Kirúgták Horváth Évát és Peller Mariannt a Reggeliből
|
Az RTL Klub Reggelijének műsorvezetői csapata májustól jelentősen megváltozik. Visszatér szülési szabadaságáról Lilu, és élő műsorban bizonyíthat Erdélyi Mónika is, ezzel egy időben távozik a csatornától Peller Mariann és Horváth Éva.
- Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan eltelt a szülési szabadságom és bevallom, félig még mindig azon maradok. Háromhetente vezetem majd a Reggelit, ami azt jelenti, hogy azokon a napokon Dávidra apukája vigyáz, de csak amíg haza nem érek. Szerencsére ez csak pár órát jelent, hiszen a Reggeli műsor nagy részét a kisfiam átalussza. Persze nehéz lesz ennyi időt is távol tölteni tőle, de már nagyon hiányzott a munkám, a nézők és a kollégák, izgatottan és örömmel várom újra a reggeleket. – mondta el Lilu.
 
- Örültem az RTL Klub felkérésének, igyekszem megfelelni az új kihívásnak, jó lesz 9 év után valami újban kipróbálni magam. Mindig is szerettem volna élő műsort vezetni, a Csak csajok nagyon jó élmény volt, megpróbálom minél több oldalamat megmutatni és remélem, a nézők ebben a szerepkörben is szeretettel fogadnak – nyilatkozta Erdélyi Mónika.  
 
Ami egyesek öröm, az másoknak könnyes búcsú, április végével távozik a csatornától Peller Mariann és Horváth Éva, akik több, mint egy éve ébresztik az RTL Klub nézőit.  
 
- Pályakezdőként jobb munkáról álmodni sem mertem volna, nagyon jó emlékekkel távozom. Remélem, hogy az itt szerzett tapasztalatokat a jövőben is hasznosítani tudom majd. - összegezte az elmúlt évet Peller Mariann. 
 
Horváth Éva is bizakodó: - Köszönettel tartozom műsorvezető társaimnak és a Reggeli egész csapatának, eseményteli évet tudhatok magam mögött. Békében váltunk el egymástól, remélem, hogy ezzel nem ért véget televíziós pályafutásom. 
 
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója bizík benne, hogy a nézők nem bánják majd a változást, s egyben megköszönte a két elbocsátott műsorvezető munkáját: "A Reggeli új párosai garanciát jelentenek arra, hogy jókedvűen ébredjen mindenki, aki minket néz. Örülök, hogy Lilu visszatér, és hogy Mónikát nem kell a Mónika show nélkül sem nélkülöznünk. Egyúttal köszönöm az elmúlt másfél év munkáját Horváth Évának és Peller Mariannak. Biztos vagyok abban, hogy sokaknak hiányozni fognak a képernyőről, és hamarosan újra együtt dolgozhatunk majd velük." 
 
Májustól tehát Hujber Ferenc, Csonka András és Szujó Zoltán mellett Lilu, Erdélyi Mónika és Ördög Nóra alkotja majd a Reggeli új csapatát. 
 
(RTL Klub) 
2010.04.08
|
Peller Mariannt sajnálom. Nagyon szimpatikus, természetes személy. Éva viszont Stohl nélkül csak egy báb, se nem szimpatikus, se nem természetes. Lehet pro vagy kontra Lilu (akit speciel én sem kedvelek) és Mónika mellett/ellen, viszont mindketten letettek már valamit az asztalra.
Bizonyos hozzászólókat minősít az, hogy Mónika ellen, csak a túlsúlyt tudják felhozni.... (akkor Évike mellett meg a szépségkirálynősdit??)
GIRL
|
2010-05-11 16:39:59
Lilu minek jott vissza,meg minek kellett a reggelibe Monika???!!! Mariann es Eva sokkal jobbak voltak,fiatalosak es lenduletesek! Lilu meg Monika is inkabb menjen vissza gyereket nevelni,nem valoak mar a TV-be!
Nimo
|
2010-05-10 21:04:29
Azta.... Mindig mondjak, hogy nem vagyunk egyformak, de a Horvath Evarol hogy barki barmi jot irni, azt nem gondoltam volna! :)
ave
|
2010-04-27 18:01:53
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.