a nőkről, a szerelemről, a nagybetűs igazságról (Truth For A Truth), a félmosolyokról (Smile When You Call Me That), egyszóval az élet nevű társasjátékról. Nincs semmi cécó, csak puritán, mértéktartó és mértékadó amerikai hagyományőrzés és tradíciókövetés.
 
Jakob Dylan vadnyugati csehójában földszagú folk és country évődnek egymással, a pultot Johnny Cash és Ryan Adams támasztják. A sarokban hegedű sír, steel gitár sajog és mélázik, némi rézfúvós New Orelans-i blues (Lend A Hand) is odatolja loncsos pofáját. Neko Case és Kelly Hogan kacérkodnak velünk vagy épp fájdalmasan szép vokálokat dalolnak, mi meg kikérjük a következő kört.