Holott a megoldás akár kézenfekvő is lehetne. Vagy meghallotta LTJ Bukem egyik szettjét 1996-ban, vagy Roni Size New Forms című albumába zúgott bele egy évvel később, vagy ott volt a Wormhole valamelyik élő lemezbemutatóján az évezred végén. Legalábbis ilyen és ehhez hasonló élmények szokták rávinni a lelkes fiatalokat arra, hogy a fenti műfajt válasszák. Mivel azonban Robin Leclair már egy másik generáció képviselője, az is felmerülhet bennünk, hogy a Pendulum kommerciális sikere hozta meg a kedvét.
Utóbbi felvetésünket debüt albumának kezdő taktusai után máris elfelejthetjük, elég gyorsan kiderül ugyanis, hogy a producer az atmoszférikus hangzás elkötelezett híve. Vissza kell tehát térnünk az első ponthoz, azaz LTJ Bukemhez, és megint fel kell tennünk a szokásos, kellemetlen kérdést. Milyen újdonságot lehet kitalálni egy olyan műfajban, amely valamikor tíz-tizenöt évvel ezelőtt volt a csúcspontján, mennyire lehet még feszegetni a határokat, és ha nem lehet, akkor mitől lesz jó egy ilyen album?
Egyrészt attól, hogy a szerző a hangok segítségével képes bemutatni önmagát és átadni az érzelmeit a hallgatónak, másrészt attól, hogy jól átgondolt, szépen kivitelezett munkát végez. Ebben a tekintetben a Naibuval nincs is semmi probléma, ám a szokásos unalomfaktor egy pont után sajnos itt is beüt. Óriási rejtély, hogy ha a producer saját bevallása szerint downtempót és triphopot is készít néhanapján, vajon miért nem fért rá a lemezre legalább egy-két ilyen felvétel?
A Worn Out és az Along spacey szőnyegeivel és zongorajátékával azonnal magával ragad, az Opium Lady letisztult, commixos dobjai simogatóak, a Stand By légies ütemei pedig azt bizonyítják, hogy a drumandbass akkor a legjobb, ha könnyed és erőlködésmentes. A Discrete cinjátéka és női áriái mindenkit megnyugtatnak, de a végére sajnos elfárad a lemez. Ez azért is meglepő, mert két ajándék remixet is találunk, melyeket a Fabriclive-ot készítő Zero T és Seba jegyeznek.
A Naibu egy meglehetősen homogén album, mely elkötelezett liquid dnb hívőknek erősen ajánlott, de az egyéb elektronikus zenék kedvelői semmit nem veszítenek, ha kihagyják.

Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek